A kötelező olvasmányok a világ legtöbb iskolarendszerében részei a tananyagnak. Kultúráról, történelemről, emberi lélekről adnak át tudást, fejlesztik a szövegértési-szövegalkotási képességet, a kritikai készséget is, és ha minden jól megy, szórakoztatnak is.

Kötelezőként többnyire a nemzeti irodalom kanonizált és aktuálisan is nagy jelentőségűnek ítélt műveit „adják fel” a tantervek azzal a céllal, hogy formálják a gyerekek személyiségét. A Nemzeti Alaptantervben megjelölt másik fő cél, hogy a gyerekek az irodalomtanítás során „kultúránkat, annak alapvető alkotásait, bennük példateremtő hőseit megismerjék”.

A kötelező olvasmányok listája – ha kisebb lépésekben is, de – folyamatosan változik, reagálva az irodalomelmélet trendjeire, az oktatási célokra, társadalmi változásokra, és – jóval kisebb mértékben – a gyerekek igényeire is.

Van, ami állandó: ami Franciaországban Molière vagy Victor Hugo, az USA-ban Mark Twain, Nagy-Britanniában Charles Dickens, az itthon Móricz Zsigmond, Jókai Mór és Molnár Ferenc, és sokat elmond rólunk, hogy melyek azok a művek, amik ősidők óta ott vannak a listán. Míg a mi klasszikusaink jó része a nemzeti identitás kérdéseit boncolgatja (elég csak az emberemlékezet óta kötelező Egri csillagokra gondolni), a skandináv országokban előírt szövegek sokszor koncentrálnak társadalmi egyenlőség, az emberi jogok és a demokrácia kérdéseire.

Nem mese: a fele se

Klassz, nem? Az lehetne. Egy 2017-es hazai felmérésben viszont a diákok mintegy fele bevallotta, hogy nem, vagy nem teljes terjedelmében olvasta el a kötelező olvasmányokat, emiatt pedig vagy igyekszik láthatatlanná válni a számonkérés idejére, vagy megpróbálja hiányosságait valamilyen alternatív módszerrel – többnyire a filmes adaptáció segítségével – orvosolni. 

Mi lehet az oka, hogy ennyien (nem lenne meglepő, ha a bevallottnál nagyobb tömegben is) bojkottálják a kötelezőket?

Nem szeretnek olvasni? Csak a kütyük érdeklik őket? Túlterheltek, és nyáron végre örülnek, ha békén vannak hagyva?

Biztosan benne van ez is. De aki találkozott már Harry Potter rajongó másodikossal vagy Leiner Laurát faló hatodikossal, pontosan tudja, hogy a gyerekek igenis képesek nyáron is napokat szánni egy-egy könyvre, ha valami olyan akad a kezükbe, ami valóban felkelti az érdeklődésüket. A kutya valahol a szövegeknél lehet elásva.

A kötelező olvasmányokon túl: ezek voltak szerkesztőségünk kedvenc nyári könyvei gyerekként.

Jókai tájleírása nem versenyezhet a Call of Dutyval

Kővágó Dóra csaknem 18 éve tanít, 4. éve a XIII. Kerületi Tomori Pál Általános Iskola felső tagozatán. Ő úgy látja, hogy noha tanítványai nagy többsége becsületesen elolvassa a kötelezőket, mindig is voltak, akik inkább vállalták a rossz jegyet, és bele sem lapoztak egy-egy műbe. Emellett „észrevehető tendencia, hogy a gyerekek egyre nehezebben olvassák el a nehéz nyelvezetű, bonyolult megfogalmazású műveket, amik ráadásul elrettentik őket az olvasástól” – mondja.

Egy jó könyvbe ma is belefeledkeznek, de mi a helyzet a kötelező olvasmányokkal? (Fotó: Getty Images)

Később több más tényezőt is említ. „Míg régen az olvasás volt a szórakozás egyik legáltalánosabb módja, ma már nem így van. A technológia fejlődésével rengeteg inger éri a gyerekeket, és Jókai 10 oldalas tájleírásai nem tudják felvenni a versenyt a Call of Dutyval, vagy a Fortnite-tal. Ezt el kell fogadnunk. Jó lenne, ha reagálhatnánk a világ változásaira kötelező olvasmányok terén is. Azok a művek, amiket még a 78 éves édesapám is kötelező olvasmányként kellett, hogy olvasson, többnyire

nemcsak nehéz nyelvezetűek, de nem is reagálnak már a mai gyerekek és kamaszok problémáira, kérdéseire, vágyaira.

Nagyon távol esnek tőlük annak ellenére, hogy zseniális alkotások. Szerintem nem kötelezőként, és nem ennyi idősen kellene megismerkedniük velük.”

Olvasson, de mit?

Nem véletlen, hogy hosszabb ideje két iskola van, akár a szülőkről, akár a pedagógusokról van szó. Az egyik szerint „mindegy, mit, csak olvasson” a gyerek, a másik szerint olyasmit, aminek „nincs irodalmi értéke” inkább ne.

Kővágó Dóra

A tanárnő szerint viszont nem biztos, hogy csak ez a két megközelítés létezik. Egyrészt szerencsére vannak olyan alkotások, amik noha hosszú évtizedek óta részei a tananyagnak, a mai gyerekekben is meg tudnak mozdítani valamit, mert épp olyan életkorban mutatja be őket a tanterv, amikor a bennük foglalt konfliktusok, dilemmák szépen rímelnek a gyerekek életkori sajátosságaira. És éppen így: vannak olyan, kifejezetten a mai gyerekekhez szóló művek is, amikben igenis ott az irodalmi érték is. A tananyag életkori sajátosságokhoz a gyerekek mindennapi valóságához és való igazítása lehet a kulcs.

„Míg általánosban például a Kőszívű ember fiait kihívás tanítani, gimnáziumban pedig az Odüsszeiával és a Szigeti veszedelemmel küzdünk, A Pál utcai fiúkat továbbra is nagyon szeretik a diákok. Én is úgy gondolom, hogy a világirodalom egyik legszuperebb műve ennek a korosztálynak.

De nem gyakori, hogy egy bő száz éves szöveg egyből megtalálja a kulcsot a gyerekekhez,

és ilyenkor lenne jó, ha egy abban megjelenő dilemmát valamilyen hozzájuk közelebb álló szöveggel lehetne feldolgozni. Valamennyi mozgásterünk van abban, hogy milyen szövegekkel ismertetjük meg a gyerekeket (a 2020-as Nemzeti Alaptanterv a fő tartalmi szabályozó dokumentum, és ennek alapján van lehetőség az ajánlott olvasmányok listájáról is választani – a szerk.), de még így is:

zseniális kortárs művek vannak,

és fáj az ember szíve, hogy ezeket csak ajánlott irodalomként tudja javasolni a diákoknak, és nem ezekkel foglalkozunk órákon. Már csak azért is, mert tapasztalat, hogy egy jól eltalált kötelező nemcsak az adott művet hozza közel a gyerekekhez, de utána nagyobb kedvvel olvasnak más műveket is.”

Működhetnek a filmes adaptációk?

Dórával arról is beszélünk, hogy ha esetleg ezekben a napokban azzal ballag oda hozzánk bűntudatos hetedikesünk, hogy bizony rajta is kifogott a „Kőszívű”, megoldás lehet-e, ha megnézzük a Várkonyi Zoltánnal készült klasszikust.

Ha úgy tesszük fel a kérdést, mi a jobb: ha egyáltalán nem találkozik a művel a gyerek, vagy ha filmes adaptációban él át belőle valamit, egyértelmű a válasz.

Ha viszont úgy, csereszabatos-e a kettő, a válasz már összetettebb. A filmes adaptációk segíthetnek jobban megérteni a karaktereket, cselekményt a szövegértési nehézségekkel küzdő gyerekeknek is, és befogadhatóbbak azoknak, akiknek gondjaik vannak az olvasással. Viszont gyakran olyan dramaturgiai megoldásokat tartalmaznak, amelyek eltérhetnek az eredeti műtől. Ráadásul

nem helyettesíthetik azokat a gyerekek gondolkodásának fejlődése szempontjából nagyon fontos kognitív folyamatokat sem, amelyek az olvasás során zajlanak le.

Utóbbira minden másnál jobban szükségük lenne… Problémás lehet az is, hogy a filmes vagy színházi adaptációk esetében az értelmezés feladatának egy részét eleve átveszik a befogadótól, így kevésbé fejlődhet kritikai gondolkodása.

„Hasznos megnézni ezeket az adaptációkat, de ez nem helyettesíti az eredeti mű elolvasását. Természetesen mi is nézünk filmet, járunk színházba a gyerekekkel, de az ezt követő feldolgozások egyik lényeges pontja épp az, hogy megbeszéljük, mi volt más a képernyőn vagy a színpadon és ennek mi lehet az oka? Azaz: helyettesíteni semmiképpen nem helyettesíti, kiegészíteni viszont nagyszerűen tudja a kötelező olvasmányt.

Vannak persze kivételek is: 2022-ben elkészült Toldi film például zseniális alkotás, ami szó szerint követi az eredeti művet, miközben illusztrációja is sokat hozzáad a befogadói élményhez. A Pesti Színházban futó Csöre Gábor-féle szenzációs Toldi-előadást viszont épp azért jó a Toldi elolvasása mellett (és nem helyett) megnézni, mert a zseniális színészi teljesítmény, a vizuális effektek, az élő zene egészen fantasztikus, komplex élményt nyújt.

Színház és film egyaránt szép kiegészítői az olvasásnak. (Fotó: Getty Images)

Mit tehetünk, hogy olvasson a gyerek?

A kulcs az olvasóvá nevelésben lehet, amiben viszont nemcsak a magyartanárnak, de még nem is egyedül az iskolának, hanem az egész társadalomnak és a családnak is óriási szerepe van. Főleg, mivel a tanórai keretek erre nem is midig teremtenek lehetőséget.

„Nyolcadikra egy nagyon nehéz típusú felvételire kell felkészíteni a diákokat. Ennek a 90 %-a nyelvtani tananyagból áll. Ha szeretnénk, hogy minél magasabb pontszámot érjenek el a gyerekek, akkor az irodalomórákból kell lecsippenteni. Ez az egyik legfontosabb célunkat; az olvasóvá nevelést nehezíti. Nagyon nagy kihívást balanszba hozni mindezt az óriási tananyag mellett” – emeli ki.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az olvasóvá nevelés kisgyerekkorban, a szülői felolvasással kezdődik, ami nemcsak a nyelvi fejlődést segíti, de az olvasás iránti érdeklődést is megalapozza. Nem mindegy az sem, hogy maguk a szülők olvasnak-e, megjelenik-e a könyv a háztartásban, van-e idő és tér az olvasmányélményekről beszélni. És a közoktatás általános infrastruktúrája is kulcsfontosságú.

Számít, van-e az iskolában jól felszerelt könyvtár, és talán még többet, hogy ott maradnak-e a pályán azok a pedagógusok, akik nyitottak az alternatív tanítási és számonkérési módszerekre.

A tanár szerepe az olvasás megszerettetésében

Utóbbiak a tanár részéről is több energia befektetését igényelnek, de a jelek szerint megéri.

„Én az olvasóvá nevelésben azt a módszert alkalmazom még, hogy bárki, ha elolvas bármilyen könyvet, és arról tart egy beszámolót, ajánlót; ötöst kaphat, így a diákok egymás érdeklődését keltik fel a művek iránt. Nagyon szeretik a projektmunkákat is, szívesen készítenek lapbook-ot, képregényt, mesedobozt. Társasjáték készítésére is van lehetőség, adok otthoni feladatot is, amit már az olvasás előtt megkapnak. Aki szeretne, hagyományos (de mindig rajzos) olvasónaplót is készíthet.

Nagy élmény, amikor a mű egy részét eljátsszák párban, vagy kiscsoportos keretek között és a többieknek rá kell jönnie, hogy ez melyik részlet volt. Ezek már nem az erőltetett, kötelező feladatok, hanem csak lehetőségek. Jobban is szeretik őket, mint azt, ami – kötelező” – emeli ki.

És végül: nagyon nem mindegy a társadalmi miliő sem. Az kampányok, amelyek az olvasás fontosságát hangsúlyozzák és felhívják a figyelmet a könyvolvasás örömeire, mérhető hatással vannak, és lenne honnan példát venni a közös olvasási óráktól az ingyenesen biztosított könyvekig. A digitális technológiától sem kell félni: segítségével a gyerekek különböző formában juthatnak hozzá az olvasnivalóhoz, legyen az e-könyv vagy audiokönyv, a végén pedig az egész társadalom jól jár.

Kvíz: emlékszel még a kötelező olvasmányokra? 

Kiemelt kép: Getty Images