Már gyerekként tudta, ha egyszer nagy lesz, állatokkal foglalkozik majd. Elhatározása mellett később is kitartott, és mivel egzotikus állatokat akart gondozni, itthon pedig nem talált megfelelő képzést, tizenhét évesen New Yorkba utazott: angolul tanult, leérettségizett, zoológiai főiskolai szakképesítést szerzett, állatkereskedést nyitott, és egy bronxi állatkertben önkénteskedett. Honvágya miatt hét év után hazaköltözött, és előbb a felsőlajosi magánállatkertben dolgozott, majd a debreceni állatkertbe került. Egy görögországi szakmai látogatás alkalmával három évre Athénban „ragadt”, onnan aztán egy zanzibári vadmentő alapítvány élére csábították. Nemrég azért izgultak követői, mert egyik fehér oroszlánja megtámadta, és komoly sérüléseket szenvedett. 

Féltékeny hím

– Bár a sebeim csúnyák, és örökre megmaradnak, a rehabilitáció sikerült, jól vagyok – mondja Dániel, és gyorsan leszögezi, az állat nem tehet semmiről, a baleset az ő hibájából történt. 

– Kölyökkoruk óta nevelek két fehér oroszlánt. Mindennap rutinszerűen bejárok hozzájuk, hogy ellássam őket. A baleset napján ugyan felismertem, hogy a hímnek nincs kedve játszani, mégsem vettem elég komolyan, és elkezdtem a nősténnyel bohóckodni. A hím egyszer csak megelégelte, féltékeny lett. Megkerült, a száznyolcvan kilójával hátulról rám ugrott, és amikor szemből belefordultam az ugrásába, egyből tudtam, baj van. A karmait ugyanis nem húzta vissza, beleakadtak a húsomba. A hátamat teljesen végigkarmolta, és beleharapott a mellembe is. Öt-tíz másodpercig tartott az egész. Bár semmi esélyem nem volt ellene, pontosan tudom, komolyabb sérüléseket is okozhatott volna. Figyelmeztetésnek szánta: „Itt vagyok én is! Én is szeretnék kapni a figyelmedből!” – mondja az állatgondozó, és felvilágosít, az állatok éppen úgy működnek, mint az emberek. Vannak jobb és rosszabb, nyűgösebb napjaik, és ezt fontos észlelni. Egy domináns állat egóját különösen bántja, ha nem kap elég figyelmet. 

– A testbeszédükre folyamatosan figyelni kell. Nem dőlhetek hátra, nem bízhatom el magam, állan­dóan résen kell lennem. Még a háziasított állatok is kiszámíthatatlanok – magyarázza Dániel, akinek számtalan balesete volt már. Harapta meg kígyó, de orrszarvú elől is menekült. Ahogy mondja, aki vadállatokkal dolgozik, annak tudnia kell: ezek napi szintű történések. A támadás semmiféle törést nem okozott benne, az eset után egy hónappal újra az állatok között volt. 

– Félelmet természetesen én is érzek, de nem úgy, mint a legtöbb ember. Én nem az állatoktól félek, hanem attól, hogy esetleg megbetegszenek, hogy elveszíthetem őket. Számomra ők jelentik a családot. Akkor vagyok boldog, kiegyensúlyozott, ha közöttük lehetek. Bárhol járok is a világban, keresem azokat a helyeket, ahol állatok vesznek körül. Nekem ők jelentenek mindent: a boldogságot, a kikapcsolódást. Ha nincsenek mellettem, feszült, háklis leszek, semmi nem tetszik, és könnyen depresszióba esem. ­Állatok nélkül nem tudom elkép­zelni az életem.

Oroszlánsuttogó

A fanatikus állatgondozó bár Budapesten született, sokat nyaralt a Szigetközben, ahol békákat és siklókat fogott. Tizenévesen annyira beleszeretett a hüllőkbe, hogy a locsolópénzén egy apróhirdetésen keresztül, titokban zöld anakondát vásárolt. 

– Otthon megpróbáltam elhitetni, hogy a párnahuzatba csomagolt, húszkilós állat egy nagyobb testű sikló, miután azonban kétszer is megharapott, bevittük egy állatkereskedésbe, hogy beazonosítsák. Bár a Dél-Amerikában őshonos anakondának a kereskedésben kellett maradnia, addig sírtam, hogy becseréltük egy tigrispitonra. Imádom, amikor egy hüllő rám tekeredik: a rezgései, az érintése leírhatatlan. 

Flaskay Dániel már gyerekfejjel érezte, az állatokkal való szoros kapcsolódása különleges: megértik őt, és ő is megérti őket. Felnőttként vált igazán világossá számára, hogy olyan képesség birtokában van, amelyet iskolában megtanulni nem lehet. 

– Természetesen a szakma alapjait el kell sajátítani, de hogy mély kapcsolódás alakulhasson ki, az már belülről jön. Ez bennem van, egyszerűen tudom és érzem, hogy miképp kell közeledni az állatok felé. Amikor tizenkét éve a bronxi állatkertben önkénteskedtem, szemet szúrt egy oroszlán, ami mindenkit megtámadott. Annyira vad volt, hogy a húst csak a kerítés túloldaláról lehetett bedobni neki. Rettenetesen zavart az állapota, az ilyen mértékű agresszió ugyanis a stressz jele. Munka után mindig kiültem a kifutója mellé, és elkezdtem figyelni.­ Először csak tíz méter távolságból néztem, aztán egyre közelebb merészkedtem hozzá. Két hét után egymás mellett ültünk a kerítés két oldalán. Ez csodaszámba ment az állatkertben, mellettem ugyanis az oroszlán teljesen megnyugodott. Az igazgató biztos volt benne, hogy beszélem az állatok nyelvét, és azzal a lendülettel el is nevezett Magyar Mauglinak. 

Bár pályafutása során rengeteg nehéz esettel találkozott, vallja, idővel minden állathoz közel lehet kerülni.

– Minden állat személyisége, élettörténete, származási körülménye más, de ha valakiben megvan az elhivatottság, a türelem és a képesség, hogy jó hatással van az állatokra, az képes kinyitni a bizalom kapuját. Ezt a bizalmat eljátszani azonban nem szabad.

Akció Afrikában

Dániel lassan három éve él az afrikai kontinens melletti szigeten, Zanzibáron, ahol állatokért felelős igazgatóként tevékenykedik. Valamennyi állat gondozása az ő hatásköre.