Pedagóguspálya helyett rádió
Az érettségi után nagyon határozott elképzelésem volt arról, hogy pedagógus leszek, ezért is felvételiztem a kecskeméti tanítóképző főiskolára. Még oda jártam, amikor tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen létezik olyan szakma is, hogy rádiós újságírás. A következő ősztől már bele is vágtam az újságíró-iskolába, ami elég komolyan megváltoztatta az életemet. Fél év után a Magyar Televízió ifjúsági híradójában találtam magam gyakornokként, ahol aztán azonnal az események sűrűjébe kerültem.
Az elnöki tanácsadó nyomában
Az egyik legemlékezetesebb munkám is ebből a kezdeti időszakból származik. Richard Holbrooke, az amerikai elnök külpolitikai tanácsadója a koszovói konfliktus idején Szerbiába utazott tárgyalni, hogy elkerüljék a NATO légi csapásait. Holbrooke aztán néhány napot Magyarországon töltött, de továbbra sem tudta senki, milyen végkimenetele lett a tárgyalásoknak, gyakorlatilag hírzárlat volt. Hosszas nyomozás után megtaláltuk egy szállodában; a hátsó kijáraton menekült előlünk. Végül az éjszaka közepén sikerült beszélni vele, de addigra már megkezdődtek a NATO légi csapásai Szerbia ellen, amit valahol sejtettünk.
Egyik szerepből a másikba
Ennek a munkának a szépségét az adja, ami tulajdonképpen a nehézségét is. Állhatatosnak kell lenni, és ügyesen lavírozni abban, meddig mehetsz el, hol vagy még udvarias, és mi lehet már túl sok, miközben mégsem hagyhatod figyelmen kívül a tényeket sem. Számomra egyébként ez az egész egy nagy flow-élmény, valódi önfeledt öröm, bármilyen mennyiségben tudom és szeretem is csinálni. Talán amikor a legtöbb munkám volt, és csupán egy hányattatott sorsú nyúllal éltem egy háztartásban, akkor volt a legintenzívebb. Szinte minden területen kipróbálhattam magam a csillogó gáláktól kezdve a precíz, pontos hírműsorokig, így megesett, hogy egy napra három beosztás is jutott. Egyik szerepből ugrottam a másikba, és ezt rettenetesen élveztem. Izgalmas időszak volt, amit hozzám hasonló, nagy energiájú fiatal újságírók társaságában élhettem meg.
