A korai művész évek
Picasso egészen korán kezdett festeni. Apja szintén festő volt, rajztanárként dolgozott, így ő volt az, aki megalapozta fia tudását. Pablo már fiatal korában a barcelonai akadémia növendékévé vált, később pedig a madridi San Fernando Királyi Akadémián tanult. Sokan felfigyeltek tehetségére, 14 éves korában olyan portrékat rajzolt és festett, amelyeket a mai napig a spanyol művészettörténet remekeinek tartanak. Ekkoriban – apja és az iskolai tanulmányok hatására – a realizmus jellemezte munkáit, de Picasso tudta, hogy a modern művészetek felé fogja venni az irányt. Ennek az elhatározásnak köszönhetően ment később Franciaországba.
A kék korszak (1901-1904)
Picasso korszakait elsősorban életének érzelmi eseményei jellemezték. Kék periódusa egyik legjobb barátja, a szintén festő Casagemas öngyilkosságához kapcsolódik, ami nagy erővel hatott rá. Képeit ezen kívül a szegénység személyes megtapasztalása, annak társadalomra gyakorolt hatása és saját belső gyötrelmei ihlették. Ekkoriban Párizs, Madrid és Barcelona között ingázott, és amellett, hogy festőtársa elvesztését igyekezett feldolgozni, létrejött első önálló kiállítása, aminek köszönhetően olyan új barátságokat kötött többek között Max Jakobbal és Guillaume Apollinaire-rel, amelyekben támogatásra és egyben inspirációra is lelt. Műterme ezt követően az avantgárd művészek központjává vált.
A rózsaszín korszak (1904-1906)
A már-már gyászos kék korszakot egy egészen kellemes és meglehetősen színes periódus váltotta. Ebben az időszakban vándorkomédiásokat és harlekineket festett meg, egy egész sorozat készült a különleges figurákról. Az élénkebb színek egyértelműen Picasso depresszív időszakának végét jelölték. A művész ekkoriban szeretett bele Fernande Oliverbe, aki aztán több művében is megjelent.
Negrista periódus (1907-1909)
Mindössze két esztendőig tartott a következő meghatározó periódus, amelyben Picasso a védjegyévé vált erős és határozott vonalakat helyezte művei középpontjába. Az afrikai szobrászat inspirálta leginkább, de hatással volt rá Cézanne művészete is. Ezekben az alkotásokban kezdett el kiteljesedni Picasso egyedülálló látásmódja. Negrista korszakának – de sokat szerint egész munkásságának – legjelentősebb alkotása az Avignoni kisasszonyok. Ez volt az első olyan festmény, amellyel Picasso szinte teljesen eltávolodik a hagyományos európai festészettől, és a primitivizmust, valamint a kétdimenziós ábrázolást jelenítette meg. A művet nehezen fogadta és még nehezebben értette meg a közönség, de még a barátok is, azonban ez a fajta új ábrázolás utat tört Pablo számára: elvezette őt a kubizmushoz.
Kubizmus (1909-1919)
Picasso eddigi művészetétől radikálisan eltért a következő tíz év munkássága. Ebben az időszakban már kényelmes és nagy műterme volt. Itt jelenik meg először a kollázs technika, valamint a valóság és az illúzió kettőse. Színei, geometrikus alakjai és a képek ábrázolása egy teljesen egyedülálló megközelítés eredményei. Picasso egyszerűen megváltoztatta művészetének irányát, és a jövő generációi számára egy új stílust hozott létre. Mindezek mellett újabb tragédia következett be az életében: Eva Gouel, akkori szerelme halála ismét depressziós állapotot idézett elő nála, ám egy különleges munka kisegítette a negatív hullámból, és lehetővé tette, hogy Olaszországba utazzon, ahol részt vett a Parade balett előmunkálataiban. Itt ismerte meg az orosz balett táncost, Olga Koklovát, akit 1918-ban feleségül is vett.
Neoklasszicizmus, szürrealizmus és szobrászat
1921-ben megszületett első fia Paolo, Picasso pedig elkezdett érdeklődni a neoklasszicizmus és a szürrealizmus iránt. Olaszországban tett látogatása komoly hatással volt művészetére, bár szélsőséges modernista stílusát megőrizte, elindult a szürrealizmus útján is. 1932-ben megismerte a 17 éves Marie-Thérése Waltert, és a nő iránti szerelme számos festmény és szobor elkészítését ihlette. Később Dora Maar jelentette számára az elsődleges inspirációt, a fotográfusnő és szürrealista festőnő egy új korszakot hozott Pablo életében és művészetében egyaránt. 1937-ben megfestette híres művét, a Guernicát, ami egy hatalmas háborúellenes alkotás és a modern művészet komoly darabja lett. A mű a párizsi világkiállítás spanyol pavilonjába készült. A fasizmus elítélése és a véres harcok befejezésének támogatását jelentette az alkotás, amely később vándorkiállításra is indult a világban.
Az utolsó évek
Picasso idősebb korában több olyan stílust is vegyített, amelyek korábbi munkásságában megjelentek. Élete utolsó nagy kiállítását 1970-ben Avignonban rendezte meg, ahol rengeteg negatív hangvételű alkotást vonultatott fel. A kritikusok idegenkedtek, de a művészt ekkoriban már nem igazán érdekelte mások véleménye. 1973-ban, 91 évesen halt meg, amely egy korszak végét jelentette. A festő nagyon termékeny művész volt, 78 év munkássága alatt több, mint 13 000 festményt, 100 000 nyomatot, valamint metszetet és 34 000 illusztrációt készített.
Képek: Archív
