• Vajon hatással van személyiségünkre az, amikor dolgozni kezdünk – és az, amikor nyugdíjba vonulunk?
• Készült egy kutatás, ami azt követte nyomon, hogyan alakul az ember személyisége a pályakezdés és a nyugdíjba vonulás környékén.
• A kutatók feltételezik, hogy összefüggés van a személyiség érése és a mindennapi munkával kapcsolatos, világos elvárások és kötelezettségek között.

Amikor valaki nyugdíjba megy, az természetesen rengeteg változást hoz magával az életben. A nyugdíjasoknak újra kell szervezniük az életüket, újra kell definiálniuk identitásukat, és új célokat kell kitűzniük. A munka miatt már kevésbé érzik magukat stresszesnek, de a strukturálatlan napok, a pénzügyi korlátok vagy a növekvő egészségi problémák újfajta kihívások elé állítják őket. De vajon a személyiségükre is hatással van mindez?

Eva Asselmann és Jule Specht, a berlini Humboldt Egyetem pszichológusai pont ezt akarták kideríteni. A Journal of Personality című folyóiratban megjelent tanulmányuk azt vizsgálta, hogyan változnak az ember alapvető személyiségjegyei a munkába állás és a nyugdíjba vonulás környékén. (A kutatás során azt nem nézték, hogy az újfajta élethelyzet okozta kihívások kezelésének módjai – amelyek jelentősen eltérhetnek – miben változtatnak, ha változtatnak egyáltalán az alapvető személyiségjegyeken.)

Kapcsolódó: Így takarékoskodhatunk a nyugdíjas éveinkre

Vizsgálatukhoz mintegy 3500 pályakezdő és további 2500 leendő nyugdíjas személyiségprofilját elemezték 2005 és 2017 között. Az adatokat a Socio-Economic Panel (SOEP) adataiból vették – ez egy olyan reprezentatív vizsgálat, amelyben az embereket több éven keresztül folyamatosan kérdezik életkörülményeikről, értékrendjükről és attitűdjükről, valamint személyiségükről.

A kutatás keretében a két pszichológus a munkába állás előtti, illetve a nyugdíjba vonulás utáni években elemezte az öt legalapvetőbb személyiségjegyet, ami a Big Five (nagy ötös) néven szoktak emlegetni. Mielőtt rátérünk azonban az eredményekre, ne menjünk el szó nélkül emellett a kifejezés mellett sem.

A Big Five a személyiségpszichológia egyik legfontosabb személyiségmodellje.

Az elméletnek az a lényege, hogy a különböző személyiségjellemzők faktorelemzés (faktoranalízis) szerint öt faktorcsoportba sorolhatóak. A Big Five személyiségrendszert az 1950-es években Warren Norman hozta be a köztudatba, emiatt „Norman’s Big Five” néven is találkozhatunk vele. Ez az öt jegy szerinte:

1. az extroverzió (hogy mennyire élünk kifelé),
2. a barátságosság,
3. a lelkiismeretesség,
4. az érzelmi stabilitás és
5. a kultúra/intellektus (ezt szokás nyitottságnak is nevezni).

Számos neves pszichológus foglalkozott már a témával, ezért az öt faktornak több elnevezése is van, és tartalmuk is vitatott, különösen az utolsóé, amelyet, mint írtuk, nyitottságnak is szoktak nevezni. Amiben azonban a legtöbb szakember egyetért, hogy van néhány nagy jelentőségű tulajdonság-együttes, amit alapvető személyiségvonásként értelmezhetünk, és ami meglehetősen stabilnak tekinthető, még az idő múlásával is.

Két fordulópont: munkába állás és nyugdíj

Na de akkor nézzük, mire jutott Asselmann és Specht! Azt nélkülük is tudjuk, hogy manapság – természetesen anyagi biztonság függvényében – egyre többek számára pozitív változás a nyugdíjba vonulás.

Sokan szinte kivirágoznak, utazásokat szerveznek, új hobbikat találnak, új kapcsolatokat alakítanak ki.

De az is ismeretes, hogy a kutatók által vizsgált mindkét fejlődési időszakot – a fiatal felnőttkort és az időskort – az életkor szerinti normatív életesemények és átmenetek nagy sűrűsége jellemzi, méghozzá számos területen. Ilyenek a párkapcsolatok, családalapítás, családi viszonyok, munka stb.

Nyugdíjaskortól kezdve kevésbé egyértelmű viselkedési elvárásokkal szembesülünk, ez pedig személyiségünkre is kihat (Fotó: Canva)

Korábban is voltak kutatások, amelyek azt sugallták, hogy az ilyen, életkor szerinti életesemények és átmenetek fontos forrásai lehetnek a személyiségfejlődésnek és hozzájárulhatnak az alapvető személyiségvonások normatív változásainak pályájához. Amikor először munkába állunk, idősödünk, egyre kevésbé leszünk neurotikusak. Megváltoznak a társadalmi szerepeink, illetve szerepkövetelményeink is.

Ezzel párhuzamosan egyre lelkiismeretesebbé válunk (ez a munkába állás első évében el is éri a maximumot) – magyarán érettebbek leszünk.

A munkába állás első három évében fokozatosan nő a nyitottság (kultúra/intellektus), kellemesebb társaság leszünk, nagyobb lesz az együttműködési hajlandóságunk. Nem is lehet másként, hiszen az új szerepkövetelmények (dolgozó felnőtt) kiválthatják az alkalmazkodási folyamatokat az „érettebb” viselkedés felé, így a lelkiismeretesség és az elfogadhatóság növekedéséhez vezethetnek.

Így hat személyiségünkre a nyugdíjazás

Úgy tűnik, hogy mindez nagyjából 60 éves korig tart, miután pedig megtörténik a nyugdíjazás, a többség kevésbé lesz lelkiismeretes és extrovertált. De sem Asselmann és Specht tanulmánya, sem az általuk szemlézett korábbi kutatások többsége nem talált arra utaló jeleket, hogy a személyiség változásai jelentősen különböztek volna a nők és a férfiak között a munkával kapcsolatos átmenetek idején.

Nyugdíjaskortól kezdve ugyanis kevésbé egyértelmű viselkedési elvárásokkal szembesülünk.

Már nem létfontosságú, hogy mindig megbízhatóak és szorgalmasak legyünk, egyre több szabadidővel rendelkezünk. Mindez pedig a lelkiismeretesség csökkenéséhez vezethet. Hogy ez nem életkor-, hanem nyugdíjfüggő, az mutatja, hogy a lelkiismeretesség csökkenését nem figyelték meg azoknál az idősebb alanyoknál, akik nem mentek nyugdíjba.

Kapcsolódó: Ez lehet a hosszú élet titka!

A szakértők ezt dolce vita-hatásnak is nevezik. Ekkor már tehát nem kell minden nap munkába járni, olyan emberekkel szocializálódni, akikhez egyáltalán nincs kedvünk, mindez pedig teret enged a pihenésnek és az élvezeteknek, annak, hogy úgy éljünk és olyanokkal érintkezzünk, amihez és akikhez tényleg kedvünk van. Emiatt aztán érzelmileg is stabilabbá válhatunk.

Az eredmények azt mutatták, hogy a nyitottság és az elfogadhatóság a nyugdíjba vonulás utáni első hónapokban megnőtt, a következő években azonban fokozatosan csökkent.

Az érzelmi stabilitás a nyugdíjba vonulás előtt és után is nőtt, míg a lelkiismeretesség és az extroverzió változatlan maradt az átmenet körül. Igencsak úgy tűnik tehát, hogy miután nyugdíjba megyünk, a csökkent társadalmi elvárásokra reagálva „lazábbá” válunk. De hogy ezt hogyan éljük meg, és mindez milyen hatással van a családunkra, az természetesen már csakis tőlünk függ.

Kapcsolódó: A tevékeny és aktív nyugdíjaskor 8 titka

Kiemelt kép: Getty Images