Szerelem és más életleckék
Az első szerelmemmel nyolcadikos koromtól voltunk együtt, kisebb szünettel hat évig. Szakítás után, egyetemistaként, emiatt aztán azt sem tudtam, hogyan kell egyáltalán randizni, hiszen nyolcadikban még nagyon más tempóban zajlik egy kapcsolat. Viszont ez az első szerelem tanította meg nekem a másik elfogadását, a hűséget, a kötődést egy férfihoz. Az önfeledtség pillanatait adta, és tulajdonképpen kaptam általa egy másik családot is. Az ő szülei hihetetlen vidám és boldog, harmonikus házasságban éltek, és számomra ez nagyon jó példa volt.
A szabadság és a siker illata
Az egyetemen éreztem először azt, hogy szárnyalhatok abban, ami igazán érdekel. Életemben először éltem meg az igazi szabadságot is. Imádtam az éjszakába nyúló beszélgetéseket Freud elméleteiről, az elmerülést a tudomány világában. Számomra igen meghatározó emberekkel találkoztam itt, közülük páran ma is a legjobb barátaim. Nagyon fontos tanárom is volt, dr. Tarsoly Emil anatómiaprofesszor, aki híresen kemény vizsgákat tartott. Én általában ötöst kaptam nála – így az első emlékezetes sikerem is ehhez az időszakhoz kapcsolódik.
Nyitottnak lenni a világra
Az egyetem utolsó évében halasztottam, és fél évig Németországban éltem, még az NSZK-ban, pont a rendszerváltás előtt. A Fekete-erdőnél dolgoztam egy gyerekszanatóriumban. Akkor még nem volt mobiltelefon, internet, így gyakorlatilag egy másik nyelven éltem, végül már németül álmodtam. Ott tanultam meg más kultúrában létezni, más nyelven gondolkodni és nehezített helyzetben is helytállni. Ez sokat csiszolt a személyiségemen, a világra és a sokféleségre való nyitottságomon.
Véletlenek
Az, hogy a médiába kerültem, gyakorlatilag egy véletlenen múlott, amely az első felnőttkori szerelmemhez, Doszpod Bélához kötődik, akihez meghatározó szellemi kapcsolat is fűzött. Ő időnként velem is készített miniinterjúkat pszichológia témakörben. Egy ilyen anyag miatt merült fel valakiben a rádiónál, nincs-e kedvem kipróbálni, hogy én kérdezek… A pszichológusi diplomámmal már nem is kerestem a szakmában állást, hanem elkezdtem a rádióban lóti-futi riporterként dolgozni. Béla pedig az egyik legjobb barátom maradt.
Egy kemény év
Az egyik kereskedelmi tévénél gyakorlatilag pár hónap után lekerültem a képernyőről, pedig még két évig érvényes volt a szerződésem. Légüres térbe kerültem. Nem tudtam, ki vagyok szakmailag. Ebben az évben ráadásul el is váltam, tehát elvesztettem az örökkön örökké illúzióját, és egzisztenciálisan is padlóra kerültem. De ezek a kudarcok szintén tanítottak, mégpedig arra, hogy képes vagyok talpra állni. Akkor kezdtem el írni, tanítani, aztán újra tanulni. Arra kellett figyelnem, hogy ki az a Szily Nóra valójában. Szakmailag is, nőként is, emberként is. Ha mindezek nem történtek volna meg, talán sosem írtam volna interjúkat, könyvet, nem lennék ma hiteles inspirációs előadó, és nem vált volna ilyen sokszínűvé a hivatásom.
A képek forrása: Szily Nóra
