vekerdy-tamas-nok-lapja-kapcsolattartas-tanacs

Hogyan váljunk jól? Mi lesz a kapcsolattartással? – Vekerdy Tamás tanácsai

Vekerdy Tamás örök érvényű tanácsa a Nők Lapja archívumából.

Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott. Így Vekerdy Tamás tanácsai szintén ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.

Ezúttal egy kétségbeesett édesapa levelét idézzük. Ő azért kéri Vekerdy Tamás segítségét, mert épp válófélben van, és aggódik kislányai és a kapcsolattartás miatt.

Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz

Két iker kislányom van, néhány hónap múlva lesznek négyévesek. A házasságom több mint egy esztendeje megromlott. Feleségemnek és nekem is van külső partnerkapcsolatunk. Partnereink elváltak, velük élő gyermekeik tíz-tizenkét évesek. Én, gyermekeim érdekében, együtt maradtam feleségemmel, s a külső kapcsolatokat fenntartva, közös programokat szerveztünk, a gyerekek összebarátkoztak, élvezték az együtt töltött időt, a születésnapi megemlékezéseket stb.

Egy hónapja feleségem és a kislányok elköltöztek, és folyamatban van a válás. Azóta is tartom ugyan gyermekeimmel a kapcsolatot, szoros a kötődés köztünk, de édesanyjuk ragaszkodik ahhoz, hogy például egy hétvégi találkozáskor ne aludjanak nálam. Konfliktushelyzetet szül, hogy ha a gyerekekkel programot szervezünk közösen új partneremmel, előfordul, hogy sírva, huzakodva mennek haza. Ezt a pillanatnyi helyzetet sem a feleségem, sem a szülei nem tudják oldani-kezelni.

Nagyon vigyázunk, hogy sem tettekkel, sem szóban ne édesgessük magunk felé a megzavart kislányokat.

Amikor nem akarnak hazamenni, anyjukkal példálódzunk: anya vár, anya mit szólna – és így tovább. Mi volna ebben a helyzetben a helyes, elsődlegesen a gyerekek nyugalmát, fejlődését tartva szem előtt és figyelembe véve korukat is? Jogosan várhatom-e el, hogy néha, vagy valamilyen rendszeres időközönként nálam aludjanak?

Jó megoldás-e a válást követően a közös felügyelet?

Hogyan segítsem a gyermekeimet, hogy tudják: ugyan az édesanyjukkal közös új otthon az otthonuk, oda kell naponta hazajárni az óvodából, de alkalmanként vagy bizonyos rendszerességgel nálam is otthont találnak? Jogos-e az édesanya félelme attól, hogy ilyen kicsi korban nem otthon alszanak; a máshol alvás, persze, ha ők is akarják, megzavarja-e, kizökkenti-e őket lelki nyugalmukból?

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

Mi a helyes? Persze: a gyerekek szempontjából – életkoruktól, nemüktől, számuktól függetlenül – az lenne „helyes”, ha nem válnánk el. De a mai életben azt is hozzá kell tennünk, hogy egy rossz házasság – netán „házastársi pokol” – fenntartása sokkal roncsolóbb lehet a gyerekek számára, mint egy úgynevezett „jó” válás (ha van ilyen egyáltalán).

A jó válást elsősorban az kellene, hogy jellemezze, hogy hiányzik belőle a kölcsönös gyűlölködés. Hogy a csalódás és a fájdalom keltette negatív érzések kontrolláltak, és együtt járnak valamilyen fokban a másik fél megértésével is.
Amit levele elején ír a közös programokról, az mintha ilyesmiről szólna. Ha már bekövetkezett a válás, elkerülhetetlen volt, ebben az esetben ez a magatartás lenne a helyes.

De lám, az elköltözés – és talán a folyamatba tett válóper? – itt is előhozta a láthatási gondokat. Ha a láthatást rendezni kell – bírósági vagy egyéb úton –, ha fix megállapodásokat kell kötnünk (melyeket a változékony gyerekkorban sohasem lehet betartani), akkor már elindultunk a rossz úton, mely a kölcsönös gyanakvások és meg nem értések irányába vezet. Tényleg a gyerekeket félti-e a másik fél, vagy csak engem akar megrövidíteni?

Ha már muszáj válni, próbáljuk valahogy így megoldani

Az a jó, hogyha a gyerekek – akiknek megvan a megfelelő stabil otthonuk – szabadon járnak-kelnek, a szülőkkel is megbeszélve, a két szülői ház között. De ez persze, csak a kamaszkorban – vagy az után – valósulhat meg, fokozatosan.

Amíg a gyerekek kicsik – mint ebben az esetben is –, addig a szülőknek kell lehetőleg együttes döntéseket hozniuk és nem egyszer s mindenkorra, hanem úgyszólván mindig újra. Éppen ez a fárasztó a dologban, különösen, ha feszültség és gyanakvás mérgezi a légkört a két fél között. De a gyerekek szempontjából ez volna a jó. Mert például ez esetben is érthető az anya aggodalma, hiszen a gyerekek még csak négyévesek, másfelől

elképzelhető, hogy könnyedén és örömmel maradnának az apánál éjszakára, s ez nem válna ártalmukra.

Ilyenkor persze, abban is rugalmasnak kellene lenni, hogyha valamelyik gyerek a lefekvés után jön rá, hogy ő nem akar maradni, és hirtelen zokogni kezd (láttam erre példát), akkor ne legyen „kudarc” az apa számára, ha felhívja az anyát, aki esetleg a telefonban is néhány szóval meg tudja nyugtatni, és ha ez nem megy, az apa ne legyen rest hazavinni.

A legjobb a közös felügyelet – már ha működik

Nem hiszem, hogy az anya ellen szólna – most a másik oldalról nézve a dolgot –, ha a gyerekek sírva, huzakodva mennek haza.

Amit a gyerekek ilyenkor öntudatlanul – vagy félig öntudatlanul – akarnak, az a szülők egybeterelése, a lázadás az elválás ténye ellen.

Ugyanakkor: én talán nem példálóznék az édesanyával, mert ezzel azt hangsúlyozom, hogy „miatta” kell hazamenni (azaz áttételesen és akaratlanul „befeketítem” őt).
Igaz, hogy a gyerekek életében rendszerre van szükség – talán inkább így mondanám: rendszeres ritmusra –, és minél kisebbek, annál inkább, de ehhez a rendszerességhez párosulnia kell a rugalmasságnak, és itt is hozzátehetjük: minél kisebbek, annál inkább.

A közös felügyelet a válást követően jó megoldás – ha működik.
Ha az elvált apa otthonában megvan a gyerekek fogkeféje, pizsamája, ágya, törülközője, netán a maguk kis sarka (esetleg szobácskája is) egy-két játékszerrel, ez kifejezésre juttatja, hogy a gyerek ott is otthont talál. S végül az utolsó kérdés – amelyet a fentiekben megválaszoltunk: az édesanya félelme részben jogos;

a gyerekeket pedig a láthatás alkalmából maga a tény zökkenti ki lelki nyugalmukból, hogy szüleik nem élnek együtt,

s így láthatásra van szükség. De ezt, nekünk szülőknek természetesnek kell tekintenünk, és nem szabad egymás szemére vetnünk.

Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el.

vekerdy-tamas-nok-lapja-helyes-tanacs

vekerdy-tamas-nok-lapja-helyes-tanacs

Nők Lapja 2001/29. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images