Nem mindenki találja meg a saját korosztályában azt, akire a szíve igazán vágyik. Legyünk akár öreg lelkek, akár örök gyerekek, valamennyiünket megillet az igaz szerelem lehetősége és úgy tűnik, ennek az eredendő vágynak az olyan hétköznapi akadályok, mint a korkülönbség, sem tud gátat szabni. Statisztikák szerint a nyugati országokban a férfi-nő párok 8%-ánál van legalább 10 éves korkülönbség. A férfi-férfi kapcsolatoknál ez az arány 25%, a nő-nő kapcsolatoknál pedig 15%.
Hiba lenne azt feltételezni, hogy (ahogy egyébként bármilyen hangsúlyosabb eltérés egy párkapcsolatban) a korkülönbség ne hozhatna magával sajátos nehézségeket.
A 5 leggyakoribb párkapcsolati nehézség
1. Az idősebb korlátozhatja a fiatalabbat
Az idősebb partner – legyen az férfi vagy nő – tudat alatt megakadályozhatja a fiatalabbat abban, hogy valóban önmaga legyen. Egy párkapcsolatban különösen fontos az egyenlőség, mindkét partnernek biztosítania kell a másik számára a teret hogy kiteljesedhessen, hiszen senki sem örül annak, ha valaki megpróbálja megváltoztatni.
A nagyobb korkülönbséggel létrejött párkapcsolatokban azonban akaratlanul is előfordulhat, hogy az idősebb fél irányítani, alakítani szeretné párja életét és személyiségét, ami hosszú távon a legboldogabb viszonyt is megmérgezheti.
2. Érzelmi érettségből adódó különbségek
Az idősebb és a fiatalabb félnek egyaránt empatikusnak kell lennie a másikkal szemben, ugyanis a korkülönbségből adódóan érzelmi érettségüket tekintve is lehetnek eltérések. Azonban mint tudjuk, az életkor önmagában nem feltétlenül tükrözi a másik érzelmi intelligenciáját.
Egyes huszonévesek érzelmileg sokkal érettebbek, míg valamennyien ismerünk olyan ötveneseket, akik bizonyos helyzetekben tinédzser módjára viselkednek. Ennek ellenére ahogy az idősebb, úgy a fiatalabb partner érzéseit sem szabad soha kigúnyolni vagy semmibe venni.
A fiatalabb partner – legyen az férfi vagy nő – részéről például kulcsfontosságú, hogy tisztelje és értékelje idősebb párja tapasztalatait és életbölcsességét, elért sikereit és kitartását. De ugyanígy az idősebb félnek is értékelnie kell fiatalabb párja lendületét, nyitottságát és azokat az új perspektívákat, melyeket a kapcsolatba hoz. Nem szabad degradálnia a másik erőfeszítéseit, mert azzal könnyen letörheti a kezdeti lelkesedést, vagyis az egyensúly megőrzése esetükben még nagyobb jelentőséget kap.
3. Az idősebb lekezelően viselkedhet
Az imént írtakból adódik, hogy a nagy korkülönbségű kapcsolatokban az idősebb partner általában erősebb kommunikációs készségekkel rendelkezik. Természetesen (ahogy más sem) ez nem ennyire fekete-fehér, ugyanúgy a fiatalabb partnerben is meglehetnek ezek a tulajdonságok, de legyen bármilyen árnyalt is a kép,
az idősebb partnernek mindig oda kell figyelnie, hogy ne beszéljen fölényesen vagy lekezelően szerettével.
A hatékony, szeretetteljes és figyelmes kommunikáció elengedhetetlen az ilyen típusú kapcsolatok tartósságához, mivel ez hozzájárul ahhoz, hogy a felek egyenlőnek érezzék magukat egymás társaságában. Ezáltal erősödik a bizalom és az érzelmi kötődés, ami hosszú távon is stabil alapot biztosíthat a kapcsolatnak.
Kapcsolódó: Kiderült, mekkora az ideális korkülönbség tartós párkapcsolatban
4. Probléma, ha nincs közös érdeklődési kör
Az összeillő párok számtalan módon gazdagabbá teszik egymás életét, főleg, ha azonos értékeket vallanak, közös célokat, attitűdöket és tevékenységeket hoznak be a párkapcsolatba. A hasonló személyiségek gyakrabban vonzódnak egymáshoz mint azok, akik eltérő érdeklődési körökkel rendelkeznek.
Az ilyen típusú kapcsolatokban a kölcsönös tisztelet és megértés kulcsfontosságú, hiszen mindkét félnek figyelembe kell vennie a másik korosztályából adódó igényeit és szükségleteit. A különböző életkorú párok számára a kommunikáció és a kompromisszumkészség segíthet abban, hogy a kapcsolat harmonikus maradjon, és mindketten boldogulhassanak a közösen választott úton.
5. A fiatalabb partner energikusabb
A fiatalabb partnernek tudatosítania kell magában, hogy választottja nem feltétlen rendelkezik ugyanazzal az állóképességgel és vitalitással, mellyel ő. Mindez elsőre talán sztereotipikusnak és előítéletesnek tűnhet, de ne feledjük, az életkori sajátosságokból még a legharmonikusabb kapcsolatokban is adódhatnak ehhez hasonló nézeteltérések.
A fiatalabb partnernek érdemes türelemmel és empátiával viszonyulnia az idősebb félhez. Találjanak olyan tevékenységeket, melyek mindkettejük számára örömet okoznak, így a kapcsolat kiegyensúlyozottabbá és harmonikusabbá válhat, mivel mindkét fél igényei megkapják a szükséges figyelmet.
Szerencsére napjainkban az egészséges életmódnak, a fejlett orvostudománynak és a hosszabb élettartamnak köszönhetően talán kevésbé érvényesülnek ezek az életkori különbségek. Sokan idősebb korukban is aktív, energikus életet élnek, ami finomíthatja a generációk közötti eltéréseket a kapcsolatokban. A hangsúly inkább az érzelmi érettségen van, és ami a legfontosabb, a közös értékek és az egymás iránti tisztelet bármely kapcsolatot stabillá és hosszú távon sikeressé tehet.
Kapcsolódó: 3 tényező, ami nagy korkülönbség ellenére is tartóssá tehet egy párkapcsolatot
Kiemelt kép: Getty Images