Biztosan sokan látták azokat a képsorokat, amelyek a párizsi olimpia női távolugrásának döntője után készültek. Miután Tara Davis-Woodhall megnyerte a versenyszámot, azonnal a férjéhez, Hunter Woodhallhoz rohant, aki maga is olimpikon, de majd szeptember első napjaiban, a paralimpián mérkőzik meg síkfutásban.

„Tara színesbőrű, én fogyatékossággal élek – nyilatkozta a férfi egy korábbi interjúban. – Szeretnénk megértetni az emberekkel, hogy lehetsz bárki és lehet akármilyen a helyzeted, az rendben van, ez tesz mindenkit egyedivé.”

A paralimpia története

A fogyatékossággal élők sporttörténelmének nincs olyan nagy múltja az emberiség történetében, mint talán gondolnánk. 1888-ban jött létre Berlinben az első sport klub hallássérült emberek számára. A második világháború végégig azonban ezek a kezdeményezések nem terjedtek el széles körben. Mivel viszont a háborúban rengetegen megsérültek, és szereztek életre szóló fogyatékosságot, egyre nagyobb lett az igény rá, hogy ők is megmérettessék magukat.

1944-ben a brit kormány kérésére Dr. Ludwig Guttman megnyitotta a gerincsérültek központját a Nagy-Britanniai Stoke Mandeville Kórházban, és a rehabilitációs mozgásból először szabadidős tevékenység, majd versenyszerű sport lett.

1948-ban a londoni olimpia nyitónapján Dr. Guttmann megrendezte az első versenyt kerekesszékes sportolók számára,

amelyet Stoke Mandeville Játékoknak nevezett el, és amely komoly mérföldkő volt a paralimpia történetében. Összesen tizenhat sportoló mérkőzött meg egymással íjászatban, nők és férfiak egyaránt. Ez az esemény nőtte ki magát végül paralimpiai játékokká, amelyet 1960-ban rendeztek meg először Rómában. Az első seregszemlére 400 sportoló érkezett a világ 23 országából.

Az olasz paralimpiai csapat az első paralimpián 1960-ban, Rómában (Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images )

Az elmúlt néhány évtizedben a paralimpiai sportágak jelentős átalakuláson mentek keresztül. Ezek a versenyek egyre többek szemében nem valamiféle alsórendűbb kísérőként, hanem a helyét önmagában is megálló sporteseményt jelentenek. A közösségi média egyik nagy előnye, hogy láthatóvá teszi, közelebb hozza az emberekhez azokat, akik néhány évvel, évtizeddel ezelőttig szinte soha nem kerültek a figyelem középpontjába.

A közbeszédben egyre több szó esik a valódi elfogadásról, 

és bár azt koránt sem mondhatjuk, hogy ma már nincs szakadék a fogyatékossággal élők és az úgynevezett ép emberek között, abban talán láthatunk pozitív változást, hogy a szakadék mérete évről évre csökken. Egyre többen értik, hogy az akadálymentesítés nem csak azt jelenti, hogy rámpát teszünk a lépcső mellé, hanem azt is, hogy egyenragú emberekként gondolunk azokra, akik fogyatékossággal élnek, és nem bélyegezzük meg őket a diagnózisuk vagy állapotuk alapján.

A paralimpia több mint sportesemény

A paralimpiai játékok szellemisége túlmutat a versenyen. Az egész esemény arra a hitre építkezik, hogy lehet befogadóbb a világ, hogy a rekordok megdöntésénél fontosabb cél a korlátok áttörése és az általános felfogás megváltoztatása. A paralimpiai sportesemények egyik leglenyűgözőbb oldala az a rengeteg emberi történet, amelyet meg lehet ismerni általuk. A személyes csapások feletti sikertörténetek és az emberek, akik újradefiniálják, mi az, ami lehetséges, korunk nélkülözhetetlen élményei. Ezt láthattuk az idei „hagyományos” olimpián is.

Ki vagyunk éhezve az emberi történetekre, és közben újraértelmezzük, mit jelent az erő, a siker, a győzelem.

A pandémia idején sorra jelentek meg az interneten és a közösségi médiában olyan oldalak, amelyek kizárólag jó hírekre koncentráltak. Az Upworthy vagy a Goodnewsmovement oldalak napi szinten kezdték osztani a felemelő, megható kis színeseket, amelyeknek jelentős részében fogyatékossággal élő emberek szerepelnek.

Talán ennek is köszönhető, hogy számos fogyatékossággal élő ember saját kezébe vette a róla szóló kommunikációt, és nem hagyta, hogy a közvélemény és az elavult társadalmi beidegződések határozzák meg, mennyire álmodhat nagyot, és egyáltalán, hogyan érezheti magát a bőrében.

Vannak persze olyan támogatók és kiállások, amelyek segíthetnek a tömegesebb szemléletformálásban. Ilyen volt például az, amikor Arnold Schwarzenegger megsemmisített egy trollt, aki a következőt kommentelte egy kép alá, amelyen Schwarzenegger a speciális olimpia résztvevőivel pózolt és szép szavakkal méltatta őket: „Az olimpia arra való, hogy a világ legjobb sportolói megmérkőzzenek egymással és kiderüljön, ki a legjobb. Amikor retardáltak versenyeznek, az pont az ellenkezője.”

Az osztrák világsztár valószínűleg egy életre helyre tette ezt az embert, amikor azt felelte: „Két lehetséges út áll előtted. Ezekben a sportolókban több bátorság, együttérzés, intellektus és tehetség van, mint benned. Úgyhogy válaszd az ő útjukat: tanulj tőlük, állítsd magadat kihívások elé, hogy valamit adj a világnak. Vagy maradj a saját utadon, legyél szánalmas, siralmas internet troll, aki semmit nem ad a világnak, csak szűklátókörű féltékenységből gúnyol másokat. Ha ezt választod, soha senki nem fog rád emlékezni.”

Hajrá, magyarok!

A párizsi paralimpia augusztus 28-tól szeptember 8-ig tart. A magyar paralimpiai csapat eskütételekor Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár beszédében kiemelte, hogy már a paralimpiai kijutás is óriási eredmény, és a parasportban is egyre nagyobb a versengés. Ezt jól mutatja, hogy az első paralimpia 23 résztvevő országához képes idén 150 országból érkeznek a francia fővárosba.

Az idei paralimpián 39 fős magyar sportolói delegáció vesz részt,

úszásban, kajak-kenuban, kerekesszékes vívásban, asztaliteniszben, atlétikában, bocsában, sportlövészetben, erőemelésben, íjászatban, kerékpárban, lovaglásban, cselgáncsban és triatlonban is lesznek magyar indulók, összesen 68 versenyszámban.

És hogy kik az esélyesek? Erre reméljük, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének szavai jelentik majd a választ, aki a paralimpikonok eskütételén úgy fogalmazott: 68 aranyért megyünk!

Illés Fanni paralimpikon életének 5 mérföldköve.

Kiemelt kép: Getty Images