Azért nehéz ez a szerep, mert az élettapasztalataink, a bölcsességünk megsúghatja, mi a jó irány a gyerekeink párválasztásával kapcsolatban, de egyszerűen nem szólhatunk bele. A jó anyós elsődleges és legfontosabb ismérve, hogy érzékeli és tiszteletben tartja a határokat. Azaz nemcsak hogy nem tud jobban mindent, de még csak véleményt sem fogalmaz meg, amíg erre fel nem kérik. Lehetetlennek tűnő feladat, mégis ez a családi béke kulcsa.

A jó anyós tudja, hogy a gyerek kirepül

Micsoda utat járunk be anyaként! A testünkben nevelgetjük a gyerekünket, aki mindenben tőlünk függ, majd tápláljuk és óvjuk azt a tehetetlen, apró kis csecsemőt. Minden döntést mi hozunk meg, és hozzá is szokunk ahhoz, hogy mi tudjuk a legjobban, mire van szüksége, az egész életünket eköré rendezzük. Aztán amint jön az iskola, majd a kamaszkor, meg kell értenünk, hogy egyre kevésbé van ránk szükség.

Lehet, hogy még mindig úgy érezzük, tudjuk, mi a legjobb a gyereknek, de ez már egyre kevesebb embert érdekel. Azért neveltük a gyereket, hogy önállóan hozzon felelős döntéseket, és ehhez fokozatosan el kell engednünk a kezét. Ez nagyon nehéz folyamat, pláne ha a szerelem is rátalál a gyerekünkre, de

meg kell értenünk, hogy ezt a kis embert csak ránk bízták, de nem a mi tulajdonunk.

Neveltük, őriztük, amíg tudtuk, mostantól övé a terep. Ő a főszereplője a saját életének és nem tartozik nekünk semmivel. Nem dolga minket boldoggá tenni. Amit tőlünk kapott, azt majd a saját gyerekének adja tovább.

A jó anyós ismeri a határait (Kép: Getty Images)

A jó anyós kérdez

Kamaszkortól kezdve a kijelentő mondatainkkal már nem sokra megyünk. Rá kell szoknunk arra, hogy kinyilatkoztatások helyett kérdezzünk, érdeklődjünk és fejlődjünk. Csak akkor tudunk jó kapcsolatot kialakítani felnövő gyerekünkkel, ha hajlandóak vagyunk csatlakozni a világához, ha kíváncsiak vagyunk rá és kérdéseket teszünk fel.

Persze lehet irányítottan, manipuláló módon is kérdezni, de ezt inkább hagyjuk meg a mesebeli, gonosz boszorkáknak.

Mi kérdezzünk azért, hogy kiderítsük, miben tudunk segíteni. És segítsünk csakis abban. Kérdezzünk, hogy megismerjük fejlődő gyerekünket és a párját, közben jó anyósként elismerve, hogy ez már az ő életük.

A jó anyós nem telepszik rá a gyerekére

Miután felneveltük a gyereket, az üres fészek szindróma kíméletlenül lecsap ránk anyósként. Ott állunk, főznénk, sütnénk, takarítanánk, de nincs kinek. Ha nem vigyáztunk arra, hogy a gyereknevelés mellett megőrizzük önmagunkat, ha nincsenek hobbijaink, érdekes munkánk, életcéljaink, akkor nagyon könnyen a fiatal gyerek új élete válik a legfőbb projektünkké.

Ez egyenesen a rátelepedős, beleszólós anyós irányába vezethet.

Meg kell éreznünk a keserédes búcsú mögött rejlő hatalmas szabadságot. Végre több időnk van magunkra, az életcéljainkra, és ráérünk a gyerekkel csak akkor és úgy foglalkozni, amikor erre neki igénye van.

A jó anyós tudja, hogy különbözőek vagyunk

A gyerekünk jó eséllyel nem a mi fiatalabb hasonmásunkba lesz szerelmes. Felnőtt élete teljesen eltérhet a miénktől, nem értjük a telefonos, internetes szokásait, akár azt sem pontosan, mit csinál a munkájában. Önállóan dönt arról, milyen az ízlése, ezt pedig sokféle ember, kultúra, utazás formálja.

Előfordul, hogy a menyünk teljesen idegennek érződik, közös életük pedig számunkra botrányok sorozata.

Nagyfokú belátás és nyitottság kell ahhoz, hogy anyósként elfogadjuk a világ sokféleségét, a kultúrák közti átjárhatóságot, a modern világot. Elkeseredés helyett próbáljunk hozzá fejlődni, olvassunk erről szóló könyveket, tágítsuk az elménk határait. A gyerekünk, sőt az egész környezetünk nagyon hálás lesz érte.

Anyósnak lenni mindezekkel együtt sem könnyű, pláne akkor, ha nem fogadjuk el a gyerekünk párját. 

Kiemelt kép: Getty Images