1. KORREKT SZIGORÚSÁG

Inkább apám volt velünk szigorú. Nála a vörös vonal hamarabb feltűnt a láthatáron, és ha átléptük, jött a retorzió. Viszont a szigorúságában soha nem éreztem aránytalanságot, mindig korrekt volt. Apámhoz csak későn jutottam el, hogy meg tudjam vele osztani a dolgaimat, édesanyám volt a bizalmasom. Neki mindent el mertem mondani, mert bármit tolerált. Édesanyámnál nem is volt vörös vonal. Csak kék.

2. A BOLDOGSÁG FORRÁSA

A családunkban a művészeti pályának nem volt hagyománya. Kecskeméti vagyok, édesanyám szerette az ottani színházat, gyakran látogattuk, és magukkal ragadtak az előadások. Elkezdtem színjátszókörbe járni. Késő estig tartott, tizenegy után értem haza, fárasztó volt. De nagyon élveztem a foglalkozásokat, minden alkalmat a siker és a boldogság forrásának éltem meg. Természetesen a szakma nagy mélységei és nehézségei ilyen helyzetben még nem jutnak el az emberhez. Az, hogy milyen falakat kell majd megmásznia, csak később derül ki.

3. TEST ÉS LÉLEK

Tízévesen kezdtem rendszeresen sportolni. Röplabdáztam. Jól csináltam, NB I-es játékos lettem, az ifjúsági válogatottságig is eljutottam. Mindennek rengeteg csodás és megismételhetetlen élményt köszönhetek, és sokat kaptam az edzőimtől is, akik nevelgettek bennünket. Sajnos annak, hogy még röpladázzak, már vannak fizikai akadályai. Így vagyok a lovaglással is, már nem nagyon mernék felülni a lóra. Viszont még mindig érdekel a sport. Amikor nézem a közvetítéseket, eljátszom azzal, hogy megpróbálom kitalálni, mi zajlik az emberekben, vagy mi történik a csapaton belül, hogyan változnak az erővonalak. Szenzációs dolgokra következtethetünk, ha figyeljük mások testbeszédét.

4. BÖLCS SZELEKTÁLÁS

Mára megtanultam, hogy az elengedés nem arról szól, hogy minden negatív, frusztráló élményt vagy nyomasztó emléket el kell temetnünk a fiók mélyére, és akkor megmarad a fantasztikus boldogság feneketlen kútja. Bölcsebben kell szelektálnunk, hogy mi az, amit tényleg elengedhetünk, és mi az, amit mindenképpen meg kell őriznünk. Lehetnek olyan rossz dolgok, amelyeket azért érdemes megtartani, mert fontos felkiáltójelek.

5. UTAZNI, UTAZNI, UTAZNI

Láttam napfelkeltét a Hortobágyon, láttam napnyugtát a Grand Canyonban, és azt kell mondanom, nem különbözött egymástól az érzés, amelyet e kettő keltett bennem. Mindkettő varázslatos, csak az egyik tízezer kilométerre van innen, a másik pedig egész közel, és bármikor megnézhetjük. Viszont a hosszú, távoli utazások más dimenzióba emelhetik a helyet, ahol születtünk, ahol élünk, és erre hihetetlenül nagy szükség van. A fiam­nak azt mondogatom: „Utazni, utazni és utazni. Nézd meg a bolygót, ha megteheted. Nézd meg, amíg nem késő. Nézd meg addig, amíg talán láthatod azt is, amit én láttam. És amikor hazajössz, egészen más lesz itthon.”

Fotó: Fotocentral /Olajos Piroska