Elképesztő volt látni Drew Barrymore és Andie MacDowell beszélgetését a Drew Barrymore Showban. A két gyönyörű, tehetséges színésznő arról beszélgetett, hogy mindketten egyedülállóak, sőt nem is tervezik, hogy ez ellen küzdjenek. A most 49 éves Barrymore volt házas, most két lányát neveli egyedül, és döntését azzal indokolja, hogy nagyon korán elkezdett partizni és pasizni.

A 66 éves MacDowell pedig arról beszélt, hogy ahogy idősödik, úgy érdekli egyre kevésbé a párkapcsolat. Éveken át tűrte, hogy csak kérdezgetik és kérdezgetik erről a témáról, most már örül, hogy fel sem merül. A kérdés viszont ott lóg a levegőben: egyedülállóként mivel járunk jobban, ha egész életünkben keressük a szerelmet, vállalva ennek minden nehézségét, kudarcát, vagy ha egy ponton azt mondjuk, hogy inkább csak magunkra koncentrálunk és levesszük a fókuszt a párkeresésről?

Milyen hatással vannak ezek a döntések a testünkre és a lelkünkre?

A szerelem óriási hatással van ránk

Stephanie Cacioppo, az Oregoni Egyetem idegkutatója és a téma szakértője szerint a szerelem biológiai szükséglet, ugyanolyan létfontosságú a jólétünkhöz, mint a friss víz, az étel vagy a rendszeres sport. Az agyunk evolúciósan arra van programozva, hogy hormonokat termeljen és szabadítson fel, amikor vonzalmat, kötődést, összefoglalva szerelmet tapasztalunk. Sue Carter, az indianai The Kinsey Institute igazgatója, társas kötődésre szakosodott biológus is így vélekedik,

az egészségünk, a jólétünk és a szaporodásunk szempontjából rendkívül fontos érzelemről és hormonkoktélról van szó,

amit jobb nem kihagyni az életünkből. Arra egyikük sem tért ki, mi történik, ha nőként már túl vagyunk a reproduktív szakaszunkon, vajon változik-e a hozzáállásunk és az igényünk. Azt viszont elmagyarázták, hogy működik a testünk boldog párkapcsolatban.

A szerelem hatása vitathatatlan, de mit éreznek az egyedülállók? (Kép: Getty Images)

A hormonok szerepe a szerelemben

Agyunk és testünk egyetlen hatalmas rendszert alkot, amelyben neurotranszmitterek és hormonok kapcsolódnak az érzelmeinkhez. Evolúciós szempontból az agy egyik legrégebbi részében, a limbikus rendszerben tároljuk az emlékeinket, dolgozzuk fel a szagokat, és ez az elsődleges agyi terület, amely a vonzalom, szerelem témában érintett.

A termelődő hormonok befolyásolják igényeinket, viselkedésünket, csökkentik például a stresszt, amikor egy kívánatos partnerrel megismerkedünk. Az oxitocin, ami a másikkal történő beszélgetés, érintés közben termelődik, segít a társas kapcsolatok kialakításában, növeli a bizalmat, és elmélyíti a vonzalmat. Növeli a kötődést, a ragaszkodást és az elköteleződés érzését is.

A vazopresszin nevű hormon éri el azt, hogy fenyegetés esetén biztonságban érezzük magunkat a párunk mellett, emellett izgalmasnak láttatja a párkapcsolatot. Ez a kémiai anyag a felelős a féltékenység érzéséért is. A dopamin nevű jutalomhormon termelődését a csókolózás vagy a szex erősíti, és ez okozza azt a végtelen mámort is, amit egy jól sikerült aktus után érzünk.

Arra motivál, hogy az eset megismétlődjön, azaz arra sarkall, hogy minél több időt töltsünk a párunkkal. Hatásának erősségét a kokainéhoz hasonlítják. A tesztoszteron és az ösztrogén a nemi vágyért és a szaporodás iránti olthatatlan késztetésért felelősek. Felkeltik a vágyunkat a szexre, majd ha azt el sikerült érnünk, beüt a dopamin, és megjutalmaz minket a teljesítésért. Ha ehhez hozzávesszük a szerotonint, ami egyfajta rögeszméket képes az agyunkba vésni, máris megkapjuk a választ egy sor, szerelemmel kapcsolatos kérdésre.

A rendszer szerelemre van optimalizálva

Jacquie Olds, a Harvard Medical School klinikai pszichiátria docense szerint a szerelem egy rendkívül összetett, több érzékszervet érintő jelenség, amely mélyreható és rejtélyes módon hat az agyra. A felszabaduló hormonok, kémiai anyagok különböző mentális és fizikai egészségügyi előnyökkel járnak.

Aktiválódik az agy jutalomközpontja, természetes opioidok szabadulnak fel, amelyektől boldogok leszünk,

sőt segítik a test gyógyulását és a fájdalom elviselését is. Emellett csökken a stressz-szintünk, jobban alszunk, erősebben működik az immunrendszerünk, jobbak a problémamegoldó képességeink, még a kongitív funkcióink is, sőt a boldog szerelem az életünket is meghosszabbíthatja. A szerelem hiányát ezzel szemben a dohányzáshoz és a túlsúlyhoz hasonlítják, már ha a testet érintő károk szempontjából elemzik.

Mi történik velünk, ha egyedülállóként élünk?

A szeretett személy bármilyen okból történő elvesztése azért olyan fájdalmas, mert a bonyolult és erős hormonkoktélt nem kapja tovább a szervezetünk. Elveszik a drogot, ami addig egy csomó mindenben segítette a működésünket. Nő a stresszhormonok szintje, miközben a boldogságérzetért felelős oxitocin és dopamin áramlása szinte megszűnik. Nem véletlen, hogy sokan szakítás után fizikailag is rosszul vannak, hiszen a szervezetet hatalmas stressz és hiány éri.

Ahogy a függők is sóvárognak a szer iránt, úgy a hoppon maradt szerelmes is vágyakozik a pár után, akit elvesztett.

Jön az étvágytalanság vagy a kóros túlevés, az álmatlanság, a szorongás, a depresszió. A szívünk szakad meg, és időnként sajnos tényleg. Az oxitocin kritikus fontosságú az összes szövet, de különösen a szív védelme érdekében. Amint a szintje lecsökken, szív- és érrendszeri reakciók indulhatnak be, amelyek a stresszhormonok növekedésével együtt vérnyomás-emelkedést, szívdobogást és nehézlégzést okozhatnak.

Ritkán ugyan, de szívroham is kialakulhat, de ismerjük a megtört szív szindrómát is, ami halálhoz vezet.

Kialakítunk egy új egyensúlyt

Akár amiatt maradtunk egyedül, mert elvesztettük a párunkat, akár azért élünk szingliéletet, mert évek óta nem sikerült új társra lelnünk, a testünk törekszik arra, hogy kialakítson egy újfajta egyensúlyi helyzetet. Csakhogy ehhez időre van szükség, az idegrendszer ugyanis nem egyik napról a másikra áll át. A mi felelősségünk abban áll, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel csökkentsük a stresszhormonok szintjét, és növeljük a boldogsághormonokét.

Azaz sportoljunk rendszeresen, együnk egészségesen (a szerotinin nagy része a belekben képződik), keressük azokat a tevékenységeket, amelyek örömet okoznak.

Relaxáljunk, meditáljunk, sétáljunk nagyokat a természetben, ezek bizonyítottan csökkentik a stresszt. Alakítsunk ki és ápoljunk szoros emberi kapcsolatokat, barátságokat, szövetségeket, amelyek lehetővé teszik, hogy ventilláljunk és erőt merítsünk a másikból. Ha az ölelést hiányoljuk, amit nyilván nem kérhetünk ötpercenként a barátainktól, érdemes átgondolni a rendszeres menhelylátogatást vagy egy állat örökbe fogadását is.

Belenyugvás vs. a keresés okozta stressz

Azt nem tudni, hogy vajon a szervezetünk képes-e annyira alkalmazkodni, hogy a tartós magány nem jelent súlyos problémát, vagy miként változunk meg a menopauza után. Azok, akik boldogtalan kapcsolatból szabadultak, egyedülállóként még felszabadultabbnak és erősebbnek érezhetik magukat, mint valaha.

A kutatók azonban óva intenek attól, hogy beletörődjünk a szerelem nélküli életbe.

Szerintük sok más emlőshöz hasonlóan az ember nem arra fejlődött ki, hogy magányosan éljen. A szerelem nem olyasmi, amit nélkülözhetünk, hiszen biológiai szükségszerűség. Csak azt a receptet felejtették el átadni, mit tegyünk, ha akárhogy próbálkozunk, nem sikerül kilábalnunk a szinglilétből.

A folyamatos kudarcok okozta stressz és a kitartás, a remény a tudósok szerint egészségesebb, mint a helyzet elfogadása és egy boldog, egyedülállóságra épített élet kialakítása. Vajon igazuk van? A kiteljesedéshez szükséges a szerelem?

Mindenesetre szerelem nélkül is gondoskodhatunk arról, hogy jól érezzük magunkat és csökkentsük a magányosság érzését. 

Kiemelt kép: Getty Images