Egyszer már elhalasztottuk az interjút, mert éppen nem voltál jól. Hogy bírod?
Összességében azért jól. És nem is panaszkodnék, mert ha visszanézek, májustól nagyon gyorsan elrepült az idő. Érdekes kettősséget érzek a várakozásban, mert a rosszullétek végig elkísérnek a várandósság alatt. De már helyretettem ezt magamban, és bárhova megyek, viszem a kis nejlonzacskót a táskámban…
Mint egy kilenc hónapos, rázós repülőút…
Éppen meséltem a férjemnek, hogy nem nagyon emlékszem már, milyen az, ha jól vagyok. Olyan érdekes, hogy az ember hozzászokik… De legalább tudom, hogy vége lesz kilenc hónap után – ráadásul érkezik egy csodálatos ajándék is.
Néhány hét van már csak hátra, tulajdonképpen a célegyenesben vagy.
Sosem aggódtam a szülés miatt. Inkább az odavezető útra figyeltem, hogy minden rendben menjen. Hogy szépen fejlődjön a baba, hogy az összes eredményünk jó legyen. A szülőszobában persze nyilván izgulni fogok. Mindenki tudja, hogy a szülés nem éppen fájdalommentes, de azt is, hogy amint meglátja az anyuka a babát, az minden nehézséget feledtet vele. Úgyhogy mi tényleg nagyon várjuk Böbikét. És az is igaz, hogy minél fiatalabb az ember, annál vagányabb, idősebben meg annyi mindent hallott már, hogy hajlamos ráfeszülni a dologra. Én egyébként is aggódós típus vagyok, de a férjem folyton mondogatja, hogy ha baj lesz, akkor úgyis baj van – azt viszont megoldjuk. Ennek ellenére az az érzésem, hogy amíg élek, aggódni fogok a gyerekemért.
Legbelül mi ment végbe benned?
Hat évig küzdöttünk ezért a kislányért. Úgyhogy egyrészt óriási öröm ért, de egy kicsit félek százszázalékosan beleengedni magam a boldogságba, és nehéz elhinni, hogy mindez velem történik. Ami rengeteged ad, hogy a környezetünk mennyire örül. Sokan tudták, mivel küzdünk a mindennapjainkban évek óta, de a külvilág nagy boldogsága mégis új számomra. Már most megváltozott az életünk. Amikor pedig majd megérkezik Böbike, arról vannak elképzeléseim, de szerintem köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
A férjed hatóanyag-szakértő, így nyakig benne van abban a témában, mi történik az emberi testtel. Tudott segíteni a terhesség során?
Amikor a várandósság miatt felborult a vérképem, segített abban, hogy vitaminokkal visszaállítsuk. A lombikprogram során is nagyon odafigyelt rám.
Hat év lombikos kísérletezés eléggé megviselhetett.
Volt minden, elhiheted. Nyilván alapvető, hogy higgy benne és akard. De amikor megszakad a terhesség, azt borzasztó nehéz kezelni, és a párkapcsolatokat is rendesen megtépázza. Sokakat ismerek, akiknek tönkrement a házassága, mert nem jutottak eredményre. Voltak nálunk is nehéz időszakok és súlyos mélypontok. Hibáztattam is magam. Pedig soha nem ittam alkoholt, nem dohányoztam, nem is kávézom. Egészségesen élek, a saját kertemben termelek meg sok mindent, hetente háromszor edzek. Nem értettem, miért nem tudok teherbe esni. Volt egy időszak, amikor úgy tűnt, szinte mindenki gyermeket vár körülöttem, és nagyon figyeltem rá, hogy örüljek más várandósságának. Ugyanis sokan megkeserednek ebben. De végig hittem benne, hogy mindez velem is megtörténik majd. Akárhányszor az időskoromra gondoltam, gyerekeket láttam magam körül. Ez erőt adott, és nyilván Laci is támogatott ebben. Pedig a férfiaknak sem könnyű, ők is ugyanúgy végigküzdik az egészet, mégis, minden a nők testében történik. Mi kapjuk a hormonkezelést, azt a rengeteg injekciót. Laci egy kezelés alkalmával két hét alatt hatvanszor szúrt tűt belém. A végén már nem találtunk olyan helyet a hasamon, ami nem volt ödémás vagy lila. Akkor mondta, higgyem el, neki is rossz, mert nem vehet át a terheimből.
Minek lehet betudni, hogy mégiscsak sikerrel jártatok?
Olyan helyre kerültem – külföldre –, ahol elképesztően profik voltak a szakemberek. Itthon kétszer is elindult a terhesség, de két hónap után minden alkalommal műtéttel végződött. Rettenetes. Úgy éreztem, ennél talán az is elviselhetőbb, ha nem tapad meg az embrió. Eleinte nem is akartam beszélni az egészről, de egyszer mégis elmeséltem egy műsorban, és rengeteg levelet kaptam utána olyan anyukáktól, akik megjárták a poklot, de végül megtalálták azokat az intézeteket, ahol tudtak nekik segíteni. Így aztán mi is olyan szakemberekkel találkoztunk, akik rájöttek, mi a gond.
Szerinted miért van tabusítva a lombikprogram?
Nem tudom, miért van így. Hiszen ha beszélünk róla, az segíthet másoknak, emberi életek múlhatnak rajta, és családok boldogsága. A mesterséges megtermékenyítés ugyanúgy a Jóisten ajándéka. Ha ő nem akarná, vagy nem lenne áldás rajta, nem működne ez sem. Mióta a hatvanas években elindult a lombikprogram, tizenkétmillió gyerek született általa!
