Sajnos még ma is általános értetlenség, az elfogadás teljes hiánya veszi körül a spontán megjelenő arcrángást, az indokolatlan grimaszolást, a környezet számára érthetetlen és bosszantó tikkelés jelenségét. Fontos megérteni, hogy a gyerek ezt nem „csinálja”! Ugyanolyan tehetetlenül áll ő maga is előtte. Legtöbbször nem is tud róla.
Miről is van szó? Az agykéreg alatti, a mozgások összehangolását vezérlő rendszerek aktivitásai ilyenkor feltörnek az agykéreg felszínére, ezek okozzák a szokatlan jelenséget. A neurológiai hajlamhoz feltehetően pszichés okok (alkalmi szorongás) is hozzáadódnak. Mondhatnám, felszorozzák.
De egy-egy elhúzódó megfázásból, torokfájásból is rögzülhetnek ilyen „maradványtünetek”. Arcrángásra való érzékenységünket jól mutatja, hogy amikor huzattól vagy az előző napi éjszakázás miatti megerőltetéstől szenvedünk, szemhéjunk többé-kevésbé folyamatosan remeg. Úgy érezzük, egyfolytában kacsingatunk.
Sajnos a köztudatban a mai napig elmebeli hiányosságra gondol a környezet, amikor egy gyerek vagy felnőtt arcán, testén görcsszerű izommozgásokat észlelni. Nem erről van szó.
A szülők számára az is érthetetlen, hogy a gyereknél akkor bukkan fel a tikk vagy a görcsös rángás, amikor semmiféle teher nem nehezedik rá, nem feszült. Felteszem, a gyerek ilyenkor enged ki. Érzelmileg is. Máskor, vagy ha nehéz feladatok sorát kell megoldania, témazárók, felelés és a többi, a jelenség „elbújik”. Más gyereknél éppen a feszültséggel járó helyzetekben sűrűsödik. Megint másnál akkor jelenik meg az arcon, amikor a gyerek önfeledten belemerül valamibe, vagy éppen egy vicces filmet néz. A szülők igaztalanul kritikusak azokkal a gyerekekkel, akiknél megfigyelik, hogy ha egyedül vannak, nem tikkelnek, de ha bárki tartózkodik körülöttük, elindul a tikk. Ez a szociális tikkelés.
Előfordul, hogy a tikket valamilyen hangadás kíséri, krákogás, köhintés, dünnyögéshez hasonló hang jár vele. Ekkor Tourette-szindrómáról beszélünk.