Míg tavaly Erdélyben jártunk a nyáron, idén Dél-Lengyelországban töltöttünk el majdnem két hetet. Igazából ösztönösen döbbentünk rá családilag, hogy kánikula idején nem még melegebb helyre érdemes utazni, hanem oda, ahol hűvös van.
Krakkó mindössze négyszáz kilométernyire fekszik Budapesttől. Manapság ez már nem egy távolság, főleg, ha van autópálya. De ide pont nincs. Így aztán hazafelé több mint hat órán át utaztunk a Magas-, majd az Alacsony-Tátra kétsávos útjain. Ha kamiont értünk utol, már boldogok voltunk, hogy nem egy kombájnt sikerült beérni, ami mögött harminccal kulloghattunk volna.
Zakopane: a csúcs
A Magas-Tátra a világ legkisebb kiterjedésű magashegysége: néhány csúcs, de azok jó magasra törnek. A környező dombok közül igazán zavarba ejtő, ahogy a zöld hegyek szürke, csipkés ormokba mennek át, és tényleg, szinte kiszúrják az eget. Észak felől megközelítve, Lengyelországból nem olyan drámai a Tátra hatása, de innen is lehet tenni izgalmas kirándulásokat. Zakopane Lengyelország legmagasabban fekvő városa: 838 méter magasan fekszik. Egykor a gorál (gurál) nép lakta: szikár hegyi emberek, akik pásztorkodtak, földet műveltek, vagy a közeli Dunajec folyón tutajoztak. Ez utóbbit ma is űzik: remek kirándulás a Dunajecen csordogálni – de a gorálok ma már főként az idegenforgalomból élnek. Kár lenne elhallgatni: Zakopane a nyári időben megtelik, és túlcsordul turistákkal. Akik előszeretettel kóstolgatják a helyi ételeket, például a krumplilángos összes létező változatát, valamint a pirogot – sajttal, gombával vagy hússal töltött tésztabatyukat. Minden étteremben kérhetünk nagyon finom arab ételeket is; Zakopanéban ugyanis rengeteg a közel-keleti turista, aminek az az oka, hogy valamiért sok fapados járat érkezik onnan. A város maga hangulatos. Fő utcája a lejtős Krupówka: egyszerre bevásárló- és korzózóhely. Az épületek a zakopanei stílust hordozzák magukon. Fából épült, meredek tetejű, zsindelytetővel borított házak, amelyek a 19. század végén kezdtek elterjedni, és mára uralják a városképet. Van sajtpiac, síugró sánc – télen Zakopane síparadicsommá alakul át –, de nyáridőben a csúcs a Gáspár (Kasprowy)-csúcs. A város széléről már csak sétálni lehet a felvonóig, és ha jót akarunk magunknak, korábban, interneten megvásároljuk a jegyünket a buszméretű felvonóhoz, amely egy átszállással szállít fel a Liptói-havasok 1987 méter magas tetejére. Az erdőhatár előtt még láthatjuk nyomát a Tátrát 2004 novemberében letaroló szélviharnak: sok helyütt még most sem újultak meg a fenyvesek. Az erdőhatár felett pedig remek panoráma és magashegységi látvány tárul elénk. A hatalmas tömeg miatt nyáron másfél órát lehet csak a csúcson és az azt körbevevő ösvényeken maradni. A rémtörténetek szerint aki lekési a visszaútra szóló időpontját, annak gyalog kell levergődnie ezer métert – ezt már ott sem voltam hajlandó elhinni. Mindenesetre egy jó tanács: délután győződjünk meg róla, hogy a csúcs melletti völgyből felfelé működő másik felvonó üzemelni fog, amikor lesétálnánk a kezdő állomásáig, különben olyan sprintet kell nyomnunk visszafelé a hegyoldal lépcsőin, amilyenből az Ázsia Expressz című tévéműsort megszégyenítő családi dráma bontakozhat ki.
Sárkánybarlang és kintorna
Krakkó igazi nagyváros több mint hétszázötvenezer lakóval. Ha a külterületeket is beleszámítjuk, jóval több mint egymillióan élnek itt. Ez Lengyelország második legnagyobb városa, és a középkor végéig egyben a fővárosa is volt. Varsónak szomorú történelmi szerep jutott, így alig maradt belőle valami. Nem úgy Krakkó: parádésan megőrződött rengeteg történelmi emlék, és nagyszerű hangulata van minden kerületének. Sík területen fekszik, és a Visztula folyó osztja két részre. Ahol ez meredek kanyart vesz, ott áll a Wawel egy kisebb dombon: ez a vár-erődítmény volt sokáig a lengyel királyok székhelye, és székesegyházában temetkeztek az uralkodók. A Wawelt érdemes úgy elképzelni, mint a budai Várnegyedet, csak kisebb kiadásban, autómentesen. A királyi palota bejárható, termeiben festmények, korabeli bútorok, nehéz függönyök. Illetve van királyi fürdőszoba is: meg lehet tekinteni, ahova a király is gyalog járt. A Wawel mészkődombra épült – a mészkőben pedig rendszerint kialakulnak barlangok. Itt is így van ez, de az itteni cseppkőbarlangban állítólag sárkány is lakott. Ma már csak a kijáratnál látható a bronzba öntött szobra.
Krakkó a tudomány, a kultúra és a sport egyik lengyel centruma: nem tudunk olyan időszakban oda utazni, hogy ne legyen valamilyen fesztivál vagy rendezvény. De ha nincs, az sem baj. A meglepően tágas középkori főteret szegélyező vendéglátóhelyeken szinte mindenhol élő zene hallatszik. Nyáron minden beszögellés és boltív alatt zenészek szórakoztatják a vendégeket – de még a kedvenc helyünkön, a főtértől kissé távolabb eső kávézóban is már délután világslágereket énekelt és gitározott egy meglepően tehetséges művész. A főtér központi eleme a posztócsarnok: a középkorban Közép-Európa kereskedelmének egyik központja volt. Most is bazársor van legbelül, de ne gondoljuk vásárinak: járt itt már Károly herceg, de Akihito japán császár is. A főtér körül szinte lüktet a város. Csak múzeumból huszonnyolcat számlálni, parkból pedig negyvenet. Ha pedig Chopint akarunk hallgatni, azt akár kintornán (verklin) is lehet – én a Barbakánnál, a várfal kör alakú bejárati bástyájánál botlottam bele egybe, és hallgattam sokáig, mert egészen különös hangulatba ringatott.
Sótemplom
Ellátogatunk a Krakkó menti Wieliczkába. A középkori gazdagságot az itteni sóbányák adták Lengyelországnak. A Jagelló királyok bevételének egyharmada innen származott – de már az ősember is felfedezte, hogy a kutak és a források vize sós. Míg tavaly Erdélyben, a tordai sóbányában óriáskereket, biliárdasztalokat és csónakázótavat rendeztek be, itt az ismeretterjesztésé a főszerep. Ez a bánya hatalmasabb is: kilenc szintjének járatai elérik a háromszáz kilométer hosszúságot: tulajdonképpen olyan lyukacsos a föld alatti sótömb, akár egy jobbféle sajt. A turistaút a 19. században alakult ki. Húsz teremből áll, és három kilométer. Valamivel több mint két órát kell rászánni – nekem valahogyan többnek tűnt. A rengeteg kamrában leginkább sóból faragott szobrokat és életképeket láthatunk az utunk során. A legnagyobb látványosság természetesen a világ legnagyobb, föld alatti temploma, Szent Kinga kápolnája. Ötvennégy méter hosszú és tizenkét méternyi magas, valóban hatalmas terem. Itt őrzik a névadó ereklyéit, és számos bibliai témát faragtak ki domborműnek vagy szobornak. Többek között II. János Pál pápa szobrát is megcsodálhatjuk. Alkalmanként misét is rendeznek odalent, és mivel az akusztika remek, ezért koncerteknek is helyt ad a sóbánya leghatalmasabb terme.
Fotó: Getty Images, Seasons Agency / Puzzlepix
