Tündér Lala (1965)
A családomban a most hatéves Lalinak egy-két évvel ezelőtt már többen is említettük Tündér Lalát. Szabó Magda legismertebb meseregénye a mai napig ajánlott iskolai olvasmány, de mivel a család Lalija most lett elsős, így még várunk vele. Az 1965-ben publikált kötet egy emberszívű kisfiúról, Laláról szól, aki szerint Tündérföld nagyon unalmas, és aki nem szeret rubintáncot járni, soha nem akar szappanbuborékban utazni, valamint Simon sassal barátkozik. A könyv másik főszereplője Írisz, akinek egyetlen szeme fénye a kis Lala. A varázslatos történet bűvköréből nehéz szabadulni, mert aki egyszer elolvasta, vagy akinek egyszer felolvasták, újra és újra vissza akar majd térni Szabó Magda csodálatos mesevilágába. Nem véletlenül emlegetjük a könyvet a család Lalijának… Legszívesebben mi is újra és újra elolvasnánk.
Születésnap (1962)
„Nézd csak, ez egy nagyon kedves kis történet. Tetszeni fog!” – jegyezte meg a nagymamám sok évvel ezelőtt, miközben a „nagyszobában” a régi, barna könyvespolcról leemelte az ütött-kopott ifjúsági regényt. Akkor is – mint mindig – igaza volt. A fene tudja, miért – talán mert akkortájt töltöttem én is a tizennégyet, mint a könyv főszereplője, Bori, vagy mert kamasznak lenni egyáltalán nem volt egyszerű -, de emlékszem, hogy az első mondatok elolvasása után azt gondoltam: ez az egész rólam szól. Nekem is volt egy Bauer Szilvia barátnőm, és nekem is volt egy Rudolfom. Arról nem beszélve, hogy Illés Bori minden megnyilvánulása olyan volt, mintha a számból vette volna ki a szót. „A felnőttek néha abból indulnak ki, hogy annak, aki fiatal, eleve nem lehet jogos kifogása.” Hiába, én is úgy éreztem akkoriban, hogy nem értenek meg.
Abigél (1970)
A legtöbb embernek nem kell bemutatni Gina és a többi Matulás lány történetét. A református gimnázium harmadik évfolyamába jártam, amikor az egyik magyar televíziós csatornán sugározták a Nagy Könyv című műsort. A program célja az volt, hogy az embereket visszavezesse az irodalom világába a televízió segítségével. Top 100-as listát állítottak össze a világirodalom remekeiből, és a tévénézők hétről hétre szavazhattak a kedvenc könyvükre. A legjobb 12 filmhez (bekerült az Abigél is) még egy-egy versenyfilmet is forgattak. És hol máshol forgathatták volna le a joggal döntőbe jutott Szabó Magda Abigéljét, mint a Sárospataki Református Kollégiumban, ahová épp akkor én is jártam! Elmondhatatlanul jó érzés volt arra gondolni tizenhét éves diákként, hogy a kedvenc könyvemből készült kisfilmet csupán néhány méterre tőlem forgatják. Így már nem is volt olyan nehéz visszamenni délután az internátusba, hiszen Gina is kibírta…
Örömhozó, bánatrontó (2009)
„rettentő hírt tudatok, leestem az ablakpárkányról” Már a könyv borítóján szereplő idézet is mosolyt csalt az arcomra, így képtelen voltam otthagyni a könyvesboltban a macskás kötetet, amelyben az író kölcsönzi Évuka nevű cicája magyar hangját. Szabó Magda a „Macskaleveleit” nem kiadásra szánta, haláláig a barátai és egykori szomszédai tulajdonában voltak. De milyen jó, hogy Tasi Géza kötetbe rendezte őket! Akár Rufusz macskám panaszkodásai is lehetnének a fanyar humorral és iróniával megírt vicces sorok. Ő is pöttyös fenekű, csak épp kandúr, de ugyanúgy szereti a „cserepes salátákat”. A hideg, szomorkás estéken érdemes felütni, tényleg nagyon szórakoztató levélgyűjtemény ez.
Az ajtó (1987)
A születésem évében, 1987-ben jelent meg Magyarországon a világszerte nagy sikereket elért önéletrajzi ihletésű regény. Őszinte leszek, én ezt a kötetet két hónappal ezelőtt olvastam először. Olyan könyvet kerestem akkor, ami úgy gondoltam, hogy segíteni fog magam mögött hagyni egy kicsit a valóságot. Mindössze két napba telt a briliánsan megírt kötetet elolvasni. Az ember egy idő után már nem csak arra kíváncsi, hogy mit őriz a fiatal magyar írónő házvezetőnője, Szeredás Emerenc az ajtó mögött. Egyszerűen beszippantott a történet, magával ragadott az öreg hölgy titokzatossága és megmagyarázhatatlanul együttéreztem – vívódtam, szorongtam, olvasás közben megoldást kerestem – a történet mesélőjével. Aztán, amikor az utolsó oldalhoz értem, az egész egy nagy űrt hagyott maga után. Pont úgy, mint a könyv szerzője.
Szöveg: Dakos Edit
Nyitókép, képek: Archív, Pinterest
