A gyergyószentmiklósi állomásra Brassó felől­ alig tízperces késéssel húzott be a Korona.­ Ha nem kísérnek ki a barátaim, a sötétedő estében a keskeny, töredezett betonperonon bajosan értem volna el a hálókocsis vagonig. Ahogy fölpakoltak, a vonat már indult is. Szinte integetni se volt időm, egy idős úr fogta a bőröndömet, s a gyorsuló vonat hosszú folyosójára invitált. A négyes fülke előtt megállt, kitárta az ajtaját, és némi színpadias­ mozdulatot sem mellőzve így szólt:

– Az öné!  

Az úr fehér inge fölött sötét egyenruhát viselt, ősz haja hátul kis copfba fogva, modora kifogástalan. Ő volt a hálókocsi-kalauz. Mielőtt távozott, jó éjszakát kívánt, és hátra fordulva, arcán őszinte örömmel még ennyit mondott: 

– Boldog vagyok, hogy újra látom! Azelőtt sokat utazott velünk. Nagy figyelemmel kísértem a munkáját. Kiválók a filmjei. 

Az ajtó bezárult. Valakivel összetéveszt – gondoltam –, vajon kivel? S milyen különös fehér hajában a copf, és arcán az öröm… Kivel keverhet össze? 

Körülnézek a fülkében. Tizenkét óra hosszat a hálóhelyem, és míg délelőtt tizenegyre a Keletibe nem érünk, a menedékem lesz. Patyolattiszta ágynemű, elég lesz a huzattal takarózni, a paplant össze is hajtom, a párna alá teszem. A kis szekrénykében tükör, a polcán egy üveg gyümölcslé, kis zacskó mogyoró. Végigfekszem az ágyon. Később lehúzom az ablakot, odakint már sötét van. Elnyúlok a lepedőn, és elfog valami ismerős érzés. Mint egy filmet, kívülről látom az elmúlt zsúfolt napokat, a találkozásokat, aztán a száguldó vonatot, benne a bóbiskoló embereket, a hálókocsi vagonját a kabinsorral, benn a fülkében magamat… Vajon hol lehet a titokzatos kalauz? Agatha Christie filmjei kísértenek… Orient expressz… Ekkor három erőteljes kopogás hallatszik. 

– Szabad!

– Bocsánat – nyit be a kalauz –, elfelejtettem elkérni a jegyét. S hoztam a cég ajándékát. 

Átnyújt egy kis üveg pezsgőt és az ismerős vasúti csokoládérolnit. Odaadom a jegyem, az ajtó bezárul. Legyek mohó, és nyissam föl a pezsgőt? Gyergyói barátaim szalonnája és juhtúrós vacsorája után jól csúszna… de nem, amúgy is meleg. A kerekek kattogó zaja már zavar. Az ágyról némi erőgyakorlattal sikerül felhúzni az ablakot. 

Vajon merre járunk? Aludni kéne… Ekkor megint három erős kopogás. Meglepett kiáltásomra résnyire nyílik az ajtó. A hálókocsi-kalauz bocsánatkérő arca a nyílásban.