Ami a Bridgerton sorozatot illeti, összesen egy fél epizódot láttam belőle, annak viszont nagyon örülök, hogy helyet kapott a történetben egy ilyen szál. Az már kevésbé jó hír, hogy ekkora vihart kavar, hogy egy atléta alkatú, helyes arcú férfi ennyire vonzódhat egy plus size nőhöz. Miért ne vonzódhatna? Ki mondta, hogy egy férfi nem találhat vonzónak egy olyan nőt, aki – egyszerűen és politikailag nem túl korrekten fogalmazva – kövérebb nála?

Biztos perverz

Rögtön az elején tisztázzuk, hogy mindez azért számít említésre méltónak, mert nem a férfi a kövér, hanem a nő. A mixed weight romance a mesterséges intelligencia meghatározása szerint „olyan romantikus történetet jelent, amelyben a két főszereplő testalkata különbözik egymástól, tipikusan úgy, hogy az egyik szereplő vékonyabb, míg a másik kicsit vagy jelentősen teltebb testalkatú. Az ilyen történetek általában arra fókuszálnak, hogy a romantikus kapcsolatuk úgy fejlődjön, hogy közben ezek a fizikai különbségek nem akadályozzák meg a szerelmet vagy vonzalmat, hanem természetes részévé válnak a kapcsolatuknak. Ez egyben felhívja a figyelmet a testpozitivitásra és az elfogadásra is.”  Mindez nagyon szépen és jól hangzik, de valójában elfeledkezik egy fontos részletről:

ez csakis akkor ilyen forró téma, ha a nő a „teltebb testalkatú”.

Nem kell Hollywoodig menni, hogy lássuk, milyen azoknak a pároknak az általános társadalmi megítélése, ahol a nő nagyobb darab, mint a férfi. Fordítva valójában semmi gond nincsen. Ha egy pocakos férfi vonul egy csinos nővel, szemünk se rebben. Lehet, hogy gazdag, lehet, hogy vicces, lehet, hogy nagyon kedvesen bánik a nővel… általában rögtön meg tudjuk magyarázni valami egyszerű indokkal, mi állhat a románc hátterében. Vagy meg sem akarjuk magyarázni, mert nincs szükség magyarázatra.

Ha azonban ez fordítva történik, simán az első reakciók között szerepel az, hogy a pasi tuti perverz, hogy egy ilyen nőt választott. Vagy ha nem ez a helyzet, akkor biztos érdekből van vele. Az nem opció, hogy a férfi egészséges vonzalommal, őszinte érzelmekkel szereti őt.

Mióta világ a világ

Pedig a férfiaknak minden okuk megvan vonzódni a teltebb nőkhöz, ennek számos evolúciós, történelmi és társadalmi oka is van. Nem akarok túlzásba esni, és a Willendorfi Vénuszra építeni az érvelésemet, de azért nem véletelen, hogy pont ez a női alakot formázó szobrocska maradt fenn a prehisztorikus korból.

De nem kell ilyen régre visszamenni, hiszen a római szobrokon és a középkori festményeken is olyan női testtömeg indexeket látunk, amelyeket ma biztosan minimum túlsúlyosnak neveznénk. Gazdagság, bőség, termékenység… Ősidők óta ezek a képzetek társulnak a teltebb nőkhöz, tehát nem a Bridgerton alkotói találták fel a spanyol viaszt.

Az sem mellékes szempont, hogy a húsosabb nők fiatalabbnak tűnnek.

Nem emlékszem, melyik nagy kaliberű francia színésznő mondta, hogy egy bizonyos kor után a nőknek dönteniük kell, hogy az arcukra fektetik a hangsúlyt vagy a testükre. Ha az arcukra, akkor nem lehetnek vékonyak, ha a testükre, akkor ráncosabbak lesznek. Ez van, ezzel csak a legszerencsésebb genetikájú emberek dacolhatnak.

De ez nem minden. Az erre vonatkozó „kutatások” szerint a férfiak számára fontos szempont, hogy olyan nővel szeretnek hosszútávon együtt lenni, akivel lehet jókat enni. Banálisnak tűnik, de aki szeret enni, az tudja, mennyire frusztráló tud lenni olyan emberrel egy asztalnál ülni, aki vagy semmit nem eszik, vagy csak épp hogy csipeget.

Valóságosabb, mint hinnénk

A Bridgerton mixed weight szerelmi szálát a kommentelők egy része életszerűtlennek tartotta, pedig pont az az életszerű, hogy ez megtörténik. Az ehhez kapcsolódó társadalmi beidegződések tehát egyrészt hamis nézeteken alapulnak, másrészt rémesen ártalmasok, elsősorban azok számára, akik némi túlsúllyal élnek.

Elhitetik velünk, hogy ha nem vagyunk vékonyak, akkor nekünk nem járnak bizonyos férfiak.

Sosem voltam vékony, ezért pontosan ismerem ezt az egész témakört. Ha jobban belegondolok, több mixed weight romance is volt az életemben, amelyekben az ezzel kapcsolatos negatív gondolatok csak az én fejemben léteztek, semmi realitásuk nem volt. És nem egyszer hallottam azt az intelmet is hozzám közel álló férfi szájából, hogy „tovább most már ne fogyj!”

Találkoztam olyan férfival is, akiről kiderült, hogy túl kövérnek tart, és szerintem ezzel sincs semmi gond. Azzal van gond, ha bemeséljük magunknak és az egész világnak, hogy csak ilyen férfiak léteznek. Mert ez egyáltalán nem igaz. Egyszer beszélgettem egy párterapeutával erről a témáról, és ő azt mondta, hogy ha valaki olyan társat keres, akit pontos paraméterekkel körül tud írni, és ebbe beletartozik az alkata is, akkor valójában nem társat keres. Akkor nem kapcsolódni akar a másikhoz, hanem valamit felmutatni, valamit bizonyítani, nem is igazán maga, hanem elsősorban a külvilág számára. Nem hangzik túl romantikusan.

A leghíresebb plus size modell, Ashley Graham és férje Justin Ervin (Fotó: Gareth Cattermole/BFC/Getty Images)

Fontos záradék

Ez a cikk nem azért készült, hogy bármilyen szempontból rossz színben tüntesse fel a vékony nőket. Azt sem állítom, hogy a vékony nők nem esznek, és igyekszem elkerülni minden olyan sztereotípiát, amivel azoknak kell szembe nézniük, akik bármilyen okból soványabban élik az életüket. És a túlsúlyt sem szeretném promotálni.

Hiszek abban, hogy mindenki éljen úgy, ahogyan legjobban érzi magát a bőrében, és a lehető legtovább egészséges maradjon. De mielőtt elragadtatnám magam ezzel a hirtelen jött hitvallással, megálljt kell parancsolnom magamnak. Mert bármennyire is szeretnék hinni egy olyan világban, ahol nem téma, ha valaki beleszeret egy nála teltebb nőbe, vagy fogyatékossággal élő párt választ, vagy épp színesbőrű a partnere, és még sorolhatnám, ez nem az a világ. Addig még ki kell állnia néhány Nicola Coughlannek, Amy Schumernek, Ashley Grahamnek és Melissa McCarthynak, de jó hír, hogy egyre többen vannak és egyre hangosabbak.

A soványság divatja mégis felfalja a testpozitivitást? 

Fotó: Getty Images, Imdb, Profimedia.hu