Egyszer találkoztam egy kiváló olasz séffel, Enrico Cereával, aki a három Michelin-csillagos, Da Vittorio nevű éttermet vezeti Bergamo közelében. A helyet édesapja alapította 1966-ban, jelenleg a család huszonnégy tagja dolgozik a cégcsoportban, köztük az alapító özvegye, mamma Bruna is. Enrico Cereának egyértelmű elképzelései voltak a pályaválasztás közeledtével. Pontosan tudta, hogy az étteremben akar dolgozni. Apja azonban nem volt ebben olyan biztos, ezért a középiskola elvégzése után azt javasolta a fiának, hogy menjen egyetemre, utazzon sokat, és ha a diploma után még mindig a konyhába vágyik, jöhet. A fiú egyetemre ment, művészettörténet szakra, bejárta Európát, de semmi sem tántoríthatta el, friss diplomásként az étteremben kezdett dolgozni, és néhány évtized alatt birodalmat épített belőle. Ez az álomszerű generációváltás természetesen nem mindennapi, ritka az olyan, hogy egy ilyen elszánt fiút pont az apja tántorítana el attól, hogy továbbvigye a családi vállalkozást. A megfontolt apa bizonyára tudta, mit csinál, és nem szerette volna, hogy a fia úgy mondjon igent valamire, hogy nem tapasztalt mást. Nem minden apa ilyen óvatos, és nem minden fiú ilyen eltökélt, sok tényező befolyásolhatja, hogyan száll egy sikeres vállalkozás egyik generációról a másikra.
Hogy ne menjünk messze a térképen, az első Fendi butikot Adele és Edoardo Fendi alapította Rómában, 1925-ben. Amikor átadták a divatházat öt lányuknak, mindegyikük felelősséget vállalt az üzlet egy-egy aspektusáért. Közülük Anna Fendi irányította a kreatív oldalt; közel harminc évig felelt az összes kollekció tervezéséért, illetve a márkalicencekért. Lánya, Silvia Venturini Fendi ma is a római divatházban dolgozik, ő alkotta meg többek között az ikonikus Baguette és Peekaboo táskákat.
Járt utat a járatlanért?
Családi vállalkozások mindig voltak, vannak és lesznek is, már csak azért is, mert a család intézményénél nincs időtálóbb közösség. De mi történik, amikor egy ilyen szervezet életében generációváltás következik be?
Bereczki Enikő generációkutató szerint a generációk közötti különbségek hatással vannak arra, hogy a fiatalok mennyire érzik kötelezőnek a szüleik által kijelölt életutat követni:
– A régebbi időkben az „apáról fiúra”-hagyományok, például a családi vállalkozás folytatása, gyakoriak és természetesek, maguktól értetődők voltak. Az ilyen típusú elvárások szoros társadalmi és kulturális kötelékeken alapultak, és jelentős szerepet játszottak a közösségi identitás fenntartásában – mondja. – Napjainkban a globalizáció, a digitális technológia fejlődése, illetve a társadalmi normák változásának hatására a fiatalok számára sokkal nagyobb szabadság áll rendelkezésre saját karrierjük és életútjuk megválasztásában. A személyes érdeklődés és az egyéni önmegvalósítás sokkal inkább előtérbe került, mint a családi hagyományok szigorú követése. Az új utakon való elindulás lehetőséget teremt az innovációra és a kreatív gondolkodásra, amely pozitívan hat a társadalom fejlődésére. Ugyanakkor ezt az innovációt nem feltétlenül a családi vállalkozásba csatornázzák be. A szüleikkel szembeni eltérő irányok választása feszültséget okozhat a családon belül, főleg, ha nincs érdemi kommunikáció a tervekről, az utódlásról a családtagok között. Ugyanakkor az önálló út választása gyakran nagyobb bizonytalansággal járhat, ami stresszes lehet, különösen, ha az új irány nem biztosít stabil megélhetést vagy közösségi elismerést. Megeshet az is, hogy a fiatalok akkor fontolják meg komolyan a stafétabot átvételét, ha a saját terveik nem az elvárásaik szerint alakulnak.
Árulás vagy lehetőség?
Az idősebb generációnak nincs könnyű dolga, amikor azzal szembesül, hogy ami számára még magától értetődő volt, az ma már nem egyértelmű. Szakértőnk azt mondja, hogy ha egy cégtulajdonos azzal szembesül, hogy fia vagy lánya inkább új startupba kezd, mint hogy megtalálja a helyét a már meglévő cégben, akkor az úgynevezett Kübler-Ross-féle gyászmodell fázisain keresztül reagál.
– Először tagadja, hogy a fiának vagy lányának a családi vállalkozás irányától való eltérése valódi problémát jelent, és próbálja figyelmen kívül hagyni a változást. Ezután dühöt érez, mert az éli meg, hogy felnőtt gyermeke elárulja a családi örökséget és a múlt értékeit. Ezt követően alkudozik, próbál találni egy olyan kompromisszumot, amely lehetővé teszi, hogy a fia vagy lánya is folytathassa az új irányt, miközben megőrzi a családi hagyományokat. Végül, idővel, eljut az elfogadás fázisába, amikor belátja, hogy gyermeke új vállalkozása is hozzájárulhat a családi örökséghez, és támogatni kezdi őt az új kezdeményezéseiben – vázolja a generációkutató. – Az utóbbi időben egyre több példát látok arra, hogy a cégtulajdonosok elfogadják gyermekeik döntéseit, különösen akkor, amikor azok eltérnek a családi vállalkozás hagyományos irányvonalától.
Kiváló példa erre a Horváth Eszter alapította SUGAR! cukrászda és bolt. Eszter egy jól ismert családi cukrászatba született, „örökségét” azonban teljesen új szemléletmódban szerette volna továbbvinni. A divatszakmában eltöltött idő arra sarkallta, hogy dizájnorientált módon álmodjon meg egy helyet és egy termékkínálatot. És ehhez szabad kezet kapott.
De van olyan is, hogy a generációváltás egy évtizedeken át tartó folyamat. Ilyesmi történt a Rosenstein Vendéglőben, amely az ország egyik leghíresebb családi vállalkozásban működő étterme. Rosenstein Tibor, az alapító sem fogadta tárt karokkal a fiát, aki önként beállt volna a csatasorba. „Ha kiküldött az ajtón, bemásztam az ablakon” – emlékszik vissza nevetve Rosenstein Róbert, aki ma – édesapja másfél évvel ezelőtti agyvérzése után – már egyedül vezeti az éttermet, legalábbis fizikailag. Korábban azonban apja és fia közösen vitték a helyet, így az étteremben együtt élt a hagyomány és az újító szellem. Ebből sok vita és veszekedés is származott, de ez eltörpül amellett, hogy bővült a vendégkör, Róbert számos innovációt, ötletet és kortárs megközelítést hozott, ami segített pezsgésben tartani az éttermet, de közben a vendégek ma is élvezhetik a klasszikus fogásokat.
Rosenstein Tibornak négy unokája van, közülük a legidősebb, Mira már hatévesen megtanulta biztos kézzel használni a konyhakést, és rendszeresen megnyugtatja nagypapáját, hogy ő arra készül, hogy továbbvigye az éttermet.
Színre lépnek a lányok
A köztudatban még mindig az apáról fiúra kifejezés az ismert és elfogadott, de ma már – ahogyan ez a fenti példákból is látszik – szerencsére ez nem jelenti azt, hogy a generációváltásból kimaradnának a lányok. Ha azt halljuk, valami anyáról lányára száll, már nem csak a házi krémes receptjére és különböző háztartási trükkökre gondolhatunk, és egyre több családi vállalkozás élén láthatunk anyákat és lányokat.
Luka Enikő egyik napról a másikra vette át édesapja helyét a borászatban, pedig eredetileg művészi pályára készült, más tanulmányokat folytatott.
– Apukám mindig azzal viccelt, hogy megverte a jóisten, hogy két lánya született, és hirtelen bekövetkezett halála előtt nekem sem fordult meg a fejemben, hogy egy nap átveszem a helyét. A szőlő szeretetét, a borok iránti érdeklődésemet terelgette ugyan, egyik születésnapomra például sommelier-tanfolyamot kaptam, illetve kérte, hogy alapítsam meg a Borbarátnők Körét Sopronban, de az a felismerés, hogy az egész borászat rám szakadt, csak a halálakor tudatosult bennem, amikor még csak huszonöt éves voltam. Ez olyan élethelyzet, amelyben egészen más a racionalitás és az érzelmi háttér. Édesapám egész életében ezért dolgozott, és egyszer csak ő nincs többé. Épp elég volt feldolgoznom a gyászt, de már másnap ott voltam a szőlőben, és csak a munka éltetett. Elkezdtem művelni a szőlőket, dolgozni a pincében, és egy osztrák tanácsadó segítségével szép lassan felépítettem azt, ami ma a borászatunk.
Enikőnek van egy tizenkét éves fia, és persze nagyon örülne, ha ő vinné majd tovább a vállalkozást. – Úgy gondolom, minél inkább erőltetem, annál kevésbé fog működni – meséli. – Néha el kell csepegtetni egy-két gondolatot. Azt már a fiam is látja, hogy ez a legszebb táj, amit el lehet képzelni, és az itteni nyugalmat is nagyra értékeli, de majd azt kell felismernie, hogy amit én megteremtettem, az neki is biztonság. Most egyelőre néha felülhet a traktorra, nyírhatja a füvet, de elvittem már borvacsorára is, hogy lássa, milyen gasztronómiai eseményt szervezünk a bor köré. Neki is fel kell ismernie azt a sok szépséget, amit ez a szakma magában rejt.
