Nők Lapja: Kezdjük ott, ahol a múltkor abbahagytuk: a Nobel-díjnál. Kérlek, mesélj a decemberi díjátadóról! 

Karikó Katalin: Akkor a Stockholmba tartó repülőúttal kell kezdenem: már a repülőgépen sokan gratuláltak nekem, még a pilóta is, mert tudták, hogy mi az utazásom célja. Amikor megérkeztünk, a gép ajtajában várt egy bizottság, felemelő érzés volt. Stockholmban mínusz tizenhárom fok és hó fogadott, nagyon meg is lepődtünk a férjemmel. Egy autó gördült elénk, és a Grand Hôtelbe szállított bennünket. Azokban a napokban Stockholmban minden a Nobel-díj körül forgott. Az egyik legnagyobb svéd autógyár felajánlott egy-egy autót a díjazottak szállítására, a főszereplők körül pedig sok ‒ a diplomáciában jártas, több nyelven beszélő ‒ önkéntes serénykedett. Az én esetemben Ulrike volt a felelős azért, hogy mindenkor a megfelelő helyen legyek. Nem tudtunk hosszan gyönyörködni a szállodából az öbölre nyíló látványban, mert elsodort a feladatok örvénye. 

Milyen programokon vettél részt?

Rengeteg felkérés érkezett, nem is tudtunk mindegyiknek eleget tenni, de azért igyekeztünk. Az egyetemek közül az Uppsalai Egyetem meghívását fogadtam el, mert Carl von Linné (18. századi svéd természettudós, orvos, a rendszertan atyja – a szerk.) ott tanult és tanított, én pedig általános iskolás koromban írtam róla egy dolgozatot. A Linné-gyűjteményből a kedvemért selyempárnán kihozták az 1723-ban kézzel írt könyveit, hogy megnézhessem őket. Egy másik eseményre Krausz Ferenccel (a másik tavalyi magyar Nobel-díjas – a szerk.) mentünk volna, de ő Münchenben ragadt egy hóvihar miatt, úgyhogy gyorsan megpróbáltam felkészülni a kérdésekre fizikából is. Minden pillanatunk be volt osztva, diákokkal való találkozások, könyvdedikálás, nyilatkozatok, kerekasztal-beszélgetések, tévéinterjúk… A Nobel-díj átadása nem egynapos esemény, egy egész hetes programsorozatot szerveznek köré, így igyekeznek népszerűsíteni a tudományt. 

A svéd királlyal is találkoztál?

A díjátadó másnapján a király, XVI. Károly Gusztáv ­fogadást adott. A privát audiencia megnevezésből arra következtettem, hogy csak néhányan leszünk, így hát meglepődtem, hogy százötvenen ültük körül az asztalt. Én a király és Ulf Kristersson svéd miniszterelnök között kaptam helyet.