Azt mondják, hogy az alváspozíció személyiségünket is tükrözi. Te gondolkodtál már azon, vajon miért alszol kizárólag hason? Hogy mit jelent, ha párnát ölelsz magadhoz alvás közben? Milyen személyiségjegyedet fedi fel, ha háton vagy éppen magzatpózban alszol?
Alvási pozíciónk állítólag nemcsak, hogy tükrözi a személyiségünket, de alvásminőségünkön keresztül (amire jelentős hatást gyakorol az alvási póz) jelentősen formálhatja is azt. „Ahogyan alszunk, úgy élünk” – mondják.
Arról, hogy melyik a legegészségesebb alváspozíció, már mi is több alkalommal írtunk. Noha bizonyos betegségek és egészségügyi állapotok felülírhatják ezt, főszabály szerint a háton alvás a legkedvezőbb és legegészségesebb alváspozíció, mivel ez segít fenntartani a gerinc természetes görbületét, és csökkenti a nyakra és a hátra nehezedő nyomást.
Ez az alváspozíció különösen előnyös lehet azok számára, akik hátfájással küzdenek, vagy szeretnék minimalizálni a ráncok és bőrirritáció kialakulását az arcon. Háton fekvés közben ajánlott közepesen kemény párnát használni a fej megtámasztására, hogy elkerüljük a fej túlfeszítését vagy beesését. Ez a testhelyzet emellett elősegítheti a nyugodtabb légzést, és csökkentheti a reflux kialakulásának esélyét is, főleg, ha a fej kissé meg van emelve.
Ezt árulja el rólad kedvenc alváspózod
Na és hogy mi van az alvási póz és a személyiség kapcsolatával? Nos, sokak szerint a kapcsolat kifejezetten szoros, és feltárása legalább ennyire szórakoztató is lehet.
1. Háton alvás
Az, ha háton alszol, állítólag arra utal, hogy erős, céltudatos és fegyelmezett személyiség vagy. Fogadunk, hogy kerülöd a konfliktusokat és a drámát! Az igazságot minden esetben fontosabbnak tartod, mint az akár kegyes hazugságot, ráadásul rendkívül magas elvárásaid vannak önmagaddal és másokkal szemben is. Jellemző rád az optimizmus és a határozott célkitűzések is. Bár gyakran visszafogottnak tűnsz, valójában teli vagy érzelemmel és kreatív energiákkal is.
2. Magzatpóz
Ez az alvási pozíció azt árulja el rólad, hogy érzékeny, ám zárkózott egyéniség vagy, aki sokszor áthatolhatatlan külső páncél mögé rejti sebezhetőségét. Az olyan kreatív tevékenységek, mint az írás, a festés vagy éneklés segítenek kifejezni legbelső érzéseidet, ezért szívesen űzöd is ezeket.
Ez a pozíció sokszor a védelem és a megértés iránti vágyat is jelzi. Azok, akik magzatpózban alszanak, gyakran azért nyílnak meg olyan nehezen, mert aggódnak az elutasítás miatt. A bizalmat sok időbe telik kiépíteniük, ám ha egyszer elköteleződnek, mély kapcsolatokat alakítanak ki.
3. Hason fekvés
A hason alvók általában nyitott, vidám és a szó legjobb értelmében véve egyszerű emberek, akik tisztában vannak az életcéljaikkal. Bár kívülről magabiztosnak tűnhetnek, belül gyakran küzdenek szorongással vagy önbizalomhiánnyal. Szeretik kontrollálni a dolgokat, de a kritikát nehezen fogadják. Ha a kezeid a párnád köré fonva alszol a hasadon, kalandvágyó és társasági lény vagy. Érzékenyen reagálsz mások véleményére, és fontos számodra, hogy különlegesnek érezd magad.
4. Oldalt fekvés
Ez az alváspóz a barátságos, könnyen alkalmazkodó emberek testhelyzete. Ha te is így pihensz, valószínűleg könnyedén teremtesz kapcsolatot idegenekkel, bár a valódi énedet csak a legközelebbi barátaid ismerhetik. Hajlamos vagy mások érdekeit előtérbe helyezni, és néha túlságosan is megbízol az emberekben.
Ha oldalt fekve párnát ölelsz, családcentrikus és gondoskodó személyiség vagy, aki a szeretteit helyezi előtérbe. Nagyon hűséges és odaadó vagy a számodra fontos emberek és ügyek iránt.
5. Sokat forglolódsz
Ha éjjel jellemzően pózt pózra váltasz, sokat forgolódsz, lehet, hogy ébren is energikus, nyughatatlan személyiség vagy. Szereted az állandó aktivitást, nehezen találsz megnyugvást. Az éjszakai forgolódás emellett jelezhet érzelmi elakadást vagy stresszt is.
Alvási pozícióddal még az álmaidat is szabályozhatod.
Kiemelt kép: Ian Tyas/Keystone/Getty Images