Aligha csodálkozhatnánk, ha a macskák egyszer csak szakszervezetbe tömörülnének és jogdíjat követelnének maguknak, annyiszor jelenítjük meg őket különböző módokon. A jogdíj mellett bizonyára rágalmazási pereket is akasztanának a nyakunkba, hitelrontásért.
A jelenlegi első számú alperes minden bizonnyal egy amerikai szenátor, J.D. Vance lenne, a republikánusok alelnökjelöltje, akinek 2021-es megjegyzései főszerepet kaptak a mostani elnökválasztási kampányban.
A macskás nő szerencsétlen és mást is azzá akar tenni
Donald Trump alelnökjelöltje a Fox News műsorában mondta, hogy a Demokrata Pártot „egy rakás gyerektelen, macskás nő vezeti, akik szerencsétlenek a saját életük és a döntéseik miatt, ezért az ország többi részét is szerencsétlenné akarják tenni”. Vance Kamala Harrist is példaként hozta fel, majd felvetette, hogy van-e értelme olyanoknak vezetni az országot, akik nem ismerik a szülői felelősség fogalmát.
Vance azt már nem tette hozzá, hogy a demokraták elnökjelöltje, Kamala Harris kiváló mostohaanyja férje gyerekeinek.
Azzal sem példálózott, hogy több elnök, köztük a nemzet atyja, George Washington, remekül elvezette az országot. Gyerektelenül. És nyilván Angela Merkel is csak véletlenül volt Németország kancellárja.
A republikánus szenátor némileg enyhítené kijelentései élét, hogy elhárítsa a nőgyűlölet vádját, ezért pusztán szarkasztikus megjegyzésként aposztrofálta szavait. A szellem azonban kiszabadult a palackból: egy emberként hördültek fel nők milliói, akik kulcsfontosságú szavazótömböt alkotnak majd a választáson.
Jennifer Aniston is megszólalt, aki egy Instagram-sztoriban így fogalmazott: „Tényleg nem tudom elhinni, hogy ez a megjegyzés az Egyesült Államok potenciális alelnökétől származik”. A színésznő azt is üzente: „imádkozom, hogy a lánya elég szerencsés legyen ahhoz, hogy egy nap saját gyerekeket szüljön. Remélem, nem kell majd a mesterséges megtermékenyítést igénybe vennie, mert ön ezt is megpróbálja elvenni tőle”.
Több sikertelen lombikeljárással a háta mögött Aniston megjegyzése nem véletlen, Vance ugyanis köztudottan lombikellenes.
A közelmúltban segített megakadályozni, hogy életbe lépjen az in vitro megtermékenyítéshez fűződő jogról szóló törvény, amely nők millióinak segítene anyává válni.
Amerika leghíresebb macskás hölgyének, Taylor Swiftnek is bizonyára lesz véleménye a témával kapcsolatban, ami – követői számát tekintve – nyomni fog a latban a szavazóurnák lezárásakor.
De mi a baj a macskás nővel?
A macska és a nő párosításával egészen addig nincsen gond, amíg a nő dorombol, cicásan a párjához bújik, gyönyörű macskaszeme vagy szexi macskajárása van. Halle Berry könnyfakasztó macskanős jelmezét ma is mindannyian magunk elé tudjuk idézni, a négylábú házikedvenc kétes reputációjának azonban van egy kevésbé kellemes és a legkevésbé sem szexi oldala.
A középkorra a macskás nő ellenség és áruló lett (Fotó: Douglas Grundy/Three Lions/Getty Images)
A macskás nő. A vénlány, a hóbortos, kardigános nő, akire férfi rá se néz, a leszbikus vagy szűkszavű remete, aki legalább egy, de inkább több macskával osztja meg otthonát. Az autonóm négylábú és a nők közötti kapcsolatok történelmi időkre nyúlnak vissza, és a különböző stációkat végigkíséri a szexualitás és a deszexualizálás vitája.
A macska istennőként kezdte történelmi küldetését
J.D. Vance-nek még az ük-ük-ükanyja se volt gondolat, amikor már az ókori egyiptomiak is szent állatnak tartották a macskákat. Bastet, a macskafejű istennő, a nőiesség védelmezője, a háziasság, a termékenység és a szülés istennőjeként szolgált. Védte az otthont a gonosz szellemektől és a betegségektől, sőt még halottaknak is útmutatója volt.
A görög-római korban Bastet Artemisz és Diana alakjában bukkant fel, a skandináv mitológiában pedig Freyja figurája volt a legszebb példa: a termékenység, a szerelem és a szerencse istennője, aki két hím macska által vezetett szekéren ült. Az ókori Kínának is megvolt a maga macskaistennője, Li Shou, akihez a termékenységet és a kártevőirtást kapcsolták.
A macskás nő a kereszténység árulójává vált
A szélsőséges és mélyreható változásokat hozó kereszténység megjelenése természetesen nem hagyta szó nélkül a jelenséget. A középkori boszorkánypereket kirobbantó egyházi gyanakvás gyökere oda nyúlik vissza, hogy a nőket és a macskákat gyakorlatilag a kereszténység előtti istennőkkel hozták kapcsolatba.
A macskás nő renoméja gyors erodálásnak indult: a négylábú szőrgombócot a pogánysághoz és a boszorkánysághoz kapcsolták. Az emberek pedig egyre inkább azt hitték, hogy a boszorkányok – különösen a nők – képesek macskává formálódni, vagy felhasználni őket parancsuk teljesítésére. 12. századi beszámolók arról írtak, hogy az ördög fekete macskává változott.
A római katolikus egyház a szabadon kóborló, egyedülálló nőket ugyanolyan szemmel nézte, mint a lesben álló nőstény macskákat.
Nem csoda, hogy ezek után a macskákat a sátán csatlósainak nyilvánították, a vallási propaganda pedig a házi kedvenc mellett a nőkre is rásütötte a gonosz bélyegét.
Amikor Agnes Waterhouse-t 1566-ban, az első boszorkányperben kivégezték Angliában, bevallotta, hogy bizalmasa Sátán nevű macskája volt, aki később varangyos békává változott. Az asszonyt felakasztották, örökre összekovácsolva a macska-nő-boszorkány kapcsolatot.
A macskákkal való negatív asszociáció a gyarmati Amerikába vándorolt, ahol a fekete macskák a 17. század végi salemi boszorkányperekben főszerepet kaptak.
Férfi nélkül mit sem ér a nő
A viktoriánus korra az ijesztően ördögi macskás nő szánalmas figura lett, a szegény, magányos öreglány, aki négylábúja társaságában mereng reménytelen életén.
Napjaink macskás nője: a macskátlan mostohaanya, Kamala Harris (Fotó: Andrew Harnik/Getty Images)
A huszadik század elejét meghatározó választójogi küzdelmek ismét középpontba helyezték a macskás nő képét. A négylábúak lettek a szüfrazsett mozgalom elleni kampány szimbólumai, hogy gúnyt űzzenek a női aktivistákból, akik zászlajukra tűzték a női választójog ügyét.
A popkultúrában talán az 1975-ös Gray Gardens című dokumentumfilmben érte el tetőpontját a macskás nő körüli őrület, amelyben a szereplők, anya és lánya, macskák tucatjaival élnek együtt egy 14 szobás házban. Mindenhol szemét és üres macskaeledeles tasakok, gondozatlan, burjánzó növényzet.
Mintha egy tanmese lett volna arról, hogy mi történik egy nővel, ha férfi nélkül marad.
A patriarchális társadalmi berendezkedés melegágya lett a macskás nő bélyegnek, és sokan ma is úgy vélik, hogy az egyedülálló, gyerektelen, macskás nő élete lényegében kudarc.
Aki képtelen teljesíteni az elvárásokat, az egyedül marad, férfi, tehát szex nélkül, egyetlen öröme pedig egy nyávogó négylábú lesz.
Az irodalom és a mozi is tucatszámra termelte ki a maga macskás nő karaktereit, erősítve a sztereotípiákat. A Szívek szállodájának frissen szinglivé lett főhősnője, Lorelai azzal hívja fel a lányát: „Tudják. A macskák tudják… Egyedül vagyok. Azt hiszem, elkezdem gyűjteni az újságokat és magazinokat, keresek egy kék fürdőköpenyt, és elveszítem az első fogamat”.
Gyerektelen nő ne akarjon országot irányítani
A társadalom bekattanása a macskás nőkkel szemben napjainkra se csorbult, gondoljunk csak a puma kifejezésre, amelyet a fiatalabb férfiakkal randevúzó nők leírására használnak. A nők szabadsága és hatalma azonban egyre sikeresebben képviseli a hagyományos történelmi normákon kívüli létezést. Egyre többen tudatosan választják az egyedüllétet és/vagy a gyerektelenséget, macskával vagy anélkül.
Hogy egy hatalommal rendelkező, macskátlan mostohaanyára sütötték rá a bélyeget, sokat elárul a politikai kultúráról, a közgondolkodásról. A közvélemény-kutatások szerint azonban az állampolgárok többsége helyteleníti azt a képtelen állítást, hogy a biológiai gyermek hiánya akadályozná meg Kamala Harrist abban, hogy elnök legyen.
Novemberben kiderül. A macskák ugyan nem tudják leadni voksukat, a nők viszont – akiknek elegük van abból, hogy megmondják nekik, mikor és hogyan vállaljanak gyereket – biztosan elmennek szavazni.
A szinglitől az önmegvalósító nagymamáig: ilyen egy 21. századi negyvenes nő.
Kiemelt kép: Getty Images
