A képre kattintva galéria nyílik!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi iskola. Épülete ma is áll. Udvarán puhalevelű zsálya, terebélyes rozmaring ontja illatát. Dísztava körül lusta macskák ténferegnek. Helyiségeit rég nem használják osztálytermekként. Padok helyett nagy, nyitott terek, a szobákban emeletes ágyak, munkafüzetek helyett változatos mini könyvtár és játékgyűjtemény fogadja a tanulni vágyókat. Igaz, hogy Sermugnano falu régi iskolája (az elnéptelenedésnek köszönhetően) elveszítette eredeti funkcióját, falai közt ma is tanítanak – csak épp a frontális oktatástól eltérően.
Nincs bemagolandó tananyag. Itt képességeket fejlesztenek, tapasztalatszerzésre kínálnak lehetőséget. Serkentik a kreativitást, buzdítják az önálló kezdeményezéseket, megosztják a bevált gyakorlatokat. Körben ülve-állva, többféle csoport felosztásban dolgoznak. Az egyéni szükségletekre, célokra fókuszálnak. A tanulás kísérletező, játékos, tapasztalati. Az épület egyszerre szálló és közösségi tér, melyet a tanulók kortól, kultúrától függetlenül, együtt működtetnek. Az egyhetes képzéseken ők mosogatnak, takarítanak maguk után. Elvégzik a kerti munkákat, öntöznek, gazolnak, cseresznyét szednek, melyből a konyhában (szintén kooperációval) készül desszert.
Írtam már erről a tréning központtá vált házról, ahová újra és újra visszatérek. Mostanság már nem tanulóként, hanem facilitátorként, segítőként jövök. Tegnap ért véget a legutóbbi képzésünk, melyen a történetmesélési (storytelling) módszerek oktatásban való alkalmazhatóságát igyekeztünk megmutatni tanároknak, oktatóknak, képzőknek.
Görögországból, Lengyelországból, Szlovéniából, Portugáliából, Törökországból jöttek a tanulni vágyó tanárok háromfős nemzeti delegációi. Volt olyan tanár, aki egykori tanárával együtt érkezett; más az igazgatóját hozta el; megint másik csapat egy intézményben dolgozó kollégákból állt össze. Őszinte leszek, voltak félelmeim, sikerül-e feloldani, bevonni a csoportot; nem találják-e komolytalannak az interaktív, játékos módszereket a hagyományos iskolában dolgozó pedagógusok. (Szívesen dolgozom fiatalokkal, gyerekekkel, mert őket jobban hajtja a kíváncsiság, és tetszik nekik, ha a megszokott területükről kimozdulva, új ingerek érik őket.) Ám szerencsére a tanári csapatban sem kellett csalódnunk. Úgy élvezték a program flow-t, mintha visszaváltoztak volna gyerekekké!
„Hányan hiszik, hogy nem tudnak rajzolni?” Kérdeztem a rajzos jegyzetelésről, illusztráció készítésről tartott foglalkozáson, mire számos kéz a magasba emelkedett. Ezt a berögződést próbáltuk megcáfolni, aktiválva a kreatív energiáikat Lynda Barry amerikai karikaturista és Graham Shaw kommunikációs szakértő nyomán (akik váltig állítják, mindenki tud rajzolni!). A gyorstalpaló keretében nem rajzolni tanultunk, hanem megszabadultunk a tévhittől, miszerint egy-egy látványos ábra, ötletes infógrafika, sokatmondó figura elkészítése bonyolult mutatvány. „Egy krumpli az orr, két hatos számjegy a szem, banán a száj, spagetti tészta a haj, kész is az emberi arc.”
Következő feladat: a résztvevőknek tanári pályára lépésük történetét kellett elmesélniük képregényben. A kevesebb, mint két óra rendelkezésre álló idő alatt A3-as méretű papírokat rajzoltak, színeztek, írtak tele. A képregények elkészülte után elfogódottan hallgattam, ahogy büszkén, lelkesen mutatták meg egymásnak „nevelővé válásuk” történetét.
Aztán ott volt a konfliktuskezelés gyakorlat, ahol a csoport tagjai szoborcsoportokként jelenítettek meg konfliktushelyzeteket, melyeket aztán a többiek igyekeztek megoldani. Élesen belém égett a szimulációs gyakorlat egyik szituációja: a török csapat igazgató-tanár konfliktusa, ahol a rendszer, a hierarchia, a szabályok miatt nehéz volt pozitívra fordítani a helyzetet. A probléma átélője, a török kolléga széttárt karokkal állt. Nem hitte el, hogy egyéni szinten, tőle kezdődhet a változás. Ellenpontként azonban egy görög résztvevő véleménye állt. Lehet, hogy nem oldjuk meg rögtön a világ gondjait, de az ilyen nemzetközi programokon, hétköznapi, kicsi tettekben elindulhat egy gondolkodásban, értékrendben mérhető, pozitív irányú változás. A fenti képzés például egy kétéves Erasmus+ stratégiai partnerség része volt. A következő alkalommal Törökországban találkozunk, de addig is sok munka vár ránk, helyi szinten, saját régiónkban, intézményeinkben.
Gősi Lilla
Kolléganőnk korábbi bejegyzéseit ide kattintva olvashatjátok el.
Fotók: a szerző sajátjai
