Épp csak néhány embernek adatik meg, hogy ellátogasson bolygónk legdélebbi, egyik leghidegebb és legelzártabb csücskére. Ezen szerencsések közé tartozik az 1928. február 1-jén Hatvanban született Titkos Ervin meteorológus, aki 1963. december 3-án utazott Leningrádból az Esztonia nevű szovjet kutatóhajóval a Mirnij kutatóállomásra, a 9. szovjet Antarktisz Expedíció tagjaként. Több hetes hajózás után 1964. január 18-án érkeztek meg kutatótársaival a hatodik kontinensre, ahol több mint egy éven át, egészen 1965. január 25-ig dolgoztak.

Ha már csak ennyit tett volna, Titkos Ervin akkor is örökre beírja magát a történelembe az első magyar emberként, aki az Antarktiszra lépett. Meteorológiai érdeklődése, szorgalma és munkája iránti elhivatottsága okán azonban számos fontos tudományos munkát is hagyott maga után, amikor 2015. szeptemberében, 87 éves korában eltávozott az élők sorából. Fő kutatási területei a természetes és mesterséges akadályok körüli áramlás, a légköri turbulencia, illetve a légszennyező anyagok terjedésének modellezése voltak.

Déli-sarki élményeiről könyvet is írt 1966-ban Egy év az Antarktiszon címmel.

Szilágyi Éva két évvel a könyve megjelenése és mindössze néhány héttel hazaindulása előtt beszélgetett a kutató családjával a Nők Lapja számára.

Nők Lapja 1964/52: Az első magyar a hatodik földrészen

»Levelet kaptam a Déli-sarkról« — képzeletben ezt a címet adtam a tervezett interjúnak, melyet dr. Titkos Ervinnével akartunk készíteni, az egyetlen asszonnyal Magyarországon, akinek a férje »a világ végén«, az Antarktiszon van. Gondoltuk, hadd ismerje meg az olvasó, mit érez, hogyan él a Bulcsu utcában a Déli-sarkon dolgozó magyar tudós felesége. A telefonkönyvben csak egy Titkos Ervin van.

Felhívom a számot, kisfiú veszi fel a kagylót, megkérdem tőle: »Mondd, a te apukád van a Déli-sarkon?« »Igen, néni kérem« — hangzik az udvarias válasz. »Hát az nagyon izgalmas lehet — próbálok barátkozni a kis Titkossal —, és sok levelet írt már neked az apukád?« »Néni kérem, onnan csak táviratot lehet küldeni…« — hangzik az udvarias, de kétségtelenül helyreigazító válasz. A harmadikos Laci információja után világos: az »érdekes« címnek befellegzett…

Titkosné otthonukba hív. Már egy éve él egyedül. Férje, dr. Titkos Ervin kandidátus, a Meteorológiai Intézet kutató csoportjának vezetője a Mirnij antarktiszi kutatóállomáson dolgozik a kilencedik szovjet expedícióval. A cserépkályha árasztja a meleget… A lakás frissen festve-mázolva, néhány új darabbal szépítve várja haza az örök hó hazájából a családfőt.

Mit csomagoljunk a Déli-sarkra?

— Hogyan tudta meg, hogy a férje ilyen távoli ismeretlen világba utazik, s mit szólt hozzá? — ebben a kérdésben természetes asszonyi kíváncsiságunk rejlik.
— Ervin telefonon hívott fel a munkahelyemen — mondja egyszerűen Titkosné —, és közölte: kijelölték a Déli-sarkra induló expedíció tagjául. Megkérdezte, beleegyezem-e? Minden fontos kérdést — valahogy így alakult ez nálunk — telefonon beszéltünk meg először. Erről az útról már régebben szó volt, de nem vettem komolyan.

A szívem erősen dobogott, bevallom, féltettem a férjemet.

Mégis tudtam, azt kell mondanom: menjen csak, beleegyezem. Nem akartam az útjába állni, nincs is jogom erre. Volt, aki irigyelt, mások őrültnek tartottak, mert elengedtem. Titokban még mindig abban reménykedtem, úgy sem lesz belőle semmi… Aztán tíz nap alatt kellett lebonyolítani az egész felkészülést.

— Mit csomagol egy asszony a férjének, ha az történetesen nem Moszkvába, Londonba, New Yorkba, hanem az Antarktiszra utazik?
— A fürdőtrikótól a bundáig mindenfélét, amire több mint egy évig szüksége lehet. De az igazi sarki felszerelését — bőrruhát, különleges lábbelit — a Szovjetunióban kapta meg, csak a méreteit küldtük el.

Hányszor és hányan játszottunk azzal a gondolattal, hogy melyik könyvet vinnénk magunkkal, ha egy lakatlan szigetre csak egyet vihetnénk. S mit visz az ember egy lakatlan kontinensre magával?
— Nélkülözhetetlen szakkönyveket — hangzik a prózai válasz —, de ez jellemző Ervinre, ő a munka »megszállottja«.

Kapcsolódó: Mesés fotó az Antarktisz egyik öbléről

Elmondja, hogy a férj 35 éves, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult, 14 éve házasok, egy fiuk van. A tudós szeret tornázni, jógázni, úszni, kirándulni, és ha gondolkozik, fel-alá járkálni. Zuhogó esőben is képes órákig sétálni, zsebében egy darab papírral, hogy feljegyezze gondolatait. (Titkosné — egy esős pesti napon jutott eszébe —, sürgönyözött is férjének, kérve őt, hogy legyen szíves, a Déli-sarkon ne bolyongjon…)

Magyar zászló az Antarktiszon

Két hosszú levélből — mert azért ennyit kapott, az Ob és az Esztonia nevű hajók hozták — ismerte meg Titkosné, hogyan is élnek ott a jégmezőkön. Azóta csak táviratváltás folyik köztük, kéthetente 40–50 szavas rádiótáviratokat küldenek egymásnak (a cím mindössze ennyi: Titkos Ervin, Moszkva–Antarktisz Mirnij). És a sürgöny egy nap alatt a Déli-sarkon van. Előkerül egy kék dosszié, a táviratok gondos gyűjteménye, lapozgatunk benne.

Oly nagy viharban érkeztek meg — írja — hathetes csodálatos hajózás után az Antarktiszra, hogy nem tudtak kiszállni, csak a szél lecsendesedése után kezdtek kirakodni. »Pingvinek vártak a jégmezőkön. Úgy figyelték a munkánkat, mintha másnap rájuk várna ez a feladat — írja Titkos Ervin. — Az Antarktiszon éjjel is világos van. A nap csak féltizenkettő felé nyugszik le és háromkor kel fel, de azért olyan világosság van, hogy olvasni, sőt, fényképezni is lehet.« (Itt az év két részre tagozódik, sarki nappalokra és sarki éjszakákra.)

A magyar tudós megérkezésekor a szovjet, angol, francia, csehszlovák zászló mellé felhúzták a Mirnij állomáson a piros-fehér-zöld lobogót is.

(Tizenkét ország 100 tudósa végez különböző tudományos megfigyeléseket ezen a 13 millió négyzetkilométernyi földrészen.) Titkos Ervin meteorológiai megfigyelésekkel és vizsgálatokkal foglalkozik. Napi tevékenysége elsősorban az időjárási jelentések feldolgozása, amelyek az Antarktisz különböző kutatóállomásairól, Ausztráliából és Afrikából megszakítás nélkül érkeznek. Időjárási térképeket készít, és útbaigazításokat, prognózisokat ad a hajó és a repülőgépek számára.

Kapcsolódó: Az Antarktisz gleccsere bajba sodorhatja az egész világot

A tudományos munka mellett takarítással, gombfelvarrással, mosással is kell foglalkozni, s emellett természetesen, ha kell, minden munkából kiveszi a részét, legyen az hordógurítás, házépítés, vagy ügyeleti szolgálat. Szórakozási lehetőség is akad. Ellátogatnak néha a »szomszédba«, négyezer kötetes könyvtáruk van, mozielőadásokat rendeznek, hallgatják a rádiót, a gramofont, no és nyelveket tanulnak. A koszt sem rossz, a szakács egy leningrádi szálloda séfje.

De a legnagyobb szórakozás a Déli-sark természeti szépségének megfigyelése, gyönyörködés a Sarki-fényben, az úszó jégtáblákban…

Télen fő témájuk az időjárás. Nem csoda: a hőmérő nemegyszer mínusz 50 fok alá süllyed. »Úgy süvít a szélvihar, mintha gyorsvonat zakatolna a ház mellett. Amikor először mentem ki hóviharban, hogy a közeli étkezőbe eljussak, néhány lépés után vissza akartam fordulni, gondoltam, inkább lemondok az ebédről. Az orromon keresztül nem kaptam levegőt. Szememre rárakódott a jég.

Háttal állva a szélnek, mégis továbbindultam.

A nagy havazásban semmit sem láttam, nem tudtam jó irányban haladok-e, hol térdig süppedtem a hóba, hol meg elvágódtam. Már kételyem támadt, eljutok-e valaha is az étteremig, amikor észrevettem a hatalmas piros lámpát az épületen.« Szabály, hogy hóviharban csak kettesével lehet kimenni — magyarázza Titkosné, s kötél van kifeszítve az úton. A következő hír: »Házunkat betemette a hó. Lánctalpas traktor ásott ki. A tengeren mértük a jeget. Szélvihar kerekedett. Lánctalpas autóval indultak a keresésünkre.«

Megérkeztek a nagy pingvinek

Egy másik sürgönyben ez áll: »Gyönyörű idő van. Kiástam az ablakomat a hóból, hogy lássam a tengert, amelyet az elmúlt idők vihara megtisztított a jégtől…« Most nyár van a Déli-sarkon. A hőmérséklet 0-fok körül mozog Mirnij »városában«. Jó időben még horgászni is lehet. Titkos Ervin egyszer pórul járt. A körülötte levő pingvinek — amíg ő a horgot figyelte — ellopták a kifogott zsákmányt… A nyár azonban csalóka. Meteorológusunk egyszer napozott — és lefagyott az arca.

Torokgyulladás, nátha ismeretlen a Déli-sarkon. De öt vakbélműtétet a Mirnij állomáson hajtottak végre, amióta az expedíció kint van.
— Inkább elmentem volna vele, mint itthon izguljak érte — vallja be őszintén Titkosné. — Sok álmatlan éjszakám volt, különösen a sarki tél idején, de most már jobb. Főleg a balesetektől féltem.

Kapcsolódó: Bizarr, de logikus okból vetetik ki a vakbelüket az Antarktisz látogatói

A mai sarkutazó már csak leírásokból ismeri az ötven évvel ezelőtti utazók, Amundsen, Scott és társai hősiességét, nélkülözéseit. Ma villannyal fűtött kényelmes házakban laknak, »összkomfort« van, de azért a helytállás most is »férfimunka«. Egy halálos áldozata ennek az expedíciónak is volt. Húsz méter mély árokba — nem látható, hóval borított, úgynevezett jéghídba — fordult bele az egyik állomás traktora. Vezetője életét vesztette, két kutató megsérült.

Minden ünnepre, évfordulóra külön távirat érkezik Budapestre, sőt, Laci osztálya is kapott üdvözletet az örök hó és jég birodalmából.

»Örülök, hogy jól tanultok« — ismétlődik gyakran e pár szó. Biztatás a kisfiúnak — és a feleségnek. Titkosné könyvelő, és jelenleg a közgazdasági technikum harmadik évét végzi. A fiatalasszony előkeres egy táviratot és mosolyogva nyújtja át: »Küzdünk a hóviharral. A tenger befagyott. Megérkeztek a nagy pingvinek. Vigyázzatok magatokra. Ne maradj ki az iskolából« — ez áll benne, ösztönzésül tizenhatezer kilométernyi távolságból…

Asszony nélküli kontinens

A honvágy, a család hiánya azért el-elkapja a hatodik földrészen élő férjet is. Egyszer azt kérte: szeretné hallani a hangjukat, próbáljanak meg a moszkvai rádión át üzenni. A budapesti rádió külügyi osztályának segítségével sikerült is.

— Legnagyobb meglepetésemre Ervin a Déli-sarkon megtanult zongorázni — meséli a felesége —, pedig nincs is jó hallása. Most küldtem a »váltással«, a következő expedíció magyar tagjával kottákat a Mirnijre.
Aztán azon derültünk, hogy Titkos Ervin különösen fázós ember. Nyáron a Balatonnál, hűvös éjszakán mindent magára szed…
Sok mindenért kell aggódnia egy asszonynak, ha a férje ilyen nehéz expedícióban vesz részt — de féltékenységre nincs oka. Ezen a kontinensen ugyanis egyetlen nő sem él…

Most már közeledik a viszontlátás — a feleség számlálja a napokat. Meghívták őket néhány hétre a Szovjetunióba, oda utazik férje elé. Laci is izgatott. Hogyne lenne, hiszen tudja, hogy az ajándékok között egy pingvintojás is lesz…
Szilágyi Éva
Nők Lapja 1964/52. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Útban a hatodik földrészre. Dr. Titkos Ervin az Esztonia fedélzetén – Fotó: Nők Lapja 1964/52; Nők Lapja-archívum

Megjelent a Nők Lapja 75 évkönyv bookazine! A linkre kattintva meg is rendelheted!