1. Verseny 

A koreaiak elképesztően igyekvők, és a verseny is mélyen gyökerezik a kultúrájukban. A státusz és a sikeresség olyan alapértékek, amelyekért sokan sokat hajlandók feláldozni. Meg is van az eredménye. A szöuli könyvtárban ingyenesen látogatható kiállítás a főváros történetét dolgozza fel, de egész Dél-Koreára igaz: megdöbbentő, honnan hova juttat el néhány szorgos évtized alatt a kőkemény munka. Szöulból a háború romjain jövőbe mutató, patikatiszta metropolisz épült. Tanulni és dolgozni is óriási alázattal és kitartással illik errefelé, a versenynek pedig bizony árnyoldala is van. A fejlett világban itt az egyik legmagasabb az öngyilkossági ráta, és csak az elmúlt évtizedekben enyhült valamelyest a mentális betegséggel élők megbélyegzése.

2. Elegánsan 

Az országban, ahol mindent lehet kapni, és ahol a könyvtári alagsor olyan csodásan színes, mint a metrójegy, az utca embere inkább mellékszereplőnek öltözik, kifogástalan eleganciával. Egyszerű alapdarabok, összehangolt színek, egy-egy izgalmas kiegészítő, és az aktuális divatirányzatokból jelzésértéknyi. Ebben a kultúrában mindennél fontosabb, hogy jó benyomást keltsen az ember, a hanyag vagy eltúlzott megjelenés pedig olyan tiszteletlenségnek számít, ami ellenkezik a helyiek harmóniára való igényével. 

3. 4 évszak, de nem pont úgy 

Dél-Korea éghajlata a miénkhez hasonló: négy évszak van, melyek fordulója nagyjából ugyanakkorra esik. A tavasz és az ősz kellemes, a nyár és a tél viszont keményebb: télen nem ritkák a két számjegyű mínuszok, nyáron, főleg júliusban a harmincöt-negyven fokhoz százszázalékos páratartalom párosul. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Ahogy kiléptem a húszfokosra klimatizált szálláshelyről, azon kezdtem tűnődni, vajon a saját verejtékemben fürdök-e, vagy a levegőből csapódott ki az arcomra a víz. A helyiek persze ahogy csak tudnak, védekeznek a hőség ellen. A messziről jött turista nyakába órákra jéghideg nedves kendő és nyakventilátor kerül, az utca embere napellenzős kalappal ajándékoz meg, telefonunk pedig folyamatosan küldi a folyadékpótlásra buzdító üzeneteket. 

4. Katonai szolgálat 

„Itt van, ugye, Észak-Korea, balra meg Kína, jobbra fenn Oroszország: muszáj minden eshetőségre felkészülni” – mondja a reptérről Szöulba fuvarozó taxis, amikor arról mesél, hogy Dél-Korában a férfiaknak még ma is kötelező a másfél-két éves sorkatonai szolgálat. Ítéljük meg akárhogy a kötelező katonáskodást, az, hogy mindez még a karrierjük csúcsán lévő K-pop (koreai popzenei műfaj – a szerk.) együttesek legnépszerűbb tagjaira is igaz, sokat elmond arról, milyen összetartó és alázatos nép él itt. Mint ahogy az is beszédes, hogy azok a férfiak, akik nem teljesítik a szolgálatot, sokszor negatív megítélés alá esnek, és nehezebben találnak munkát, vagy kevésbé van részük társadalmi elismerésben…

5. Régi és új 

A koreai kultúrában nagy szerepe van a hagyományok ápolásának, legyen szó klasszikus nemi szerepekről, koreai buddhizmusról vagy éppen az épített kulturális örökség megőrzéséről. Ugyanakkor legalább ennyire fontos, hogy élen járjanak a technológiai újdonságok terén. 5G a világon először, okosotthonok, arcfelismerő rendszerek, a szállodánkban robotlondiner, és „élő” interjú egy virtuális K-pop zenei ikonnal, hogy csak néhányat említsek. A legjobb mégis az, ahogy régi és új együtt él. Izgalmas a modern és klasszikus épületek egymásmellettisége, főleg, hogy a gondos várostervezésnek hála nyoma sincs összevisszaságnak vagy ízléstelenségnek. A folyamatosan reklámot szóró felhőkarcoló szépen ellenpontozza a mellette szerényen meghúzódó több száz éves templom tetejének csipkéit.

6. Buddhizmus és mindennapok 

Dél-Koreában a buddhizmus ma is átszövi a mindennapokat. Az, hogy egy étkezésbe, baráti beszélgetésbe éppen úgy meg kell érkezni, mint egy teaszertartásba, magától értetődő, ahogy az is, hogy adni csak két kézzel lehet. A szó szoros és átvitt értelmében is két kézzel adnak vendégnek, barátnak, családtagnak. A buddhista templomban egyébként azt is megtudtam, hogy folyton rohanva is elmélyülhetek: a huncutul mosolygó szerzetesasszony szerint a sétáló meditációt pont a magamfajtának találták ki.

7. Cukiság 

Az emberek errefelé egyszerűen odáig vannak a cukiért. Az addig rendben van, hogy a gyerekekre szakosodott boltok vagy a tiniket célzó kávézók cukik (értsd: színesek, vidámak, csillognak, és tele vannak plüssökkel), de hogy a fővárosban egy rendőrőrs olyan, mint a Mancs őrjárat egyik epizódjának díszlete, azért az mégiscsak meglepő. Mint ahogy az is, hogy errefelé mindennek van édes kis kabalaállata is: sportklubnak és K-pop együttesnek pont úgy, mint országrésznek vagy épp a kisvárosi piacnak. A cukiságkultúra részben a tradicionális koreai értékekből ered, részben japán hatásra alakult ki, és szépen mutatja, hogy a helyiek mekkora hangsúlyt fektetnek a harmóniára és az emberek közötti kedvességre. A cukiságdömping nem mellesleg a stressz levezetésére sem utolsó. 

8. Karaoke 

A karaoke (itt: noraebang) a helyi kultúra széles körben elterjedt közösségi élménye. A kilencvenes években vált igazán népszerűvé, és azóta is jelentős szerepet játszik a társadalmi életben, sőt, akár az üzleti világban is. Gyakoriak ugyanis az olyan munkahelyi összejövetelek (az ilyesmit egyébként is szeretik a helyiek), ahol ez a szórakozási forma is fontos szerepet kap. Persze a vezető beosztottak nem nagy nyilvánosság előtt tárják fel önfeledt karakterüket. A noreabang itt külön klubokban zajlik, ahol kisebb szobákban minden társaság csak a sajátjai előadását élvezi.