Arthur Conan Doyle, Sherlock Holmes megteremtője – aki nem mellesleg orvos barátjáról mintázta az ikonikus detektív alakját – 1903-ban csatlakozott a Crimes Clubhoz. A klub leírása szerint férfiak kisebb csoportja volt, akiket a gyilkosságok iránti érdeklődés terelt össze. A tagokat munkájuk a joghoz vagy az igazságszolgáltatáshoz kötötte, így céljuk is világos volt: alaposabb ismereteket szerezni a bűnözés rejtelmeiről, melyet akkoriban kisajátított és elferdített a szenzációéhes sajtó.

Írók, jogászok, ügyészi jogkorű halottkémek, patológusok és sebészek érkeztek a rendszeres zártkörű gyűlésekre, vagy ahogy ők utaltak rá „vacsorára és bűntényre”, melyekre szerencsére manapság már női tagokat is beengednek.

Az exkluzív Crimes Club ugyanis a mai napig működik, akárcsak a mintájára létrehozott Detection Club,

melynek még Agatha Christie is tagja lett, miután szimbolikusan felesküdött egy Eric névre keresztelt koponyára. A világ első hivatalos krimiíró-társasága azonban nem csupán sajátos szertartásairól és humoros fogadalmairól volt ismert. Az itt megvitatott valódi gyilkossági esetek és forradalmi nyomozási módszerek megannyi Christie-regényhez szolgáltak inspiráció gyanánt.

Detection Club

Szivarfüst és teagőz, a félhomályos szobában szépen terített, súlyos tölgyfaasztalok, körülöttük pedig a század legzseniálisabb krimiszerzői. Valahogy így képzeljük a Conan Doyle-féle Crimes Club mintájára alakult íróközösséget, mely már a kezdetektől fogva nőket és férfiakat is befogadott illusztris köreibe. A Detection Club alapítói között ugyan ott volt maga Agatha Christie is, valójában az az Anthony Berkeley hívta életre, aki korábban szűk körű vacsorákat adott kifejezetten a témában forgó briliáns szerzők számára.

Christie rendszeresen eljárt ebbe a társaságba, és egyre aktívabb tagja lett, miután két évvel korábban véget ért viharos házassága Archibald Christie katonatiszttel. Agatha aztán 1976-tól át is vette a klub vezetését, ahová csak személyre szóló meghívólevéllel lehetett bebocsátást nyerni és ahol szabályok, gyűlések és szavazati jogok nyújtottak kereteket a gyilkossági rejtélyek boncolgatásához.

A Detection Club 1932-es találkozója, amikor még G. K. Chesterton volt az elnöke (Fotó: Wikipedia)

Ahogy a The Anatomy of Murder című esszégyűjteményük előszavában írják, a Detection Club tagjai rendszeresen kitárgyalták a valós gyilkosságokat és vendégelőadóik révén a forradalmi nyomozati módszerekről is idő előtt tudomást szerezhettek. Christie-re például inspirálóan hatottak a közismert patológus, Bernard Spilsbury esetei:

Poirot már azt a Spilsbury-féle helyszínelőkészletet alkalmazza a tetthelyeken, melyet akkoriban még be sem vezettek a rendőrségen.

A klub tagjai egymáson próbálták ki, vajon működnek-e csavaros ötleteik, szakmai versengésbe bonyolódtak, de közösen írtak tudományos esszéket és készítettek izgalmas rádiósműsorokat. Hála a krimitársaságnak, Agatha nemcsak inspiráló szakmai közegre lelt, de egy olyan közösségre is, ahol valóban önmaga lehetett. 

A Bloomsbury-kör

Számtalan film és könyv említést tesz a történelem egyik leghíresebb íróköréről, mely kétségkívül a londoni Bloomsbury negyedben működő Bloomsbury Club volt. A brit értelmiségiekből álló csoport a 20. század elején szabályosan vonzotta a kor radikális íróit, művészeit, filozófusait és közgazdászait. Tagjai közé tartozott többek között Virginia Woolf, John Maynard Keynes és E. M. Forster is, akik a művészet, a társadalom és a személyes kapcsolatok terén egyaránt szabados eszméket vallottak.

Kapcsolódó: Sosincs késő belevágni! Híres írónők, akik 50 felett jelentették meg első könyvüket

A csoport szellemi szabadsága a kor irodalmán és szélesebb kultúráján is rajta hagyta a keze nyomát, de a bohém találkozókról kiszivárgó szóbeszédek még ezeknél is maradandóbbnak bizonyultak. A különc társaságról úgy tartották,

négyzetekben élnek, de háromszögben szeretnek, finoman így utaltak nézeteikre és kusza szerelmi viszonyaikra,

melyek mindenféle szexuális orientációt magukban foglaltak. Rendszeres találkozóikat Vanessa Bell festőművész lakásában tartották, ajtajaik pedig bárki előtt nyitva álltak, aki egyetértett a csoport szellemiségével. Ezeken az estéken megosztották ötleteiket, támogatták egymás alkotói hóbortjait, de a szalon biztonságában folytatott vad liezonok és a hangos viták is mindennapjaik részét képezték. 

A Bloomsbury-kör tagjai Lady Ottoline Morrell vidéki otthonában, Oxford közelében. Balról jobbra: Lady Ottoline Morrell, Mrs. Aldous Huxley, Lytton Strachey, Duncan Grant és Vanessa Bell (Fotó: Wikimedia Commons)

Ennek ellenére a kör huszonhárom éven át fennmaradt eredeti formájában, mi több, még egy világháborút is túlélt. Virginia Woolf egyszer így írt a világi közösségről: „Kidolgoztak egy életfelfogást, amely semmiképp sem volt korrupt, sötét vagy pusztán intellektuális, és ez tartja őket együtt – vacsorázva, együtt élve 20 év után is; sem a veszekedések, sem a sikerek, sem a kudarcok nem tudták ezt megváltoztatni.”

The Mandarins Club

Ha ismerjük Simone de Beauvoir, a jelentős francia szerző életművét, akkor sejthetjük, hogy a különös The Mandarins név elsősorban nem is egy szerzőkből álló baráti társaságot jelöl. A Mandarinok című regényt sokan a modern francia irodalom egyik legjelentősebb alkotásának tartják, melynek címe azokra az entellektüelekre utal, akik a fasizmus elleni harc megszűnésével elvesztették céljaikat  majd együtt keresték a választ a merre tovább fájó kérdésére. 

A Mandarinok azonban kiléptek az írott szöveg világából és a valóságban is létrehozták csoportosulásukat,

mely a háború utáni Párizsában bontakozott ki az 1940-es években. Ebben az időszakban olyan nevek gyűltek össze a divatos szalonokba, mint Albert Camus, Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir, akik már ekkor valódi irodalmi legendának számítottak. Valamennyien saját jogon váltak a művészvilág lázadó alakjává, együtt pedig a háború utáni első nagy ifjúsági mozgalmat képviselték: az egzisztencializmust.

Simone de Beauvoir (1908–1986) és Jean-Paul Sartre (1905–1980) íróasztaluknál dolgoznak Sartre párizsi lakásában, 1964-ben (Fotó: Gisele Freund/Photo Researchers History/Getty Images)

Ez a filozófia elutasított mindenféle kontrollt, beleértve a vallást, a különféle osztályokat és a házasságot, helyette a szabadságot, a testet, a lelket és legfőképp a választás lehetőségét ünnepelte.

Az ikonikus hármas és művészbarátaik hosszú éjszakákat töltöttek a francia főváros füstös jazz bárjaiban. Ittak, táncoltak, szerettek és udvaroltak – a beszámolók szerint Sartre és Camus folyamatosan versengtek egymással a nők kegyeiért. Az íróbarátok kapcsolata emiatt idővel egyre feszültebbé vált, végül pedig egy ideológiai nézeteltérés miatt teljesen meg is szakadt. A csoport soha sem tudta kiheverni ezt a törést, így 1952-ben végleg elváltak útjaik.

The Inklings Club

Irodalmi berkekben legendák keringenek J.R.R. Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzője és a Narnia Krónikáit jegyző C.S. Lewis évtizedes barátságáról, mely azonban úgy tűnik, túlmutatott kettejük támogató kapcsolatán. A The Inklings Club – ahol egyébként a két író először találkozott – az 1930-as és 1940-es években működött az Oxfordi Egyetemhez kötődő szerzők és tudósok részvételével. Szinte magunk előtt látjuk, ahogy a tweedzakós professzorok helyet foglalnak bőrfoteleikben és egészen

késő estig cserélgetik egymás között kézirataikat, megvitatják vallási elképzeléseiket vagy felolvassák egymásnak készülő történeteiket.

A The Inklings Club tagjai előszeretettel léptek ki pipafüstös dolgozószobáik sötétjéből. Főként a közeli The Eagle and Child kocsmában töltötték idejüket, ahol kedvenc játékukkal szórakoztak: ki tudja a leghosszabb ideig nevetés nélkül olvasni Amanda McKittrick Ros rosszhírű írásait. 

Emléktábla a The Eagle and Child pub hátsó bárjában. A felirat a következő: „C.S. LEWIS, testvére, W.H. Lewis, J.R.R. Tolkien, Charles Williams és más barátaik 1939 és 1962 között minden kedden reggel találkoztak ebben a pubban a hátsó helyiségben. Ezek a férfiak, akiket közismert néven Inklingsként emlegettek, itt gyűltek össze, hogy sört igyanak és többek között az általuk írt könyvekről beszélgessenek.” (Fotó: Wikimedia Commons)

A csoportba lépés feltételei között ugyan elsőbbséget élvezett az írásra való hajlam és a keresztény világnézet, tagjai sokkal inkább informális közösségként, mintsem hivatalos társaságként tekintettek magukra. C.S. Lewis 1926-ban csatlakozott a körhöz, melyben többek között Charles Williams angol költő, Owen Barfield filozófus és Hugo Dyson irodalmár is helyet kapott. Utóbbi volt az, kinek javaslatára Tolkien átdolgozta A Gyűrűk Ura első kéziratát, de mint azt tudjuk, a legnagyobb hatást mégis C.S. Lewis barátsága gyakorolta a nagyszabású fantasy eposzra. 

Kapcsolódó: Magánéleti válságok, milliós példányszámok… – A bestseller írónők tündöklése

Kiemelt kép: Bettmann / Contributor; Haywood Magee/Picture Post/Hulton Archive/Getty Images/noklapja.hu