Anikó (35) végre azonosulni tud azzal a testtel, amiben él

Harminckét éves koromig próbáltam elnyomni a valóm, és meggyőzni magam arról, hogy képes vagyok boldog lenni abban a testben, amibe születtem. Akkor is homokba dugtam a fejem, amikor fél év gyógyszeres kezelés után a pszichiáter közölte velem, hogy transznemű vagyok, és gyógyszerekkel nem tud segíteni a depressziómon. Éreztem a zavart minden egyes nap az életemben. Esténként úgy feküdtem le: reggel bárcsak női testben ébrednék, persze elérhetetlennek tűnt ez a vágy. Ma pedig itt vagyok a legtökéletesebb testben, amit elérhettem.

Elkezdtem végre mosolyogni

Mindenkinek fontos, hogy milyen köpenybe van bújtatva a lelke. Teljesen más ingerek érik az esztétikus embereket, hisz a külvilág először a „csomagolást” látja, arra reagál, és ezek az ingerek hatással vannak az érzéseinkre. Én születésemkor kaptam egy szép fi útestet, de azt nem éreztem magaménak, nem működött a lelkem abban a testben. Hosszú időn keresztül mindennap feltettem magamnak egy finom sminket, csinos ruhába öltöztem, fél órát nézegettem magam a tükörben, majd zokogni kezdtem. Azért sírtam, mert nem az a kép tekintett vissza rám, amire vágytam. Csúnyának találtam magam. Reménytelennek tűnt a helyzetem, ráébredtem, hogy soha nem tudom magam jól érezni így, ezért azt mondtam magamnak: „megpróbálsz változtatni, vagy ezt így nem bírod tovább”. Kutatni kezdtem a neten, ahol rátaláltam: pszichológus, pszichiáter, valamint urológus szakvéleményére van szükségem, hogy elinduljak a változás útján. Miután minden papírt, melyek igazolták a transzneműségem, villámgyorsan beszereztem, kerestem egy nőgyógyászt, aki a szakvéleményekre már írhatott fel hormonkezelést. Ebben az időszakban fogott el az érzés, amit el sem tudtam képzelni azelőtt: elkezdtem mosolyogni és jól érezni magam. A barátaimtól mégis azt a visszajelzést kaptam, hogy mennyire más vagyok, milyen furcsán viselkedem, nem ilyennek ismernek. Elöntöttek az érzések, másodpercek alatt jutottam el a nevetéstől a sírásig. Sok új fájdalom jelent meg bennem a boldogságérzet mellett, például, hogy nem tudok gyereket szülni, vagy hogy még mindig nem vagyok szép. De soha többé nem léptem utcára úgy, hogy szégyent érezzek. A lelkem erős és törékeny lett egyszerre, tudtam, hogy én Anikó vagyok, ez a külső Anikóé, és mindent meg teszek azért, hogy a legkényelmesebben érezzem magam a testemben. Gyorsan akartam a változást, motivált a tudat, hogy szépnek kell lennem.

…

A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/5. számában olvashatjátok el. 

Szöveg: Végh Lilla

Nyitókép: Thinkstock