Azon a napon Berlinből, ahol érte a hír, visszahívott telefonon. Mint mondta, mostantól ő áll jobban anyagilag, ugyanis megkapta az irodalmi Nobel-díjat. És elmondta, hogy a felesége, Magda narancslét, friss fügét, sonkát és valami hideg sültet tálalt neki a korábbi keksz és tea helyett reggeli gyanánt, hogy a gazdagság emberi tartás, és nem pénz kérdése. És nagyon reméli, hogy a díj nem teszi majd boldogtalanná, és nem zavarja aznap az elnöki palotában. Mondta, hogy egy leírt jó mondatot nagyobb sikernek tart, mint akármilyen külső elismerést, hogy a felé áradó szeretethullám sokkal fontosabb neki, mint a hajcihő. Meg hogy arra az egyre büszke, hogy mögötte nem állt érdekcsoport, politikai mozgalom, hogy egész életében tántoríthatatlanul járta a maga útját, vállalva magyarságát, zsidóságát, európaiságát, világpolgárságát, és mégsem tartozott soha semmihez, senkihez…

Elmondta, hogy a Nobel-díj könnyít abban, hogy többé ne kelljen házalnia a könyveivel, és ne legyen gondja a villanyszámla-befizetésnél, de ettől nem lesz jobb író, nem lesz könnyebb egy megfelelő, pontos jelzőt vagy kötőszót találnia, ha délután leül a munkához. Előre elnézést kér azoktól a diákoktól, akiknek majd olvasónaplót kell írni, netán felelni a könyvéről, hiszen ő maga is csak az Egri csillagokat és A Pál utcai fiúkat olvasta el a kötelező olvasmányok közül, de örülne, ha akadnának, akik könyve kapcsán elgondolkodnak olyan alapvető dolgokról, mint emberség, tisztesség, szolidaritás, tolerancia, fanatizmus, szabadság… Aztán elköszönt, mert a felesége többször is figyelmeztette, hogy ki fog hűlni a kávé. Kért, ha esetleg én is kapnék egy Nobel-díjat, okvetlenül hívjam, de akkor majd az én költségemen. Azóta sem hívtam…

Igen, magyar volt, zsidó, européer, világpolgár, volt kirekesztett, üldözött, mellőzött, elismert, sztárolt, írt kabaréjelenetet, zenés vígjátékot, eszszét, korszakos regényt, élt Auschwitzban, Budapesten, Berlinben, nélkülözésben, szegénységben, jómódban, pompában, házalt, hogy publikálhasson, és versengtek műveiért a legnagyobb könyvkiadók. Dolgozott irodalmi gályarabként, és lett belőle meghatározó közéleti tényező, fordult elő, hogy tudomást sem vettek róla, máskor ünnepelték, pocskondiázták, világirodalmi nagyságnak tartották, főművét előbb kiadásra sem méltatták, később Nobel-díjjal jutalmazták. Élete, életműve egy és ugyanaz volt. Sorstalanság. Alkotásba sűrűsödött élet, létté tágult alkotás. Meghalt Kertész Imre. Az embernek nem csupán a sorsa teljesedhet be, a sorstalansága is…

Szöveg: Szegő András