Mi marad meg egy nyaralásból? Tárgyak, emlékképek, fotók?
Van, akinek a nyaralás egybefonódik a vásárlással, a szerzéssel. Meg kell nézni a helyi piacot (sonkát is vegyünk, azt a gömbölyű, fura illatú sajtot is), a bazársort (kell a színes szoknya, még az irodában is jó lesz), a plázát (jé, itt olcsóbb, a gyerek őszi cipőjét is vegyük meg). Akad, akinek a szemlélődés a legfontosabb, járni az utcákon, semmi múzeum, csak figyelni az embereket, ülni egy kávézóban, és találgatni, ki honnan jött, hallgatni a helyi dialektust, és szóba állni lehetőleg mindenkivel a sarki boltostól az apartmanszomszédig. És ismerünk olyanokat, akiknek meg sem történt a nyaralás, ha nincs minden egyes pillanata dokumentálva, a viharos reggel, a napsütés és az éjszakai élet mind egy Insta-sztoriban marad meg az utókornak.
Sokan emlékszünk még, amikor minden kockát gondosan beállított apánk, aztán szeptemberben három tekercset hivatott elő, egy hétig izgultunk, hogy nem kapott-e fényt, amikor véletlenül kinyitottuk a Leicát… Aztán ragasztgattuk az albumba, hártyavékony papírral elválasztott oldalakat lapozgattunk, ha emlékezni akartunk.
Hogy mi marad meg a nyaralásból? A jó érzés, hogy együtt voltunk, hogy nem kellett sietni a reggelivel, a karkötő, amit a parton vettünk. A leégésfoltok a vállunkon, a csíkos kő, amit egy séta közben markoltunk fel, a lepréselt rózsaszín virág az útikönyvben. A nyugalom. Mikor megyünk megint?