Sok közös van a macskákban és a művészekben. Mindkét csoport nagyra becsüli a szabadságot, és egyik sem hajlandó betartani azokat a szabályokat, amelyeket a társadalom rájuk akar kényszeríteni. Mivel a női művészek évszázadokon át hátrányos helyzetben voltak férfi kollégáikhoz képest, és akárcsak a macskákat, őket sem becsülték valami sokra, teljesen logikus, hogy örömmel vállaltak sorsközösséget.

Bár a nők – és különösen a gyerektelen nők – macskák iránti vonzalmát sokan a mai napig kigúnyolják, egyre kevesebben vannak, akiket meg lehet ijeszteni egy ilyen jövőképpel. Macskával élni ugyanis jó, ahogyan ezt ezeknek a festőnőknek az élete és a képei is bizonyítják.

1. Judith Leyster (1609–1660)

Judith Leyster az első nő, akiről biztosan tudjuk, hogy macskát festett. Nem kétséges, alaposan megfigyelte a fiú karjában látható modellt, akiről sugárzik, mennyire kényelmetlen számára ez a szituáció. A festmény valószínűleg egy holland közmondás illusztrációja, ami így hangzik: „Aki macskákkal játszik, az magára vessen, ha megkarmolják.” Mivel a németalföldi festészetben gyakran használtak gyerekeket arra, hogy a felnőttek számára morális üzenetet közvetítsenek, ezért valószínűleg a képnek van egy másik jelentése is.

Nem véletlen ugyanis, hogy a gyerekek épp egy macskával játszanak, amelyet a női bujaság megtestesítőjének tartották, és az sem, hogy a fiú egy angolnát tart a másik kezében, ami a férfi szexualitásra utal. Ez az, amivel a fiú magához csalta a mit sem sejtő cicát, és ez az, amivel a férfiak is elcsábítják a nőket. Nem véletlen néz ránk, nézőkre a kislány, amikor intő mozdulattal felemeli az ujját.

Judith Leyster: Egy fiú és egy lány macskával és angolnával, 1635. Leyster műveinek többsége gyermekekről vagy családokról készült. Szereplői nem pózolnak, inkább táncolnak, mulatnak, nevetnek, ami a korban kifejezetten szokatlan dolognak számított. (Fotó: Wikipedia)

Arra akar figyelmeztetni, hogy kerüljük a testi kísértést, ahogyan a macska is jobban tette volna, ha nagyobb önuralmat tanúsít. Ám ha egy kicsit jobban megfigyeljük a képet, jól láthatjuk, mekkora képmutatás mindez! A kislány ugyanis egy kicsit sem bánik jobban a macskával, mint a fiú, hiszen épp ő az, aki annak farkát húzva incselkedik vele.

A festő, Judith Leyster ehhez hasonló, többértelmű zsánerképekkel lett híres Hollandiában. Egyike volt az első nőknek, akit hivatalos céhes engedéllyel festett, mert 1633-ban felvették Haarlemben a helyi Szent Lukács festő céhbe, ami azt jelenti, hogy saját üzletet nyithatott és tanítványokat fogadhatott. Sajnos mindössze 35 képét ismerjük, mert miután 27 évesen férjhez ment, öt gyermeke születése miatt abbahagyta a munkát. Vagy – és ez talán még valószínűbb – ezután festő férje műhelyében dolgozott névtelenül.

2. Marguerite Gérard (1761–1837)

A festményen látható jelenet sok macskatartó számára ismerős lehet. A gazda, amint jobbnál jobb falatokat kínál a macskának és szinte térden állva könyörög azért, hogy legyen szíves elfogyasztani. A piros bársonyszéken trónoló hatalmas állat azonban jól látható módon nem elégedett az alázatos kiszolgálással. A lelapult fülek, a bosszús tekintet valószínűleg annak szól, hogy az étel (és a figyelem) után sóvárgó kutya túl közel került hozzá.

Marguerite Gérard: A macska ebédje, 1800 körül. Gérard az első női festők között volt, akinek a képeit a párizsi Szalon is kiállította, miután 1790-ben megnyitotta ajtaját a női művészek előtt. (Fotó: Wikimedia Commons)

A festő, Marguerite Gérard gyakran festett macskákat képeire – valószínűleg mestere és sógora, Fragonard tanácsára, aki a 18. század leghíresebb festője volt. (A hinta című kép is az ő műve.) A forradalom előtti Franciaországban egyetlen módon lehetett festő egy nő: ha az apja megtanította a szakma fortélyaira. Vagy – és ez volt Marguerite szerencséje – rokoni kapcsolatba került egy festővel.

Miután Marguerite nővére hozzáment Fragondard-hoz, és a házaspár beköltözött a Louvre-ba egy műteremlakásba, örömmel magukhoz vették a 14 éves fiatal lányt, aki festő akart lenni. Fragonard szerencsére meglátta benne a tehetséget, és hajlandó volt tanítványául fogadni. Mivel a múzeumban akkoriban sok macska volt, mert segítettek a helyet rágcsálómentessé tenni, Fragonard úgy vélte, ezek a nőies, kecses állatok nagyon is jól illenek egy női művész festményeire, jelezve annak finom nőiességét.

Marguerite azonban nem csak „biodíszletként” használta a macskákat. Képeiből egyértelmű, mennyire ismerte és imádta őket, és végül család helyett inkább a karriert és a macskákat választotta. Soha nem házasodott meg, és hosszú sikeres karriert futott be. Több mint 300 ehhez hasonló zsánerkép, 80 portré és több tucat miniatúra maradt utána. Képeit akkoriban a „sous les yeux de Fragonard” kifejezéssel hirdették, ami szó szerinti fordításban azt jeleni, hogy Fragonard szemei alatt, de arra utal, hogy a híres festő felügyelte azok készítését. A művészettörténészek ezért sokáig úgy hitték, hogy nem önállóan alkotott, ma már azonban úgy vélik, ez csak egyszerűen egy ügyes marketingfogás volt, hiszen kettejük stílusa nagyon különböző.

3. Henriëtte Ronner-Knip (1821–1909)

A holland Henriëtte Ronner-Knip cuki cicás festményeit manapság kicsit giccsesnek látjuk, de az 1870-es években olyan népszerű volt, hogy képes volt fejedelmi módon eltartani belőle családját. De nem csak anyagi sikert hoztak neki a macskák! Királyi megrendelői annyira kedvelték képeit, hogy elismerések özönével halmozták el, sőt még lovaggá is avatták! Elképesztő munkabírású asszony volt, aki szó szerint beleszületett a művészetbe. Nagyapja és apja is festő volt – utóbbinak azonban fiatal korában erőteljesen romlani kezdett a látása, ezért úgy döntött, hogy a jövőben a lánya feladata lesz művészetével eltartani az egész családot.

Az alig 11 éves kislányt ezért arra kényszerítette, hogy napi 12 órán át fessen, rajzoljon. Nagy szerencse, hogy ez nem vette el a kedvét egy életre a munkától, épp ellenkezőleg. Henriëtte mindössze 15 éves volt, amikor részt vett élete első kiállításán, ami olyan jól sikerült, hogy azonnal el is adta a képet. Ezután már nem volt megállás.

Henriëtte Ronner-Knip: Játszó macska, 1860 körül. Mivel a középosztálybeli családok körében épp ekkoriban jött divatba a macskatartás, Ronner-Knip a legjobb pillanatban lépett a piacra macskás képeivel. (Fotó: Wikipedia)

Kezdetben portrékat, tájképeket és csendéleteket festett, de hamar kiderült, hogy az állatok megfestése az igazi erőssége. Először lovakra és kutyákra specializálódott, és ezzel olyan hírnévre tett szert, hogy a belga királynő és a portugál király is megrendelések özönével árasztotta el. Sikerei csúcsán, 30 évesen férjhez ment és szült hat gyereket is, de ez szerencsére nem jelentette a karrierje végét.

Férje beteges volt, és nem tudott állást vállalni, ezért úgy döntöttek, hogy a nő folytatja a festést, a férfi pedig menedzserként segíti a munkáját. Macskákat csak az 1870-es években kezdett festeni, amikor is egy kóbor kiscica betévedt az otthonukba. A kecses, játékos állat mozgása teljesen elbűvölte a festőnőt. Először csak ezt a kis cirmost festette le, de hamarosan már több tucat macskája volt, akiknek a játékát, mozgását egész nap figyelhette, így modellből, témából így soha nem volt hiány és persze lelkes megrendelőkből sem.

4. Frida Kahlo (1907–1954)

Ez az önarckép egy igen nehéz időszaknak állít emléket Frida Kahlo életében. 1940-ben készült, abban az évben készült, amikor elvált férjétől, Diego Riverától.

Frida Kahlo: Önarckép tövis nyaklánccal és kolibrival, 1940. A 18 éves korában elszenvedett buszbaleset megakadályozta abban, hogy gyermekei szülessenek, ezt az űrt az életében kedves állatai töltötték ki.

Kahlo Jézus töviskoronáját viseli nyakláncként. Ezzel olyan mártírnak ábrázolja magát, aki sikertelen házassága fájdalma miatt szenved, de utal ez arra a sok fizikai kínra is, amelyet át kellett élnie gyermekkora óta.

Fején két pillangó pihen, mellette két szitakötő repül. Jobb vállán egy majom ül, a nyakláncot babrálva, bal oldalán egy macska, amely a nyakláncról lógó élettelennek tűnő kolibrit figyeli. Az állatok szimbolikus értelműek – de a valóságban is léteznek, mert Kahlo igazi állatbarát volt, és valóságos kis állatkertje volt otthon. Otthonukban több majom, papagáj, kutya, őz, fecskéje, pulyka volt – és persze macskák is.

A majom, amit jobb vállán látunk, Rivera ajándéka, a neve Fulang Chang, ezért ő az, aki kettejük kapcsolatát szimbolizálja. Nagyon is jó utalás ez, hiszen a majmok a művészettörténetben hagyományosan a kéjvágyra utalnak, és nem véletlen az sem, hogy ez az egyetlen állat a képen, aki a nyaklánc húzásával fájdalmat okoz a modellnek – akárcsak a férfi, akitől kapta. A fekete macska évszázadok óta a balszerencse és a halál szimbóluma, ezen a képen is vészjósló a jelenléte, hiszen a Kahlo nyakában lógó kolibrit készül megtámadni. A kolibrinak pedig különös jelentősége van a mexikói kultúrában, mert szerelmi varázslatokban használják. Ez a szerelem azonban, ugyanolyan halott, mint a Kahlo nyakában fekvő madár.

Híres fotós volt Frida Kahlo magyar származású szerelme: tudj meg mindent róla!

5. Leonor Fini (1907–1996)

Leonor Fini Párizsi lakásában 23 macskával élt együtt, és az általa készített képek eredetiségének egyik jele, hogy mindig van a vászonba ragadva némi macskaszőr, és előfordulnak karmolásnyomok is. A szürrealista festőnő Buenos Airesben született, de szülei válása Olaszországba költözött édesanyjával, aki 16 éves koráig fiúruhában járatta, mert attól félt, hogy ha édesapja rátalál, akkor elrabolja.

Fini ezalatt az idő alatt hozzászokott ahhoz, hogy egyenrangú félként kezelik, odafigyelnek a szavára, és soha, senkitől nem fogadta el ezután, hogy lenézzék a neme miatt. Soha nem tanult festeni és nem járt művészeti iskolába – de miután 17 évesen az első festménye sikeres lett, Párizsba költözött, ahol a párizsi művészeti élet nagyjai szó szerint rajongtak képeiért. Barátai közé tartozott Picasso, James Joyce, Rainer Maria Rilke és sokan múzsaként tekintettek a fiatal lányra, akinek egy év múlva már meg is nyílt első egyéni kiállítása a Galerie Bonjeanban, amelynek Christian Dior volt az egyik tulajdonosa.

Az irodalom és a költészet iránt szenvedélyes Leonor több mint ötven könyvet illusztrált, és köztük Charles Baudelaire műveit, és egyedi, különleges festményeit is imádták a vásárlók. Rengeteg férfi volt az életében, de soha nem ment férjhez. „A házasság soha nem vonzott. Mindig is inkább közösségben szerettem élni. Egy nagy házban egy férfival, aki a szeretőm és egy másikkal, aki a barátom, és persze a macskáimmal. Ez mindig jól működött.”

Élete állandó társainak ugyanis egész életében a macskáit tekintette, akik számára a nőiességet és titokzatosságot és a szégyen nélküli szexuális szabadságot szimbolizálták.

Gyakran mondogatta, hogy valójában minden művésznek úgy kellene élnie, mint a macskáknak, akiket semmiféle társadalmi tabu nem köt, mert csak így lehet igazán eredeti, önálló alkotást létrehozni.

Kiemelt kép: Wikipedia/Canva