Szerzőként és magánemberként, anyaként is az a véleményem, hogy a gyerekek, fiatalok – de tudjátok mit, tulajdonképpen mindenki – biztonsága egyenlően fontos az online térben is. Ami az iskolai bántalmazást, vagyis csúfolódást, zaklatást, azaz bullyingot illeti, mindig is volt, és gyanítom lesz. Az én időmben (atyaég, de öregszem), az iskolában offline, vagyis szemtől szembe, élőben hangzott el, hogy valaki „dagi, vézna, szemüveges, fogszabályzós, buta vagy stréber, netán csámpás, botos, púpos, fogyi”. 

A nyilvánvaló, de láthatatlan lelki sérelmeken túl ezt azok látták, hallották, akik jelen voltak. Ma már a sértegetést, bántást ismerők és gyakorlók köre pillanat alatt egy gombnyomással hatalmasra növelhető.

Mémek és rémek 

Saját tapasztalatból mondom, hogy a zaklatott számára nagyon nem mindegy, hogy az esetről hárman vagy a netnek köszönhetően több százan, vagy akár millióan tudnak. Akár bakiként, akár jól irányzott csapásként kerül fel egy szöveg, kép, pláne videó az online térbe, szinte kitörölhetetlen a sérelem, pláne, ha mémmé válik. A fejlődő önbizalmú, érzékeny lelkű gyerekeket hosszú időre vagy végleg tönkreteheti. (Lehet, hogy Paris Hilton kisfia is látni fogja egyszer, hogyan csúfolták babaként az internetező felnőttek…)

Evolúciós szempontból úgy vagyunk kódolva, hogy odafigyeljünk a negatív jelzésekre, online térben a hírekre, kommentekre, hiszen lehet, hogy egy információmorzsa (akkor is, ha negatív) életet menthet. Persze, ha megbízható forrásból származik. De kinek mi a megbízható? A valaki mondta, hogy amaz látta, amint a harmadik hallotta…

Másfél-két évbe telt, amíg az akkor elsős lányom lelkében helyre tettük azt, hogy a horrorisztikus, gülüszemű, csirketestű lény egy rémvideóban, – aki részletesen elmagyarázza, hogy kell, majd azt kéri a gyerekektől, hogy vágják fel az ereiket, különben kinyírja a családjukat, mert tudja, hol laknak – nem létezik, Momo, egy degenerált elme agyszüleménye. A gyerekem ugyan nem látta a videót, de néhány iskolatársa igen, így napi téma lett, és ezzel ijesztgették egymást. Tanulság, ne higgy el és ne kövess mindent, amit látsz.

Hasonló volt a szintén fiatalokat célzó Kék bálna „játék”, és milyen ártatlannak hangzik, nem igaz? (Az öngyilkosságra buzdító internetes csoportról mi is írtunk korábban, a linkre kattintva olvasható.) De hogy ne menjünk ilyen messzire, „kicsiben” egy rakás rosszindulatú kommenttel is nagyon lehet bántani, vagy egy felnőtt ember szakmai hírnevét tönkretenni.

Áradás

Legyen szó a világot vagy a környezetünket érintő katasztrófákról, aktuális témákról. Járvány, klímaváltozás, háború, infláció, árvíz, ismeretlen ismerősök legutóbbi nyaralása, háza, kutyája, ballagó/évkezdő gyereke vagy akár bikinije – a social médiát görgetve mindenről van némi fogalmunk. Sokkal könnyebben írjuk le a gondolatainkat, véleményünket, és vetjük le a morális korlátainkat online egy laptop vagy mobil mögül, mint személyesen.

Mert nem kell látnunk a következményeket.

Mivel akkor a pandémai miatt maszkot hordtunk, az üzenet így vizuálisan még erősebbé vált

Nem kell látnunk közelről a másik ember reakcióját, arcrándulását, szemforgatását. Nem kell meghallanunk egy erősebb hanglejtéssel megfogalmazott választ.

Itt is igaz, a szó elszáll az írás megmarad – csak ezt sokan nem gondolják végig. Hiszen ma már meddig tart egy negatív kommentáradatról screenshotot készíteni, ami később bármikor visszafordítható, felhasználható az írója ellen? Ha nem közvetlen ismerős, nagyon nehéz megkülönböztetni az online térben az ál- és a valódi embereket, pláne egy fénykép nélküli profil esetében.

A szólásszabadság nem összekeverendő a vagdalkozó véleménynyilvánítással és gyűlölködéssel, ezért van szükség az online terekben moderálásra. A hozzászólásokban tapasztalt felesleges fröcsögés és abúzus kifejezetten ártalmas.

Az indulat, indulatot szül, a negatív kommentekben pedig jóval több az indulat, mint a gondolat.

Mint minden káros hatás esetében itt is sokat számít a prevenció. Épp ezért választottam anno négy lehetőségből a „GONDOLKOZZ, MIELŐTT KOMMENTELSZ!” feliratú pólót a közös kampányfotózáskor. Hiszem, hogy önmagunk fejlesztésével és nem mások sárba tiprásával leszünk jobbak.

Az online kultúra offline kezdődik

Időnként úgy érzem, a közbeszéd színvonala mélyrepülésben van. Az utcán vagy utazás közben sokszor nem beszélek, nincs rajtam füles, csak hallgatok és figyelem az engem körülvevő világot. Nem azt mondom, hogy mindig irodalmi stílusban kellene kommunikálni, vagy hogy nem fér bele időnként egy-egy káromkodás, de van az a szint, ami egyszerűen már zavar.

9 figyelmeztető jel, hogy a gyereked az, aki bullyingol másokat.

A minap sétáltam az utcán, és előttem pár méterre két alig tizenéves gyerek beszélgetett. Egészen elképedtem azon, hogy egy a mondaton belül hatszor hangzott el a „bazzzdmeg”, amit gyakorlatilag névelő és kötőszó helyettesítőként használtak. (Ha ezeket kivettük volna a mondatból, gyakorlatilag úgysem maradt volna értelme, szóval nem jöttem rá mi volt az igazi mondandó.)

Fontos lenne már iskoláskorban megtanulni a helyes szövegértelmezést, elsajátítani a kritikai gondolkodást, fejleszteni a vitakultúrát és betartani a kommentetikettet, hogy egy vélemény úgy legyen megfogalmazva és képviselve, hogy az másokat ne sértsen.

A Nyitott szemmel-sorozat előző cikkeit itt olvashatod.

Kiemelt kép: Nánási Pál