Nem kell ahhoz a petesejtünk, a méhünk, hogy anyák legyünk. Az érzések a szívünkben születnek meg, a kötődés pedig éppúgy ki tud alakulni egy nem vér szerinti gyerek felé is. A mostohagyerekek abból a szempontból különlegesek, hogy nekik már megvannak a szüleik, az anyukájuk és az apukájuk, mi pedig az ő válásuk után egyfajta harmadik szereplőként léphetünk be a családi mozaikba.

Ha betartjuk az íratlan szabályokat, és nem próbálunk meg manipulációval, gonoszkodással nem nekünk való helyet szorítani magunknak, ez is egyfajta szülőség-érzetet ad. No de mi kell a harmonikus együttéléshez?

A mostohaanya is adhat szeretetet

Egy válás mindig kétszereplős történet. Azaz lehet, hogy mi ismerjük annak egyik verzióját a párunk révén, de van egy másik is, ami a másik szülőnek az ugyanolyan eltagadhatatlan valósága. Ezt mindig tartsuk észben, mielőtt ítéletet hoznánk külső szemlélőként, vagy mártírnak látnánk jelenlegi párunkat. Az ő verziójában valóban az is, csakhogy van egy (volt) társa, aki meg jellemzően a saját hibáit mentegeti minden erejével.

Ez pedig a gyerekeken csapódik le, ők azok, akik két sértett, a válásból gyógyuló, de ellenérdekelt fél között ingáznak, hol apával, hogy anyával egyetértve.

Ez persze a lehető legrosszabb forgatókönyv. Ha sikerül szépen szétválni, és a gyerekek nem válnak a bosszúállás vagy a hatalom fitogtatásának eszközévé, akkor kisebb a sérülés és könnyebb az átjárás a két szülő között.

Csakhogy amint valamelyik szülő újraházasodik, azzal tesz egy jókora, az űrből is látható pontot az előző kapcsolata végére. A gyerekek már nem reménykedhetnek benne, hogy a szüleik valamiképp újra együtt lesznek, hiszen (jó esetben) mindketten más mellett találták meg a boldogságot. Ezek a „mások” pedig megjelennek egyfajta szülői szerepben is, pláne akkor, ha a gyerekek még kicsik.

Mostohaanyaként is lehetünk jó szülők (Kép: Getty Images)

„Utállak!”

Attól függően, hogy a másik szülő mennyire mérges az új szereplőre a történetben, a gyerek is ugyanazt a követ fújja. Egyrészt csalódott, mert a szülei nem házasodnak újra, a családja végérvényesen kettészakadt, másrészt nagyon könnyű az új párokat hibáztatni az égvilágon mindenért: a válásért (biztos elcsábította anyát vagy apát), az újrakezdésért, a lecserélt ágyneműért, egyáltalán: a változásért.

Ha a szülők elkövetik azt a hibát, hogy megpróbálják befeketíteni az új családtagokat, azzal nem a párjuknak ártanak elsősorban, hanem a közös gyerekeknek.

A mostohaszülő ugyanis a vihar elülte után egy plusz lehetőség, egy további kapcsolódás a gyerekeknek, egy új szín a palettán.

Azaz pozitív szereplővé válhat, de csak akkor, ha ehhez a felnőttek elég érettek. Nem kell napi két órában hangosan szidni az exünk új párját ahhoz, hogy a gyerek levegye, mit érzünk, és aztán persze azonosulva vele képviselje is azt.

Ez gyakran merül ki tettekben is: morcos, nem hajlandó együttműködni, mindent utál, ami a mostohától érkezik, még akkor is, ha az egyértelműen jó dolog, közli is vele, hogy utálja, hogy ő a hibás mindenért. Ha pedig egyetlen percre, elfeledkezve magáról mégis jól érzi magát, vagy megeszi a sütit, amit a gonosz mostoha sütött, azonnal bűntudata lesz.

Divatos lett válás után a fészekmodell: de mi ez, és vajon jót teszünk-e vele a gyereknek?

A közeledés reménysége

Minél intelligensebben kezelik az érzelmeiket a válás után a szülők, annál nagyobb az esély arra, hogy a mostohaszülők beépüljenek, belesimuljanak az új rendszerbe, az ezzel járó nyugalomban pedig a gyerekek is felengednek. Ez viszont csak akkor történik meg, ha egyáltalán nem erőltetjük.

Mostohaszülőként a legfőbb jelszavunk a türelem és a békesség.

Azaz elfogadjuk a helyünket, nem próbálunk sem az anya, sem az apa helyébe lépni. Nem is tudnánk, nem is szabad. Mi mostohák leszünk, ez van. Nem szállhatunk bele a két szülő közt dúló harcba: minél inkább megpróbáljuk megmutatni, mennyivel jobbak vagyunk, annál többet veszítünk.

Nem kell szebbnek lennünk, jobban öltöznünk, alaposabban takarítanunk, jobb programot szervezni a gyerekeknek: ez nem egy verseny. Mi már csak harmadik felnőttként szerepelhetünk a történetben.

Az alkalmazkodás a kulcs a jó szülőséghez

Be kell tartanunk a szülők kéréseit, azaz ha a vér szerint anya azt mondja, hogy nem szeretné, ha a gyerekek szörpöt innának ma, mostohaanyaként ne álljunk le vitatkozni, és pláne ne adjunk a gyerekeknek a háta mögött szörpöt. Hogy miért? Mert ebben a történetben nem a mi elképzeléseink a legfontosabbak. Senkit nem érdekel, mi mit gondolunk a szörpkérdésről.

Az igazán lényeges az, hogy a gyerekek érezzék, belesimulunk a már meglévő családi rendszerbe, és nem próbáljuk meg megkérdőjelezni az anya vagy az apa hatalmát.

Lehet, hogy a nagyszerű házi szörpünk a szekrényben marad aznap, de főzhetünk egy finom ebédet, vagy elmehetünk sétálni, vagy mesélhetünk egy mesét elalvás előtt. A mostohaszülőség ugyanis nem jog, hanem lehetőség. Lehetőségünk nyílik arra, hogy egy vagy több gyereknek egy olyan személyként jelenjünk meg az életében, aki plusz örömet, izgalmat, gondoskodást, vigasztalást, játékot hoz, mikor mire van szüksége a gyereknek és mit tud tőlünk elfogadni.

Kialakulhat egy olyan szeretetkapcsolat, amiben adunk és kapunk, és ami egész életünkre boldogsággal tölt el. Lemoshatjuk a gonosz mostoha réteget erről a szerepről, és úgy válhatunk szülővé, ahogy az a legjobb a gyerekeknek. Iszonyú küzdelmes, de nem kérdés, hogy megéri-e.

A történelem folyamán a társadalom egészét tekintve legalább ennyi, de inkább több ember élhetett mozaikcsaládokban, mint mostanában. Kattints a korabeli mostohákról szóló cikkünkért!

Kiemelt kép: Getty Images