– Mi itt le szoktuk venni a cipőnket – nézett rám kedvesen mosolyogva Dósa Hanga kutatási asszisztens, ebből rögtön megértettem, hogy tőlem is ezt várja. Mivel nem voltak emlékeim, hogy hajnalban milyen zoknit vettem fel, csak reménykedhettem, hogy nem olyat, mint Paul Wolfowitz,­ a Világbank egykori elnöke, akinek egy mecsetben tett látogatásakor kellett levennie a cipőjét, és kiderült, hogy mindkét zoknija lyukas. Szorult helyzetemben Körtvélyesi Gergely sietett a segítségemre, aki ekkor lépett be az ajtón, és ezzel magára vonta a figyelmet. Gergely hároméves, többnyire Gergőnek hívják, és az édesanyjával, Körtvélyesi Eszterrel érkezett. De róluk majd később.

Gügyögés és szemkontaktus

Először arról, hol is vagyunk. A Babakutató Labort Csibra Gergely és Gergely György professzorok alapították 2008-ban a Közép-Európai Egyetem Kognitív Fejlődéslélektani Kutatóközpontjának részeként. A budapesti mellett Bécsben is van babalabor, ott nagyon hasonló kutatások folynak, mint itt. A kutatóközpontnak ma harminc munkatársa van, és a vezetője 2012 óta Kovács Ágnes. 

– A kognitív tudományok azt igyekeznek megfejteni, miként működik az emberi elme. Mi ezt gyerekeknél kutatjuk, és a legfontosabb kérdésünk az, miként képes egy kisbaba, aki nagyon keveset tud a világról, és még nem is beszél, röpke két-három év alatt eljutni oda, hogy már olyan dolgokról is beszél és gondolkodik, amelyeket soha nem láthatott, például tündérekről és sárkányokról. És ezzel együtt megtanul gondolkodni az emberekről is, de nemcsak arról, amit közvetlenül meg tud figyelni, hanem, úgy tűnik, arról is, amit nem. Tudja, hogy céljaik vannak, és megérti, hogy az emberek viselkedését nem pusztán a valóság meg a szándékaik vezérlik, hanem az is, mit gondolnak a valóságról. A kicsiknek tehát a belső mentális állapotokról is vannak elképzeléseik – magyarázza. 

A Babakutató Labor egyik legfontosabb felfedezése, ami nagyon sok kutatást és tudományos publikációt eredményezett, az alapítók, Gergely György és Csibra Gergely nevéhez fűződik, és „természetes pedagógia” néven szoktak hivatkozni rá. Bebizonyították, hogy a kisbabák már nagyon korán érzékenyen reagálnak a pedagógiai jelzésekre: arra várnak, hogy tanítsák őket. 

– Tudják például, hogy szemkontaktus után valamiféle információátadás, kommunikáció következik, és másképp is kódolják az így szerzett információt – mondja Kovács Ágnes. 

A természetes pedagógia egy másik jelzése az, amikor a kisgyerekhez beszélve úgynevezett dajkanyelvet használunk. – Kicsit eltúlozzuk a dallamot és a hangsúlyozást, ami a babának azt jelenti, hogy én most hozzád szólok, és valamilyen információt közvetítek számodra, ez pedig fokozza a kicsi érdeklődését és tanulási sebességét.  

Tehát a közmondásos szomszéd néni, akit minden anyuka utált, amikor gügyögve szólt a gyerekéhez, valójában jót tett vele. Egy újabb tévhittel kevesebb.

– A legfontosabb eredmény az, hogy ezekben a pedagógiai helyzetekben a gyerek érti a felnőtt tanító szándékát, és azt várja, hogy a közvetített tudás általánosítható lesz, vagyis nemcsak azt tanulja meg, hogy például az éppen bemutatott eszköz hogyan működik, hanem azt is, hogy az így megismert működési elv az összes hasonló eszközre érvényes lesz. Megszólítás nélkül viszont mindez nem működik – teszi hozzá az intézményvezető.

Tiszta piszok

Madarász Levente elméleti nyelvész a budapesti laborban kutató négy doktori hallgató egyike, és a kisgyerekek nyelvi fejlődése a szakterülete. 

– Azt figyeljük, hogy különböző szavakat hogyan tanulnak meg a gyerekek. Arra vagyunk kíván­csiak, hogy bizonyos szavakat miért­ olyan sorrendben sajátítanak el, ahogyan. Azt mindenki tudja, hogy a cipő szót előbb mondja a gyereke, mint azt, hogy absztrakt, úgyhogy ez akár még unalmas is lehetne, de ha egy picit belefúrunk abba, hogy a szófaji csoportok és a jelentéstani szerkezet szintjén hogyan néznek ki ezek a szavak, és milyen tendenciák jelentkeznek, mindjárt izgalmassá válik. Mi konkrétan a melléknevekkel foglalkozunk – magyarázza. 

Meglepő módon a gyerekek hamarabb mondják ki azt, hogy piszkos, mint azt, hogy tiszta, hogy görbe, mint azt, hogy egyenes, hogy nedves, mint azt, hogy száraz. ­(Továbbá azt is, hogy nem, mint azt, hogy igen, és azt is, hogy nincs, mint azt, hogy van.) Hogy ez miért van így? Nos, az erre választ adó hipotéziseiket tesztelik Leventéék. 

– Bármiféle nyelvi kutatás egyik kihívása, hogy különösen bonyolult eldönteni, melyek azok a dolgok, amiket magunkkal hozunk, velünk születtek, és mi az, amit azóta tanultunk. Egyes elméletek szerint ugyanis bizonyos fogalmi szerkezetek velünk születtek. A melléknevek azért különösen érdekesek, mert sokféle megoldást használnak arra, hogy az egyes tulajdonságokat kifejezzék. A kedvenc példám a kicsi mint melléknév, ami nagyon mást jelent egy egérre, és nagyon mást egy hegyvonulatra vonatkoztatva. Ezzel szemben például ahhoz, hogy egy tetszőleges tárgyat piszkosnak találjunk, elegendő arról megbizonyosodnunk, van-e olyan része, amelyik nem tiszta.

Rend a lelke

Körtvélyesi Eszter pszichológus, négygyerekes édesanya, ugyancsak doktori hallgató, és itt a laborban végez kutatásokat, másokéi mellett a saját gyermekein, többek között a már említett hároméves Gergőn. 

– A doktorim egyik kutatási kérdése, hogy milyen képességeket tulajdonítanak a babák másoknak, és mit gondolnak arról, hogy a különböző képességek hogyan függnek össze. Egyik kiindulópontunk a rendezésre való képesség. Képzeljük el, hogy a gyerek lát egy karaktert, aki rendet tud tenni, például nagyság vagy szín szerint képes csoportosítani dolgokat, vagy egymás után egyenes vonalba rendezni kis elemeket. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ehhez a karakterhez a gyerek milyen más képességeket tud társítani – meséli Eszter, aki jövő tavasszal tervezi befejezni a tanulmányait. 

Egy tizenkét hónapos gyerek beszélni ugyan még nem tud, de korábbi eredmények arra utalnak, hogy a rendezéssel kapcsolatban már vannak intuíciói, azzal már pontosan tisztában van, hogy rendet csak egy akarattal rendelkező valaki képes tenni, valami, például egy guruló labda nem. Az egyik kísérletben a gyerekeknek Eszter egy kis animációs filmet mutat, amelyet saját maga készített. Ebben a karakter összeilleszt egy eszközt, amellyel el tud érni és magához tud vonni egy tárgyat. 

– Megfigyeltük, hogy a gyerekek egy olyan karaktertől, aki eszközt képes építeni, amivel eléri a célját, elvárják, hogy rendet is tudjon tenni – mondja. 

És hogy ezt a kutatók miből gondolják? Hát abból, hogy megfigyelik a gyerekek szemmozgását, és következtetéseket vonnak le abból, mit meddig néznek, min lepődnek meg, vagy mitől fordulnak el unottan. Eszter egyes vizsgálataihoz egy speciális képernyőt használ, egy szemmozgást figyelő kamera van beleépítve, ami tizenhat milliszekundum pontossággal rögzíti, hogy a kisbabák hova néznek, amikor a különböző eseményeket figyelik. Ez nagy precizitású méréseket tesz lehetővé. 

Hűtött-fűtött játszótér

A budapesti babalaborban három kísérleti szoba van, ezekben hétfőtől péntekig lényegében folyamatosan zajlanak a kutatások, egy időszakban gyakran akár hét-nyolc. A kutatókat asszisztensek segítik, ők általában maguk is pszichológusok, bár néha részt vesz egy-egy biológus vagy nyelvész is. Mivel a jelenlétem a háttérben nem zavart senkit, szemtanúja lehettem, amint Dósa Hanga és Ősze Vanda asszisztensek lefuttatnak Körtvélyesi Gergővel egy feladatot. A kisfiúnak szóbeli instrukciók alapján meg kellett mutatnia, melyik dobozban van elrejtve a kincs. Vanda olyasmiket mondott, hogy „Hanga azt gondolja/nem gondolja, hogy a piros dobozban van”, vagy hogy „Hanga tudja/nem tudja, hogy a piros dobozban van”, és a kérdés az, hogy a gyerekek mikortól és hogyan értik meg, hogy egy információnak más lehet a súlya, ha az illető tudja, mi a helyzet, vagy csak véleménye van róla. Gergő fantasztikusan teljesített, és lankadatlan figyelemmel, láthatóan élvezte a negyedórás feladatot, ami a megengedhető leghosszabb. 

– A szülőknek mindig elmondjuk, a legfontosabb az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Ha bármelyikük kicsit is nyűgös lesz, inkább abbahagyjuk. De ilyen ritkán fordul elő, mert mindjárt az elején van egy kis összemelegedős, játékos rész, ez után már szívesen részt vesznek a játékos feladatokban – meséli Ősze Vanda. 

A laborba érkező gyerekeket egyik vagy mindkét szülő elkíséri, de nagyszülők is szoktak jönni a testvérekre vigyázni. Több visszajáró család van, ők vagy ugyanazzal a gyerekkel jönnek többször, vagy a nagytesó járt itt először, és őt követték a kisebbek. 

– Nagyon különböző okok miatt hozzák ide a szülők a gyerekeiket.