1. APÁM LÁTTA
Óvodás gyerekként az apámmal maradtam. Fiúgyerek ritkán nő fel a női pólus nélkül, velem ez történt. Nyilván nincs meg az ellenpróbája, hogy mi lett volna, ha másként alakul, de az utólag látható, hogy a hasznomra vált, azt legalábbis biztosan kijelenthetjük, hogy negatív hatása nem volt. Amikor később édesapám újra megházasodott, kis tiniként már a lázadó korszakomat éltem, előtte viszont rengeteget kaptam tőle már csak abból is, ahogy beszélgetések közben kommentálta a mindennapokat. A legtöbbször kiderült, hogy igaza volt, jól látta a körülöttünk zajló dolgokat.
2. A MENTOROK PÉLDÁJA
Nem sorolnám fel a huszonkét edzőm nevét, de mindegyiküktől tanultam valamit, néha észrevétlenül, azzal, hogy csak tették a dolgukat. Viszont kiemelném azokat, akiknek a hatása az edzői munkámban is erősen érezhető. A kétszeres Európa-bajnok Katona András – édesapám játékostársa – még a gyerekcsapatban foglalkozott velem, bármit megbeszélhettem vele. Utána sokáig edzett az olimpiai bajnok Bolvári Antal, aki túl a vízilabdán olyan emberi, sportemberi értékeket képviselt, amiket nem lehetett nem észrevenni. Tatabányán pedig sokat formált rajtam a Goór István és Gallov Rezső páros, ők a felnőttcsapatot irányították. Eltérő személyiségek voltak, remekül kiegészítették egymást.
3. AMERIKÁBÓL JÖTTEM
1980-ban, friss állatorvosi diplomával a zsebemben négy hetet tölthettem az Amerikai Egyesült Államokban. Budapest–New York-jeggyel érkeztem, de azzal, hogy a boltokban keveset költöttem, további repülőjegyeket tudtam venni, és eljutottam Kaliforniába és Hawaiira is. Mindezt akkor, amikor itthon még ahhoz is utazási engedélyt kellett kiváltani a rendőrségen, ha valaki Pozsonyba készült. Kint olyan életvitelt, életstílust ismertem meg, ami megváltoztatta a gondolkodásmódomat. Az, hogy előtte angolból érettségiztem, és valamilyen szinten fel tudtam venni a ritmust, nyilván nem jelentett hátrányt.
4. SIKER ÉS TÁSKARÁDIÓ
Sikernek azt tartom, ha valaki feszegetni tudja a határait, és akármilyen feladatot teljesít, kihozza magából a maximumot. Ennélfogva az is nagy eredmény, ha valaki, aki a tehetsége és a tudása alapján a huszonkettedik a rangsorban, feltornázza magát a tizenhatodik helyre. De ezekről általában csak ő tud, esetleg a családja. Engem azok a sikereim tettek igazán boldoggá, amikor a teljesítményemmel másoknak is örömöt szerezhettem. Ilyen volt például edzőként, amikor az olaszországi Como ificsapatával a nálunk sokkal erősebb Savonát hét góllal megvertük, és a tizenhárom játékos egy hétig a föld felett lebegett. Vagy amikor a válogatottal szurkolók millióinak nyújthattunk felejthetetlen pillanatokat. Találkoztam olyan mezőgazdásszal, aki táskarádión hallgatta végig az athéni olimpiai döntő közvetítését a traktoron.
5. A SOKKTÓL A MEGOLDÁSIG
Kívülről talán alfahímnek tűnhetek, pedig a nehézségek engem is ugyanúgy megviselnek, mint bárki mást. Ezt egyáltalán nem érzem gondnak, és az sem zavar, ha látszik rajtam. Mert az ember esendő. Azt tartanám problémásnak, ha a gondjaimért a balsorsot kárhoztatnám. Először nyilván jön a sokkhatás, ez természetes, de utána igyekszem a nehéz helyzeteket is racionálisan kezelni: felkutatom magamban az okokat, amelyek aztán segítenek abban, hogy összerakjam a cselekvési tervet. Mind a három fázis fontos, az első állomás, a sokk ösztönöz minket abban, hogy végigmenjünk a folyamaton, és az indokoktól eljussunk a megoldásig.
Fotó: Emmer László
