Gyerekként arra vágyunk, hogy a szüleink szemében mi legyünk az elsők és legfontosabbak. Foglalkozzanak velünk, ha szeretnénk, legyen idő beszélgetni, programokat tervezni, érezzük magunkat biztonságban. Ezt az idilli állapotot a testvér(ek) érkezése bizony tönkreteszi, hiszen onnantól kezdve osztoznunk kell a szüleinken.

Elkezdődik a féltékenykedés és a veszekedések végeláthatatlan sora. Tényleg megéri ez csupán azért, hogy a gyereknek legyen kivel játszania? A legtöbb esetben két testvér csak ritkán van el kettesben vagy hármasban, helyette hatalmi harcok vagy akár bántalmazás folyhat a háttérben, és mindig tőlünk, szülőktől várják, hogy igazságot tegyünk.

Az egyke gyerek gondjai

Mindehhez képest az egyke gyereknek általában az a legfőbb problémája, hogy nincs kivel játszania. Ha nem akad a játszótéren vagy az oviban egy-két igaz barát, akkor bizony a szülőre hárul minden szórakoztatás, amire valljuk be, legtöbbször nincs időnk. A másik gondot az okozhatja, hogy az egyetlen gyerek kapja a nyakába a szülők összes elvárását, álmait és szigorát is.

Tökéletessé akarják nevelni, ami sajnos eleve lehetetlen vállalkozás, lévén hogy ők sem tökéletesek.

Az is gyakori, hogy a testvér nélküli gyerek mindent megkap, amit csak akar, mert a szülei így próbálnak vezekelni a testvér hiányáért. A legújabb kutatások azonban azt mutatják, hogy az egyedüli gyerekekre vonatkozó sztereotípiák közül sok nem is helytálló. Tény, hogy a magas gyerekhalandóság miatt az egygyerekes családszerkezet korábban ritkaságnak számított, viszont ma már fordult a kocka, és az a ritkább, ha testvérek is születnek.

Az egyke gyerekeknek rosszabb, vagy azoknak, akik utálják a testvéreiket? (Kép: Getty Images)

Felnőttként vágyhatnak egy testvéri kapcsolatra

A terápiában a felnőtt egyke gyerekek időnként arra panaszkodnak, hogy magányosnak érzik magukat, nincsenek testvéri kapcsolataik. Rebecca Greene mentálhigiénés terapeuta szerint kevesebb családtagjuk van, akikre támaszkodhatnak, így aztán különösen az ünnepek telhetnek szomorúan és egyedül.

Ha a szülők már nem élnek vagy nagyon betegek, esetleg unokatestvérek sincsenek, az egykék bizony magukra maradnak.

Épp ezért ők a barátságaikban törekszenek arra, hogy megéljék a szoros kötődést, a közös ünneplést. Számukra fontosabbak ezek a kötelékek, mint az átlagembereknek. A barátságok mellett szívesen csatlakoznak csoportokhoz, közösségekhez, ahol megélhetik az összetartozás élményét.

A tökéletesség mítosza

Sajnos az is igaz, hogy sok egyke nőtt fel úgy, hogy a szüleik tökéletessé akarták tenni őket. Szinte minden lépésüket figyelték, vagy irányítani is próbálták. Mindenből a legjobbnak kellett lenniük, ez pedig idővel perfekcionizmushoz vagy A-típusú személyiséghez vezethet. Azaz egész életüket úgy élik le, hogy rettegnek a csalódástól, a kudarctól, a hibázástól, és ezt másoktól sem tűrik el. A terápia nagyon sokat segíthet annak megértésében és elfogadásában, hogyan szúrták el a szülők az egyke gyerek nevelését és hogyan szeretheti meg önmagát a hibáival, tökéletlenségeivel együtt.

Az egykekérdéssel Vekerdy Tamás is foglalkozott korábban. 

Kiemelt kép: Getty Images