Bogáti Péter Az utolsó ember című könyvében egy tudós arra megy ki a biztonságos laborjából, hogy valamilyen rejtélyes okból eltűnt, megsemmisült az emberiség. A férfi napokig ide-oda ténfereg a kihalt városban, és amikor éppen nem a boltok polcairól reggelizik, olyanokkal üti el az időt, hogy például az exfőnöke fiókjában kotorászik. A könyv végső tanulsága az, hogy az életnek az emberi kapcsolatok adnak értelmet. Ez az üzenete az Egy botrány részletei című filmnek is, amelyben egy fiatal tanárnő a diákjával csalja meg a férjét. Miután az igazgatónő – egy magányos boszorkány – meglátja őket, a segítő szerepében tetszelegve csak azért robbantja szét a kollégája házasságát, hogy utána befogadhassa a fiatal nőt. Sóvárog az intimitásért, hogy valakit végre megérinthessen, és hogy valakivel megoszthassa a fürdőszobáját. A zsarolástól kezdve az erőszakig bármire képes a bensőséges pillanatokért.
A közösséghez tartozás a Maslow-piramisban a fizikai szükségletek és a biztonság után a harmadik helyen szerepel, amihez a reklámszakma is kellő érzékenységgel alkalmazkodik: például a sör- és az üdítőital-reklámok visszatérő közege a vidáman horgászó, focimeccset néző, gördeszkázó stb. baráti társaság. De mit tehet az, aki hat liter kóla után is otthon gubbaszt egyedül? Rendelhet egy barátot az internetről! Ez sokkal elegánsabb, mint hűtlen tanárnőket zsarolgatni, ráadásul működik olyan angol nyelvű barátkölcsönző honlap is, ami nekünk automatikusan a magyar kínálatot mutatja. Egy hosszú lista szerint akármihez keresünk társaságot – sportoláshoz, hőlégballonozáshoz, borkóstoláshoz, vásárláshoz –, találunk hozzá partnert.
Hasonló piaci igényt elégíthet ki az „embersétáltató” névre keresztelt Los Angeles-i szolgáltatás is, amelynek a munkatársai mérföldenként 15 dollárért bóklásznak a megrendelővel. A közös gyaloglás igazi célja az elmélyült beszélgetés. Az alapító, Chuck McCarthy szerint a program hatása olyan, mint a gyónásé, a terápiáé vagy a kocsmázásé, vagy mint amikor a fodrásszal lelkizünk. Ilyen sétákra egy budapesti férfi is vállalkozik, és míg McCharty korábban csak szerepre váró színész volt Hollywoodban, és viccből indította el az üzletet, a magyar kolléga, Haas György mentálhigiénés szakember. „Nem adok tanácsot. Nem oldom meg a problémájukat, nem döntök helyettük, két-három óra alatt mégis eljutunk valahová” – írja, útitársai pedig felismerésekről, felszabadító beszélgetésekről számolnak be.
Korunkban, amikor az elidegenedés, a magány lassan népbetegséggé válik, egyre nagyobb szükség van olyanokra, akik tényleg odafigyelnek a többiekre. Talán már nem is kell sokat várnunk arra, hogy a szexrobotok után elkészüljenek végre azok a robotok is, amelyek csöndben meghallgatják az embert.
Pór Attila
