Feltűnt, hogy nyolcévente jelentkezel nagyjátékfilmmel. 2008-ban mutatták be a Pánikot, 2016-ban a Tiszta szívvelt, most pedig érkezik az És mi van Tomival? című film.

Ezzel mintha azt sugallnád, hogy én mint alkotó nyolcévente tudok létrehozni egy filmet, mert ennyire futja a tehetségemből. Valójában az van, hogy a film drága és bonyolult médium, amihez sok ember összefogása kell. 2011-ben is csináltam egy rövidfilmet, magántőkéből, ez volt a Csicska, amit Cannes-ban is vetítettek. A Tiszta szívvel is sikeres lett, de utána semmilyen pályázaton nem kaptam pénzt a következő terveimre, éveim mentek el a próbálkozással. Egyébként ma Magyarországon a filmesek legnagyobb része egyáltalán nem kap pályázati pénzt, ezért a zömük önerőből, baráti segítséggel, fizetség nélkül készít filmet. Ezt az utat járom én is. Vissza­ kellett mennem a mínusz negyedik szintre, mint amikor a kezdők filmeznek teljesen underground módszerekkel. Az És mi van Tomival? megszületéséhez az kellett, hogy Thuróczy Szabolcs, korunk egyik nagy színésze teljesen ingyen vállalta a főszerepet − szerencse, hogy barátok vagyunk. Ingyen jött az összes többi színész is, az operatőr, mindenki. Tehát fájdalmas dolog ez, amibe belekérdeztél. Persze annyi helyre kellene még pénz, a pedagógusoktól kezdve az egészségügyön át a vasútig, lehetne sorolni. Az emberek olyan hétköznapi dolgokkal küzdenek, hogy érthető, ha azt gondolják: a film kit érdekel? De nekem ez az életem.

Olyan fontos a film témája − az alkoholizmus −, hogy mindenáron le akartad forgatni, az említett nehézségek árán is?

Nem a téma miatt volt fontos, hanem azért, mert egy filmesnek filmet kell készítenie. Megfulladsz, ha nem csinálhatod. Ha ez egy vándorló macskáról szólt volna, akit úgy hívnak, hogy Pityu, akkor is megcsináltam volna. A téma azért érdekel nagyon, mert régen én is sokat ittam és buliztam. Nyolc éve egyáltalán nem iszom, és kicsit a terápiám része, hogy most ki is filmezem magamból ezt az egészet. Az alkohollal kapcsolatban mindenféle tévhitek keringenek, és tabusítva is van a téma, pedig rengeteg embert érint. Valahogy elnézők vagyunk, azt mondjuk, hogy jó, hát inni azért lehet. Miközben ez is egy szer, ami durva függőséget okoz. ­Valójában sokkal többeknek áll rosszul az alkohol, mint hiszik.

Mi történt veled nyolc évvel ezelőtt?

Túlittam magam. Nálam kérdés, hogy alkoholista vagyok-e, vagy nagy­ivó. Tény, hogy sosem szorongtam emiatt, tehát nem volt olyan, hogy fölkeltem reggel, és pia nélkül nem működött a napom. De mindig túllőttem a célon, és személyiségváltozáson mentem keresztül.

Milyen voltál ilyenkor?

Teljesen kiszámíthatatlan. A szuper jó fejtől a szuper rossz fejig bármi előfordulhatott. Nem lehetett tudni, hogy túlbohóckodom-e magam, vagy erőszakossá, veszekedőssé válok. Ugyanúgy éltem, mint Ady Endre. Egy komolyabb buli után három napig kellett visszahívogatnom az embereket, hogy nem úgy gondoltam, amikor ezt meg azt mondtam. (Itt elveszítem egy pillanatra Tillát, aki kifelé bámul a kávézó üvegén.) De érdekes, ott egy hajléktalan srác, akivel már nagyon régen találkoztam. A kutyasétáltatás miatt egy csomó mindenkivel meg szoktam állni dumálni, így ismertem meg a Lacit is. Mindig adtam neki pénzt, meg beszélgettem vele. Aki az utcán él, annak ez a legfontosabb, az emberi kapcsolat. (Feláll, és kimegy üdvözölni a Lacit. Megöleli, váltanak pár szót, aztán visszaül az asztalhoz.) Ezt most nem muszáj beleírni az interjúba, nem azért csináltam. 
(Tudom, hogy nem azért csinálta, úgyhogy beleírom.)

A film hogyan beszél az alkoholizmusról?

Kapitány-Fövény Máté, a film társírója klinikai szakpszichológus és addiktológus, mindennap foglalkozik alkoholistákkal és más függőkkel. Vele azt beszéltük meg, hogy olyan filmet készítünk, aminek a végkicsengése­ pozitív, és felmutatja a reményt, hogy ebből a dologból ki lehet jönni. Ami nem könnyű. A filmből kiderül, hogy ha leszoksz, akkor is egy végtelenül hosszú út vár rád. Bármikor visszaeshetsz, mert történik az életedben valami, vagy csak elkezd ­hiányozni a régi életforma. Elkezdesz agyalni azon, hogy alkohollal mégis szabadabb, boldogabb, viccesebb voltál, akkor mindenki figyelt rád. Meg kell tanulni józanul élni, és ebben a közösség nagyon sokat segít. A filmben Thuróczy Szabi karaktere is jár anonim alkoholisták gyűlésére, én is voltam ilyenen korábban, és szerepelnek is a filmben igazi AA-gyűlésre járók. Az az energia is kellett ehhez a munkához, ami a valóságból jön. Nem tudok úgy filmet csinálni, hogy ne legyen köze a valósághoz.

Amikor nincs pénz egy filmre, akkor extrán kreatívnak kell lenni, ügyes megoldásokat kitalálni. Ennek biztosan van egy romantikája, de úgy képzelem, hogy stresszes is. 

Én az ilyen praktikus dolgokat jól bírom. Szeretek dolgozni, munkakutya vagyok, ha elindulok, akkor megyek, nem problémázom. Nekem önmagában az alkotás rohadt nagy stressz. Művészként jól felkészültnek és iszonyúan fókuszáltnak kell lenni. Állandóan szorongsz attól, hogy jó-e, amit csinálsz. Összehasonlítod magad másokkal, hiába tudod, hogy nem lenne szabad. Ez tiszta pszichológia.

Ezt a szorongást idővel megtanultad kezelni?

Nekem a csapatmunka segít. Valószínűleg ezért nem lettem festő. ­Pedig festő szakos voltam a képzőn, de rájöttem, hogy nem tudok egyedül alkotni és a szorongással megküzdeni. Huszonhárom éves koromig festettem, de utána már mindig csapatban dolgoztam. Az én szorongásomat a többiek enyhítik, bennük oldom fel.

A gyerekeiddel beszéltél az alkohol témáról, amikor érintett voltál, vagy most, a film kapcsán?

Nyolc éve szoktam le, és ezalatt nőttek fel a gyerekek. Most már beszélgetünk róla, hogy apa is rendesen ivott régen. A két nagyobb fiam már felnőtt, huszonhat és huszonhárom évesek, nincs velük probléma, nem isznak sokat. A kicsi még gimnazista, most formálódik. Én ezt megúsztam, nem kapom vissza, amit szegény szüleimnek kellett átélniük velem.

Ha már a szüleidet említed, azt olvastam, mindig engedték, hogy azt csináld, ami igazán érdekel. Te is így neveled a gyerekeidet?

A szüleim azért mindig elmondták a véleményüket, mert a szülőknek vannak bizonyos elképzeléseik­ a gyerekükkel kapcsolatban. Én is ilyen vagyok, el szoktam mondani a fiaimnak, hogy szerintem mit hogyan kellene csinálni. Ezen megy is a vita, a fejemhez is vágják, úgyhogy próbálom visszafogni magam. Egyébként a két nagyfiamat a filmezés érdekli, mindketten filmrendező szakra járnak. Úgyhogy ebből valami csak átragadt rólam. Műsorvezető senki nem akar lenni, ez számukra nem vonzó. Ők nem szeretik, amikor nagyon kipakolja magát az ember, és kereskedelmi tévékben szerepel. Én meg szeretem, engem nem zavar. Nekem felszabadító pillanat volt, amikor ennek az egész kereskedelmi hülyéskedésnek átadtam magam annak idején, az én életemben ennek van igazsága. Nagyon várom, hogy tizenkét év kihagyás után újra vezethessem a Megasztárt, amit a kezdetektől csináltam.