Első szállásunkra éjszaka érkezünk. Ez Catania belvárosában egy kis borospincéből átalakított lakás, gyönyörű belső boltívekkel és a hozzá tartozó dohszaggal. Máris hangolódunk. Másnap reggel aztán nem kell sokat várni az első meglepetésre: indulásra készen a nappaliból minden átvezetés nélkül az úttestre lépünk, bele a forgalom kellős közepébe. Járda sehol, ellenben száguldó, dudáló járművek annál inkább. Rendben, fel kell venni a ritmust! Elindulunk, és a nap nagy részét barangolással töltjük. Valóban él a város: ahogy a nagykönyvben meg van írva, mindenki tereget, a 300 éves műemlék épületeket szárítókötelek hálózzák be, egy fenséges katedrális belső udvarában fiúk fociznak, az emberek a volán mögött is két kézzel gesztikulálnak, és a harmadik emeletről simán az ott parkoló robogóra öntik a felmosóvizet. Mindezt magától értetődő jókedvvel.
Ahol tapintható a történelem
Catania belvárosában több száz éves házikók sorakoznak egymás hegyén-hátán, falaik düledeznek, a szomszédok karnyújtásnyira vannak egymástól, és lehet látni, hogy itt nem négyzetméterben mérik a boldogságot. A kis utcácskák és sikátorok apró terekben futnak össze, ahol aztán időről időre emlékeztetőt kapunk, hogy nem akármilyen helyen vagyunk. Hol egy középkori templomocska, hol egy fenséges római kori amfiteátrum bukkan váratlanul elő. A történelem szinte tapintható, a város lakói viszont olyan természetesen használják ezeket a filmbe illő színtereket, hogy mi is otthon érezzük magunkat a „díszletek” között. És hát a legváratlanabbul felbukkanó ámulat maga az Etna. Noha Catania jó 30 kilométerre fekszik a tűzhányótól, a 3330 méter magas hófedte hegycsúcs hamarosan ismerős útitárssá válik. Gyakran elakad a lélegzetünk, ahogy egy-egy sarkon befordulva megpillantjuk füstölgő, sokszor felhőbe burkolózó csúcsát. Szicília egyébként meglepően nagy sziget. Negyed magyarországnyi területe és 5 millió lakosa van, nem az az egy délután alatt bebarangolható szigetecske. A gyerekekkel ráadásul a felfedezés tempóját is felezni kell, így próbálunk reális tervet készíteni, és két hét alatt a sziget keleti partját bejárni. Igyekszünk úgy alakítani a programokat, hogy egy város megismerését tengerparti pihenős, kavicsozós napok kövessék. A városi barangolásokat játszóteres, fagyis megállók teszik gyerekkompatibilissé. Fél óra szaladgálás egy parkban csodákra képes, és előfordul, hogy egy amfiteátrum nyugodt megtekintéséhez egy doboz eper kell. Néha busszal, de javarészt vonattal utazunk. Utóbbi szuper választás: gyors, pontos, tiszta, olcsó, és gyakorlatilag mindenhová elvisz minket, ahová szeretnénk. A lurkókkal is könnyebb vonaton, hiszen nagyobb a mozgástér, lehet sétálni is, a többi utas pedig állandó társaságot biztosít nekik. Nem tudunk betelni vele, hogy mindenki micsoda kedvességgel fordul feléjük.
A várva várt vulkántúra
Hogy egy kicsit jobban megismerhessük az Etnát, egyik nap felülünk a vonatra, amely a vulkán lábánál megbúvó falvakat köti össze, és közel három óra alatt megkerüli az óriási hegyet. A vonat ablakára tapadva, illetve egy-két álmos kis faluban pihenőt tartva az Etna bűvöletében töltjük a napot. Az egész vidéknek van valami nagyon furcsa kisugárzása. A hegyoldal kopár, ház méretű szikladarabok hevernek szanaszét, több helyen egyértelműen látni az egykori láva folyásirányát. A vulkanikus talajon óriási pisztáciafa-ültetvények terülnek el, a fák girbe-gurba ágai jól illeszkednek ebbe a furcsa holdbéli tájba. A falvak ugyan nagyon hangulatosak, de szinte senkit nem látunk az utcákon. Az Etna csúcsa a nap nagyobb részében ködös, felhős burok mögött rejtőzködik, időnként azonban kitisztul körülötte az ég, és olyankor méltóságteljesen tornyosul Szicília északkeleti csücske fölé. A kráter közelébe jutni több szempontból is igen komoly feladat lenne a háromgenerációs csapatnak, ezért úgy döntünk, hogy inkább egy másik tűzhányóval ismerkedünk meg közelebbről.
…
A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/5. számában olvashatjátok el. A magazint július 4-től keressétek az újságosoknál!
Szöveg: Gombos-Vida Eszter és Gombos Miklós
Nyitókép: a szerzők felvétele
