A barátság aranyfonál, ami könnyen elszakad. Össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad – iskoláskoromban, valamikor a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján, a legtöbb kislány emlékkönyvébe biztosan beírta valaki ezt a mondást, amely bennem már akkor is baljós érzéseket keltett. A barátság valóban drága kincs, de vajon nem szinte magától értetődő velejárója, hogy elszakadhat? És vajon a szakadásokat tényleg nem lehet csomók nélkül rendezni? Úgy egyáltalán: nincs bennünk túl sok rossz beidegződés a barátsággal kapcsolatban? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Póta-Salgó Réka mentálhigiénés szakemberrel és coachcsal.
A gyerekkori a legjobb?
– Gabi és én egykor a legjobb barátnők voltunk – meséli Adrienn. – A középiskolában szerettük meg egymást, majd ugyanarra az egyetemre jártunk, és fiatal felnőttként sokat utaztunk kettesben. Ő volt a legjobb útitárs, rengeteget nevettünk, és szinte soha nem veszekedtünk. Most, húsz évvel később csak azt tudom, hogy nagyon messze sodródtunk egymástól, és nem földrajzi értelemben. Nem vesztünk össze, nem történt komolyabb törés köztünk, egyszerűen csak ma már teljesen máshogy gondolkodunk az életről. Nekem viszont évekbe telt, hogy ezt elfogadjam, és belássam, bár most is szeretem őt, és ha összefutunk, nincsenek kellemetlen érzéseink, ugyanúgy tudunk nevetni, mint régen – de már csak ennyi van ebben. Nekem idő kellett, hogy rájöjjek, ez nem tragédia, egyszerűen csak így alakult.
– A régi vagy gyerekkori barátságban az a legjobb, hogy a felek igazán ismerik egymást, nem a nulláról kell kezdeni, sok minden nem szorul magyarázatra – mondja szakértőnk. – Viszont az a rizikó benne lehet ezekben a kapcsolatainkban, hogy másfelé megy az életünk, nem mindig vagyunk hasonlóan érzelmileg, máshogy gondolkodunk, máshol tartunk az érési folyamatban, nem mindig passzol egymáshoz az élethelyzetünk. Az ember változik, nem lehetünk állandóan ugyanolyan fázisban. Ez kicsit olyan, mint a házasság. A házastársak sincsenek folyamatosan egy platformon, lehet, hogy egyikük épp szárnyal a munkában, amíg a másik otthon van a gyerekekkel. Ez a barátságban is eltávolíthatja a feleket. Viszont ahogyan a házasságban vagy a párkapcsolatban, a barátságban is csodálatos, ha mindkét fél megértő és rugalmas, és elfogadják, hogy nem mindig ugyanaz az ember érti meg legjobban az aktuális problémájukat, és nem mindent ugyanazzal a valakivel kell csinálniuk. Egy gyerekkori baráttól is irracionális elvárás, hogy minden élethelyzetben ő fedje le az összes érzelmi és intellektuális szükségletünket, ő legyen a partnerünk mindenben. Csak azért nem érdemes megszakítani egy régi ismeretséget, mert a felek átmenetileg eltávolodtak. Ha viszont ez a kapcsolat rossz dinamikára vagy játszmákra, mérgező versengésre, kihasználásra épül, akkor nem érdemes kitartani mellette csak azért, mert olyan régóta tart. Röviden összefoglalva: több évtizednyi ismeretség után nehéz, hogy az embert ne érdekelje, hogy van a másik, egészséges-e, rendben van-e a lelke. Ha ez kölcsönös, ebben hasonlók az elvárások, és van a barátságban érett, felnőtt rugalmasság, akkor nagyon értékes. Ha viszont kapcsolati fáradtság, érzelmi zsarolás, megfelelési kényszer vagy irigység jellemzi, nem számít, hány évtizede tart.
Közös utakon
Barátságok bárhol születhetnek, és színesebbé teszik az életünket, javítják a kedélyállapotunkat, bővítik a szociális hálónkat. Egyes vélekedések szerint egy gyerekkori barátságnak semmi sem érhet a nyomába, mások úgy gondolják, a felnőttkoriak ugyanolyan értékesek lehetnek.
– Valóban nehéz felvenni a versenyt egy gyerekkori barátsággal, hiszen a felnőttkorban kötött ismeretségekből hiányzik a kulturális és szociális beágyazottság – folytatja a mentálhigiénés szakember. – Utóbbiak mégis nagyon üdítőek lehetnek, szélesítik a perspektívánkat, új tapasztalatokkal gazdagítanak, új tükröt tartanak, amelyben láthatjuk, hogyan működünk, és hogyan álljuk meg a helyünket egy más típusú kapcsolatban. Viszont hiányzik belőlük valami, ami miatt mindig vissza kell tekinteni kicsit az életben, és elmagyarázni az alapjainkat.
Szakértőnk szerint mindkét típusú barátságra nagy szükségünk van. – A gyerekkori a folytonosságot, az önazonosságot, a fejlődést hangsúlyozza, egy új pedig az újdonság befogadására, a változásra való képességet – mondja. – Egy felnőttként kötött barátság nem feltétlenül felületesebb. Nagyon mély emberi kapcsolatok alakulhatnak ki akár idősebb korban is, de ezeknek nem laza kávézások az alapjai, hanem a közös sors vagy valamilyen fontos közös tapasztalat. Szakmai találkozásokból is születhetnek barátságok, vagy például az anyaság is hozhat olyan embereket az életünkbe, akik aztán tartósan velünk maradnak. Azt, hogy ezek a kapcsolatok mennyire lesznek mélyek, az fogja eldönteni, milyen élethelyzetben születtek, és abban hogyan támogatták egymást a felek.
Barátság és időhiány
Talán soha nem rohant annyira a világ, mint napjainkban, és hogy ez milyen hatással van emberi kapcsolatainkra, azt már megéreztük a saját bőrünkön. Sok barátot veszítünk el időhiány miatt, és sokan morzsolódnak le más okból, nekünk pedig az a feladatunk, hogy jól lássuk, kiért érdemes küzdeni, és kit engedhetünk el.
– Van olyan, hogy valaki csak az életünk egy bizonyos szakaszában fontos, de ez a szakasz lecsengett – magyarázza Póta-Salgó Réka. – Több olyan találkozásunk lehet, amely egy bizonyos helyzetben sokat adott, de nem attól lesz értékes, hogy örökké tart. Az is előfordulhat, hogy valaki nagyobb hatással volt ránk, mint mi őrá, de attól még a találkozásnak köszönhetően gazdagodtunk érzésekkel, élményekkel, tapasztalatokkal. Attól, hogy véget ért a barátság, nem lettünk kevesebbek, csak az önérzetünket kell félretennünk.
