Az egyik magyar buddhista központ Budapesten, a Vízivárosban található. Mielőtt belépnénk, levesszük a cipőnket. A rinpocse még pihen – meg kell várni, amíg felébred. Kezembe sárga selyemkendőt adnak: ezzel kell köszöntenem, azután pedig majd a nyakamba helyezi. Nem kell sokat várni: Dzsamgön Kongtrul rinpocse nemsokára belép a keleti füstölőktől illatos szentélybe, és a köszöntés után már kérdezhetem is. Először jövetele céljáról beszélünk.

– Felkértek és meghívtak, hogy jöjjek Budapestre, és adjam át a buddhista tanításokat – mondja.
– A tanításokon keresztül segítek megtalálni az élet célját: hogyan lehet az életünket a munkával és a mindennapi rutinnal egyensúlyba hozni – Buddha tanítása segítségével. Itt,
a magyarországi Khjenkong Dargye központunkban végezzük a tudatossággal kapcsolatos gyakorlatokat. Ezért jöttem most el. 

Nem először jár nálunk.

Először 2009-ben, aztán 2017-ben, most pedig 2024-ben is eljöttem. Amikor Európába látogatok, Magyarország mindig az európai utazásaim részét képezi.

Milyen itt? Nagyon más, mint Nepálban?

Keveset jártam a városban és az országban. Egyelőre csak néhány emberrel találkoztam, de azért az a helyzet, hogy a magyar emberek – de nemcsak a magyarok, hanem általában minden ember – egyforma. Egyforma, mert egyenlő. Mellesleg abban is egyforma, hogy nehéz időt szakítaniuk a meditációra, mert a városi lét és a munka annyira kitölti az életüket. Magyarországról még annyit hadd mondjak el: érezhető, hogy a történelme Ázsiához kötődik. Bizonyos értelemben a buddhizmust egy kicsit könnyebb megközelíteni a magyaroknak, mint más nyugati embereknek.

Valóban érzi, hogy kapcsolatunk van az ázsiai kultúrával? 

Igen, elég sok a hasonlóság. 

Mi a leginkább közös?

Hogy a magyarok, akikkel találkozom, nagyon szeretnének többet tudni a spirituális életről. Úgy látom, a gondolkodásmódjuk is inkább introvertált – miközben más nyugati országok nagyon is szociálisak és extrovertáltak. Még a nyelv is keletiesen hangzik, és a magyarok olyan figyelmes vendéglátók, akárcsak a tibetiek.
 

Meséljen magáról egy kicsit! Úgy tudom, már mielőtt megszületett volna, tudták, hogy ön lesz a kiválasztott.

Tibetben hiszünk Buddha tanításaiban. A karmában és abban, hogy van múltbeli és jövőbeli élet. Hiszünk abban, hogy amikor egy ember meghal, reinkarnálódik. A megvilágosodott személyek a haláluk után újra eljönnek, hogy segítsenek az embereknek. Mivel ígéretet tettek arra, hogy sokak javát fogják szolgálni, ezért születnek újjá. A reinkarnációs szertartások kizárólag Tibetben léteznek még. Én is egy vagyok közülük, hisz az előző életem reinkarnálódott, méghozzá azért, hogy az embereket szolgáljam, bölcsességet adjak a tanításon keresztül, és harmóniát teremtsek a közösségben.

Valóban emlékszik az előző életeire?

Néhány pillanatra csak – néha-néha pár másodpercre. Időnként nem is tudom, hogy ami bevillan, vajon az előző életemből jön, vagy csak képzelem. Néha látok néhány arcot, néhány helyet – olyat is, mint ahol most vagyunk. 

Hogy ön tölthesse be ezt a pozíciót, nagyon komoly tanulmányokra volt szüksége. Mesélne erről? 

Nos, Tibetben van egy buddhista filozófiai iskolánk, ahol a buddhista logikát és szemléletet tanítják. Hogyan jön létre az univerzum, hogyan jön létre az emberi faj vagy a tudat. Ilyen iskola nemcsak Tibetben van, hanem Nepálban és Indiában is – illetve most már sok helyütt a világban. Én Indiában tanultam, és természetesen nagyon jó volt megtudni mindent a buddhista filozófiáról. És nem is csak a tudásért magáért, hanem még ennél is fontosabb dolgokért: például, hogy hogyan lehet egyensúlyban tartani az életet. Egyáltalán: mi a fontos az életben? Hogyan kell kezelni bizonyos élethelyzeteket, a haragot, a féltékenységet, a gyűlöletet… A tudás megszerzésén túl az ember bölcsebbé is válik.