Tavasz van, reggel még elkél egy könnyű dzseki. A levegő friss, lépteim könnyűek, megnyomom a play gombot az Ausztriában vásárolt ciklámen-zöld walkmanemen, és felcsendül a Guns N’ Rosestól a Sweet Child o’ Mine gitárintrója. 1995 van, megyek a gimibe. Ha visszagondolok erre a képre, mindig életem egyik legboldogabb időszakaként tűnik fel, pedig jó eséllyel éppen halálosan – és természetesen viszonzatlanul – szerelmes voltam valakibe, és nyilván szenvedtem. Így működik a nosztalgia.
Elég egy illat
A nosztalgia a múlt utáni erős vágyakozást vagy vonzalmat jelenti. A múltbéli kellemes élményekre való visszaemlékezés jó érzéssel tölt el minket a jelenben. Apróságok elegendők ahhoz, hogy nosztalgikus hangulatba kerüljünk: egy illat, egy íz, egy dal. Sokan, ha meghalljuk a Republic együttestől A 67-es út című számot, gondolatban már vissza is repülünk az iskolába: lassúzás, kólaszörp, ropi. Ennél kicsit kifinomultabb példa a madeleine-jelenet Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényfolyamában, ahol a főhősben a teába mártott aprósütemény íze indítja el az akaratlan emlékezés folyamatát.
Régen mentális zavarnak hitték
A 17. század végi Svájcban Johannes Hofer orvostanhallgató egy furcsa kórra lett figyelmes, amely a külföldön szolgáló svájci katonákat sújtotta. A tünetek – álmatlanság, krónikus fáradtság, láz, szabálytalan szívverés, emésztési panaszok – egyeseknél olyan erősek voltak, hogy le kellett szerelniük a seregből. Hofer diagnózisa szerint a betegségnek nem fizikai, hanem lelki oka volt, mégpedig a honvágy, ezért azt „nosztalgiának” nevezte el, a görög nostos (hazatérés) és algos (fájdalom) szavakból. A 20. század elején a jelenséget már a depresszióhoz hasonló mentális zavarnak tartották, később pedig rájöttek, hogy valójában a honvágynál komplexebb érzésről, a múlt utáni vágyakozásról van szó, amely nem feltétlenül negatív dolog, sőt.
Nem az öregkor sajátja
Elsőre talán úgy tűnhet, hogy főleg az idősek révednek a múltba, a valóságban azonban a nosztalgia érzése a fiatal felnőttkorban (húszas éveinkben) van a csúcson. Ugyanis ekkor állunk egy hatalmas változás, a felnőtté válás küszöbén, és ebben az állapotban a gondtalan gyerekkor különösen vonzónak tűnhet. Életünk nagy mérföldköveinél is hajlamosak vagyunk nosztalgiázni, például gyerekek, unokák születésekor, vagy negyven-ötven éves korunk környékén, amikor szembesülünk azzal, hogy elértünk életünk feléhez.
A pandémia sztárja
Angol felmérések szerint a klasszikus könyvek eladásai harmincöt százalékkal megugrottak a lezárások első néhány hetében, az emberek ugyanis olyan kötetekhez nyúltak vissza, amelyeket gyerekkorukban szerettek, vagy az iskolában olvastak, például Jane Austentől vagy Charles Dickenstől. A nosztalgia szerepe felértékelődött a világjárvány által kiváltott bizonytalanságban – a klasszikus olvasmányok esetében az ismerős cselekmény az, ami biztonságérzetet nyújt.
Divathullámok
A trendkutatók szerint a nosztalgiahullámok általában a harminc évvel korábbi időszakból merítenek. Nagyjából három évtized kell ahhoz, hogy a fiatal generáció kíváncsisággal forduljon a szülei stílusa és a még nem túl távoli múlt trendjei felé. Ebben lehet valami, ha azt vesszük, hogy most éppen a kilencvenes évek divatja tombol: egyenes szárú, bő farmer, kertésznadrág, halászsapka, övtáska, platformcipők. (Azért drukkoljunk, nehogy a csíkszemöldök, a sötétbarna szájceruzaés a nyakba akasztott műanyag minicumi is visszatérjen.)
Hangulatjavító hatása van
Krystine Batcho pszichológiaprofesszor szerint a nosztalgia megélése ösztönözheti a pozitív gondolkodást és fokozhatja a kreativitást, ráadásul az általa kiváltott nyugtató érzés a stresszt is csökkentheti. A nosztalgia a depresszió elleni küzdelemben is hasznos fegyver lehet, mivel az emlékek felidézése segíthet megelőzni a magányosság érzését és a szorongást.
„És arra emlékeztek, amikor…?”
Ha összegyűlik egy baráti társaság, a beszélgetés gyakran torkollik múltidézésbe: a résztvevők egymást túlkiabálva elevenítik fel a közös bulikat, kirándulásokat és kínos helyzeteket – ezredjére. A közös nosztalgiázás összeköt bennünket, és stabilizáló hatása van a közösségre nézve: azt üzeni, hogy mi már akkor is egy csapat voltunk és összetartoztunk.