Mi készül itt?

Hobo: A Medvevára című zenés darabot próbáljuk a januári bemutatóra.

Zenészeket nem látok, viszont gyönyörű bábokat igen.

Hobo: Ők Majoros Ági bábművész társai, segítségükkel megjeleníti mindazt, amit én mesélek e különös utazás során. Ugyanis több száz évet visszarepülök az időben – a választást követő hajnalon –, egy lovagvárba. És összehasonlítom az akkori és a mai világot.

Vidámság lesz?

Hobo: Nem ígérek semmit, viszont kérem empátiával nézni. Az eredeti címe Szégyen és gyalázat volt.

Az nem illene a jubileumi évhez, ami idén, 2025-ben önökre vár.

Márta: Tényleg sok minden vár ránk, megjelent a tavaly februári Aréna-koncert CD és DVD formában, most január­ban lesz a Medvevára-bemutató, februárban Hobo 80 Aréna-koncert, és készül új album, az év végére pedig elkészül a film is Laciról.

Hobo: És Márti hatvanéves lesz.

Mit kap a kerek születésnapra?

Hobo: A feleségem komolyan foglalkozik természetgyógyászattal, kínai, indiai orvoslással, a fizikai és szellemi egészségével, jógázik, és én évek óta szeretném megajándékozni egy infraszaunával, de eddig ellenállt. Nem vagyok nyulacska, most bekeményítettem. Azt mondtam, ha én kaphattam egy jacuzzit, akkorát, amibe beleférek, és annak lett helye, akkor az infraszaunának is lesz. Ha végre megkapja, az életem győzelme!

Gyakran ajándékozzák meg egymást?

Hobo: Nem, és nálunk ez nincs alkalomhoz kötve. Szeretek örömöt szerezni Mártinak, a gyerekeknek, és ez évforduló nélkül is megy. Bedolgoztam magam egy virágos néninél. Amikor megyek haza a színházból, megállok nála, és ott helyben készít egy gyönyörű csokrot.

Márta: Rengeteg virágot kapok, de annál is több figyelmet, szeretetet és ajándék dalszövegeket. Emlékszem, amikor fölénekelte és hazahozta Az oroszlánszelídítő vallomása a balerinának című számot, majd betette, hogy lejátssza, kiment a szobából. Hallgattam, és sírtam a meghatottságtól.

Laci nyolcvanéves lesz februárban. Lesz ajándék?

Márta: Tárgyat nem kap, hiszen mindene megvan. Ha látok valamit, amire szüksége van, megveszem. ­Titok, mivel készülök, de nem lesz kézzelfogható ajándék. Laci rendkívül érzékeny, nagyon finom lelkű, a rezdüléseinket is érző férj, remélem, sikerül megérinteni a lelkét. Torta, szülinapi ebéd lesz, mert együtt ünnepeljük az évfordulóinkat.

Jól sejtem, hogy a lányokkal együtt?

Márta: Természetesen velük. Gyakran hazajönnek, de Bori és Angéla is elköltözött, önálló felnőtt életet élnek.

Hobo: És ebbe én beledöglök. Pedig sok tragédia volt az életemben, meghurcoltak, átvertek, elvesztettem a fiam, váltam. A fájdalom lassan enyhül, de a sebek megmaradnak. A lányok elköltözése más. Borit ötéves kora óta a lányomként szeretem. Ötvenhárom voltam, amikor Angéla megszületett, és azóta mindennap beragyogja az életemet. (Kedves mosoly suhan át az arcán, majd hirtelen zordra vált.) Nehezen nyugszom bele, hogy felnőttek, elmentek. Átalakulóban van a férfi-nő viszony, és ez egy ilyen veteránnak, mint én vagyok, nehezen emészthető. Tornából fölmentett nyápicok, nyúlbélák ne jöjjenek ide. Ezt persze egyik lányunknak sem mondanám, el fogom fogadni a választásukat, de sokáig halálosan féltékeny voltam. Mintha szívlapáttal vernének, azt éreztem, míg fölénekeltem a Pécsi lányt, amit Angélának írtam. Pedig mondok fájdalmas verseket, énekelek pusztító bluesokat. 

Mit adtak az együtt megélt évek?

Hobo: Nagyon mélyről jöttem, de végül fölvitte Isten­ a dolgom. A család a legnagyobb ajándék, minden művészetnél fontosabb. Ha baj van velük, végem van. (Elérzékenyül.) Nekem ez az utolsó három évtized, mióta Mártit feleségül vettem, lehetőséget adott arra, hogy olyan dalokat írjak, melyek a szeretetről szólnak ebben az egyre mocskosabb világban. Nem kitalált dalok ezek, hanem az életemből, az igazi szeretetből fakadnak. Maguktól jönnek, csak le kell írni őket. Ez a könnyebbik része. Előadni már nehezebb. Nagy önfegyelem kell hozzá, ha érti, mire gondolok. Szerencsém van Mártival, a gyerekekkel, mert megélem az igazi szeretetet, szerelmet, mert gyönyörűek. Három csodálatos nő, az életem részei. 

Márta: Nekem mindent, boldogságot, szerelmet, szerető családot és egy olyan érzékeny, finom, gondoskodó férjet, amilyenről álmodni sem mertem.

Az érzékenység, a különös látásmód talán a mérhetetlen irodalmi vonzódás következménye.

Hobo: Nem elemzem, nem beszélek magamról, nem érdekel. Ilyen vagyok, és kész. Oké, jártam iskolába, durva gyerekkorom volt, a börtön szélén is táncoltam. De az önsajnálat vagy az önigazolás helyett azzal foglalkozom, amit csinálok, mert fontosabbnak tartom magamnál. 

Ezért szépek a szövegei is?

Hobo: Hogy szépek, vagy nem, döntse el mindenki maga. 

Más egy Hobo-est Ebszőnybányán az utcán, ahol áll harminc ember – ebből tíz cumis, tíz kamasz –, mint a tömött Arénában?

Hobo: Nem! Mind vérre menően komoly, élet-halál kérdése. Nem olyan régen voltam Kárászon, a Déryné Program keretében József Attila-estet tartottam. Negyvenhárman voltak, egyszerű, szegény emberek, kopott otthonkában ücsörgő asszonyok, akiket kifosztott a történelem. Semmijük sincs, de eljöttek a költőzsenit hallgatni, nekem meg elszorult a torkom, ahogy néztem őket. Nem az számít, hányan vannak, hanem az, hogy kik.

Tudja a választ a kérdésre: ki, mi vagyok?

Hobo: Nem tudom magam meghatározni. Ebben az országban én vagyok a Hobo. Nem tartozom sehova, se politikailag, se kapcsolatilag, nincs közösségem, a legtöbb barátom meghalt, de van családom, és még mindig van közönségem.

Mire tanították egymást?

Márta: Soha nem volt ilyen szándék Laciban, mégis tőle tanultam meg azt, hogy a legnehezebb helyzetben is bátor döntést kell hozni. Mindig biztatott, hogy tanuljak, és erősítette a hitemet önmagamban.

Hobo: Márti önfegyelemre tanított, például hogy ne zabáljak annyi csokoládét, ha éjszaka dolgozom. Ma már nem falom a csokikat, és nem eszem meg egyszerre a kilós diós fagylaltot sem. Régebben, ha fájt a lábam, egymás után kapkodtam be a pirulákat. Márti megtanított elviselni a fájdalmat, mert ő, mióta együtt vagyunk, tanul. Gyerekeket nevelt, ellátta a háztartást, közben számos természetgyógyászati módszert megtanult. Azt szoktam mondani, legalább hét különböző szintű „vasorrúbába-iskolát” elvégzett, már csak repülni nem tud. Viccet félretéve, csupa hasznos dolgot tud.

Neki köszönheti az egészségét?

Hobo: Igen, az ő érdeme, hogy ilyen az állapotom ­ennyi évesen.

Márta: Lassan harminc éve elkezdtem tanulni a reikit,­ a homeopátiát, radiesztéziát, aztán a kínai, az orosz gyógymódokat, Bach-terápiát, Schüssler-sók alkalmazását. Mostanában az ásványok hatását tanulmányozom. Elvégeztem a főiskolát, és amikor megfelelő tudásom lett, a homeopátiát alkalmaztam a családban is, és bevált. Az étkezésünket is megreformáltam. Laci az édesanyja főztjéhez volt szokva, tehát a kedvencek átalakításával kezdtem.

Mik a kedvencek?

Márta: A töltött káposzta, a vadas, de még a krumplis tésztát is másképp készítem. Kókuszzsírt használok, a liszteknél pedig nagyon figyelek, honnan szerzem be, és milyen típusút. Tönköly- vagy alakorliszttel főzök, néha durumot használok, magam készítem a ghít (tisztított vajat), és sok reformételhez is hozzászoktattam a családot. Az évek során kialakult egy egészséges ét- és szokásrend. Figyelek a vitamin-, az ásványianyag-, nyomelembevitelre, és Laci ezt jól vette.

Szófogadó?

Hobo: A térdem miatt is szigorúan vagyok fogva. ­Hetente ötször kellene negyvenperces szobabiciklizést és félóra súlyzózást csinálnom, de az életformám miatt ez nem mindig sikerül. Ám mindent beveszek, ha kell, tizenhat pirulát, csak kúpot ne kapjak.

Márta: Lacit eleinte cukkolták, viccelődtek vele emiatt,­ de az idő engem igazolt, működnek a gyógy­módok, elfogadja.