Az életünk nem csak „pizza-pasta”. Ahogy az önkéntes program a végéhez közeledik, igyekszünk kitalálni a lányokkal, merre tovább. Hiába jelentkezünk állásra, egyetemre, ösztöndíjra, sokszor válaszra sem méltatnak bennünket. Vagy, ha mégis, azzal zárják rövidre, hogy hamarosan visszaszólnak. (Néhány hónap csend után már gyanakszunk, soha többé nem hallunk felőlük.) Döcögősen megy az újraszervezés, de nem adjuk fel. Ennek fényében gyűjtöttem össze, milyen hasznos képességekre tettünk szert az egyéves önkéntességünk alatt. Figyelem, ironikus leírások következnek! A külföldi önkéntes tehát:

1. Nem panaszkodik. Állóképessége nagy. Mert sétálva könnyebb felfedezni, és egyébként is, olcsóbb, mint a tömegközlekedés vagy a vezetés. Szóval egy év alatt az önkéntes két lábon járó GPS-ként funkcionál. Ha el is veszik, hazatalál a középkori kisvárosok labirintusából és a repterekről egyaránt. Nem elhanyagolható következmény: szép, izmosak a vádlijai.

2. Ha már az edzésnél tartunk, ügyesen kanapé szörföl. Igaz, ez nem sport, mindenesetre ingyenes. Az önkéntes a közösségi szálláshálózatok segítségével beutazhatja egész Európát. Ami egyébként bátorságát, kalandvágyát tükrözi! Ráadásul rugalmasságból is jelest érdemel: ha a házigazda az érkezés napján visszalép, találékonyan és gyorsan kell a kontaktjait mozgósítva új szállást találnia. Biztosra veszem, nem finnyás, nem fog nagyon válogatni. Mindeközben pedig javul a problémamegoldó készsége.

3. Egészségesen étkezik, és, főleg, ha gazdaságban dolgozik, úgy örül az ajándék zöldségnek-gyümölcsnek, mint más a csokinak. És nem csak, mert ez a kevéske zsebpénzhez való természetbeni hozzájárulás segítség anyagilag, hanem mert részt vesz a termelésben. Tudja, honnan jön az ennivaló. Figyel a fenntarthatóságra. Másrészt megtanul ültetni, palántázni, megkülönböztetni a sokféle paradicsomot. Süt, főz. Nem hercegnő: akkor sem húzza a száját, ha lótrágyát kell takarítania a karámban.

4. Természetismereti szaktudása mellett, ne felejtsük el, általában már nyelvvizsgával, diplomával vagy legalább érettségivel rendelkezik. Mert az önkéntes programba való bekerüléshez kellenek a jó referenciák. Tudja kezelni a számítógépes programokat, fotózik, ír. Az önkéntesség közben három nyelven blogol, hogy minél „láthatóbbá” tegye a programot. Keni-vágja a Skype-ot, az otthoniakkal videóchatel. A WhatsApp alkalmazást a mindennapi és munkahelyi kommunikációhoz használja. (Például egy váratlan hóesés esetén a WhatsApp csoportban jelezhetik, ha nincs munka.)

5. Az anyanyelvén kívül minimum egy nyelven beszél, de általában az angol csak alap, erre jön a fogadó ország nyelve és a többi. De nem csak az irodalmi nyelvet ismeri. Egy idő után rááll a füle a tájszólásokra. Ahhoz is hozzászokik, hogy még a külföldiek által használt angol is mindig más. (Össze sem lehet hasonlítani egy francia vagy egy spanyol akcentust.) Kénytelen megérteni és megértetni magát, mi több, arra is képes, hogy nyelveket tanítson.

6. Milyen a stressz tűrése? Erre a kérdésre csak nevet. Hozzászokott az ismeretlen helyzetekhez, hogy előzetes magyarázat, bemutatás nélkül kell belevetnie magát a munkába és más kultúrájú, hátterű emberekkel dolgoznia. Proaktív, nyitott, jó megfigyelő. Önálló. Így, ahol látja, hogy szükség van rá, ott segít. Eközben pedig még a munkatársak gyakran zárt csoportjainak ellenséges (vagy szimplán nem túl barátságos) hozzáállását is sikerül mellőznie. Idővel.

7. Megtanulja, hogy a legnagyobb fájdalmat nem a kis kereset okozza. (Ügyesen beosztja, jól gazdálkodik!) Sokkal inkább az, ha nem értékelik a munkáját, amit lelkesen végez. A tisztelet, a megbecsülés és a visszajelzések hiánya rosszul esik neki. Ezért igyekszik motivációját olyan gesztusokra építeni, mint a fogyatékkal élő munkatársaktól kapott virág, egy-egy ölelés, közös kávé és a reggeli köszönést kísérő nagy mosolyok. Ez a trükk valószínűleg nem csak önkéntesként válik be. Ki próbálja ki?

Gősi Lilla

Fotó: a szerző sajátja

Kolléganőnk korábbi Itáliai Napló-bejegyzéseit ide kattintva olvashatjátok el.