Kedves Dorka! Van nekem egy tündéri, érzékeny, csendes, rendkívül empatikus és segítőkész, tizenöt éves lányom. Imádja a természetet, sokat olvas, zongorázik hatéves kora óta. A probléma az, hogy rosszul érzi magát az osztálytársai között. Kirekesztik, mert nem iszik, nem jár bulizni, nem foglalkoztatja a drog, és jelenleg még a fiúk sem. Azt mondják rá, hogy unalmas. Az általános iskolában nem érezte így magát. Visszahúzódó ugyan, de nincsenek problémái a társaságban létezéssel. Természetesen elmondtam neki, hogy nincs vele semmi baj, és hogy senki elvárásai miatt nem kell másként viselkednie. És ne aggódjon, vannak hozzá hasonlók, akikkel megérteti magát és egymásra találnak majd, még ha most kívülálló tinédzser is. Mit tehetnék még?
Amikor megpróbáljuk átérezni a másik nehézségét, sok ötletünk támadhat, mit is csinálnánk mi az adott helyzetben. Abban az esetben tartom ezt jó segítői eszköznek, amennyiben nem kezdünk tanácsokat osztogatni („Csináld így, tedd meg ezt, próbáld azt!”), hiszen még ha segítő szakemberek is vagyunk, akkor sem tudhatjuk, mi segít biztosan, merre van a kiút. Az okoskodás helyett az alábbiakban eltűnődöm azon, én mit tennék a hozzám tanácsért forduló anyuka helyében, bízva benne, hogy megérzi majd, talál-e a példák közt használhatót.
Amikor aggódom valamelyik gyerekemért, akkor az számomra mindig a bizalom hiányát mutatja. Lehet, hogy magamban nem bízom, hogy tudok neki segíteni, például mert már rengeteg módon próbáltam, de nem érzem, hogy előrevitt volna bármi is. Ebben az esetben keresnék magamnak segítséget, hiszen én vagyok a gyerekem oszlopa, és ha a támaszték inog, akkor nem tud támasztani. Kérdezném a barátaimat, a terapeutámat, sportolnék, meditálnék, járnám a természetet – üdítő meglátni a horizontot, segíthet átírni, hogy nem kilátástalan a helyzet.
Az is lehet, hogy nem bízom a gyerekemben, hogy meg tud küzdeni a megpróbáló helyzettel, eszköztelennek látom őt is. Elgondolkodnék, hogy keressek-e neki segítséget. Leginkább egy olyan hely után kutatnék vele közösen, amely remélhetőleg élvezetes kortárs közeget tud biztosítani számára – táncóra, alkotószakkör, pszichodrámacsoport. Az is lehet, hogy egy merész lépés, például egy örökbe fogadott kutya tudja ezt elhozni egy kutyasétáltató társaság formájában.
Nem kizárt, hogy a közegben – adott esetben az osztálytársakban – nem bízom, nem hiszek benne, hogy meg tud változni. A levélből úgy tűnik, hogy a jelenlegi iskola nem a szóban forgó tinédzser lány „helye”. Ez egy rendkívül nehéz élethelyzet, több gyerekemmel éltem már meg hasonlót. Szülőt és gyereket próbáló folyamat már gondolkodni is azon, hogy keressünk-e másik iskolát, hiszen akár húsz-harminc szempontot is mérlegelnünk kell.
