– Bernikém, pakold ki, kérlek, a mosogatógépet! – szólítottam meg a minap a kislányomat.
– Tatikám, csináld meg, kérlek, a matekházimat! – volt rá a válasz. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy megértsem, Berni nem nagyon akarja kipakolni a mosogatógépet, ezért inkább engem állít egy olyan döntés elé, amelyben rájövök, hogy sokkal jobban járok, ha én pakolom ki. Persze ezt nem hagyhattam annyiban.
– Csakhogy a te matekházid nem az én feladatom.
– Csakhogy a mosogatógép-kipakolás nem az én feladatom.
– De most már az, mivel megkértelek rá.
– Én is megkértelek, hogy írd meg a matekomat.
Hm. Így nem jutunk semmire.
– Csakhogy az iskolai házik a te személyes feladataid, míg a mosogatógép-kipakolás közös feladat, bárki megcsinálhatja.
– Bárki?
– Igen.
– Akkor miért nem csinálod meg te?
Éreztem, hogy elindultunk azon az úton, amelynek az a vége, hogy „Mert én vagyok a szülő, és nem te, és ha azt mondom, akkor te megcsinálod”, amit szívből utálok, de néha nincs más választás. Ám ekkor csoda történt.
– Jó, kipakolok – mondta Berni, és elindult a másik irányba.
– Hát te meg hova mész?
– Hozom a matekfüzetem…
– Berni!