- Lehet szeretni vagy utálni, egy viszont biztos: karácsonyi dalok nélkül sosem telhet el az ünnep.
- A zenei kínálat szerencsére nagy, így ma már az is találhat kedvére való ünnepi dalt, aki alapvetően nem rajong a jól bejáratott slágerekért.
- Kvízünkben 10 magyar karácsonyi slágerrel találkozhatsz. Felismered őket dalszöveg alapján?
Mint tudjuk, a zene mély érzelmeket ébreszt bennünk. Míg a karácsonyi dalok egyeseket ünnepi hangulatba hoznak, addig másokban a stresszt aktiválhatják. A zenei kutatók expozíciós hatásnak nevezték el a jelenséget, amit nagyjából úgy kell elképzelni, mint az édességet: szeretjük, imádjuk, de akármennyire is finom, rosszul leszünk tőle, ha túl sokat majszolunk belőle.
Korábban megírtuk, hogy az NBC News megállapításai szerint a túljátszott karácsonyi dalok játszi könnyedséggel ugrálnak a boldogságérzet és a frusztráció érzelmi skálái között –
utóbbi különösen azok számára lehet nehéz, akik egyedül töltik az ünnepeket, vagy valamilyen veszteség érte őket a közelmúltban.
A karácsonyi időszak káoszában azonban a zenén keresztül is békére lehet lelni. Ha tetszenek a jól ismert slágerek, könnyű dolgunk van, ha pedig nem, akkor sincs veszve semmi, a zenei streaming oldalakon bőven találni olyan dalokat is, amelyek szánt szándékkal kevésbé „karácsonyosak”, mégis töltekezhet belőlük a lelkünk. (Személyes kedvenceink Korinna, Rutkai Bori és Beck Zoli, kattints a linkekre és hallgasd meg őket!)
Nők Lapja kvíz: Felismered dalszöveg alapján a karácsonyi slágereket?
Nyakunkon a karácsony, így természetesen az ünnepi népszokások és klasszikus finomságok után az év egyik legszebb időszakának elmaradhatatlan képviselői, a karácsonyi slágerek is kiérdemeltek egy Nők Lapja kvízt.
A játék során 10 ismert és kedvelt magyar dallal találkozhatsz. Felismered őket, ha csak egy-egy dalszövegrészletet mutatunk? Teszteld!
Kapcsolódó: Elképesztő összegeket hoz Mariah Carey-nek az All I Want for Christmas
Kiemelt kép, tesztfotó: Getty Images