A szűk utcák bája

Imádom a szűk utcácskákat, főleg, ha azok a mediterrán életstílust idézik. A katalán városban többemeletes házak, száradó ruhák sokasága és különleges térkövek hozták el nekem ezt a mesebeli hangulatot. Nagyon tetszett, hogy a belváros szívében igazán belekóstolhattam a katalán nép életébe és mindennapjaiba, időnként pedig olyan érzésem támadt, hogy a múlt egy meghatározó szegletében sétálok. Szinte láttam magam előtt az asszonyokat terebélyes szoknyájukban, ahogyan éppen a mosáshoz készülnek elő…

Gaudí és a mesék világa

Antoni Gaudí, a katalán építész neve egybefonódik Barcelona nevével. Számos fantasztikus munkája határozza meg a város képét, ezek közül is a legkedveltebbek a Casa Battló, az épület közelében található Casa Milá, a színes és mesebeli világot teremtő Güell Park, és természetesen a be nem fejezett Sagrada Família égig érő temploma. A szecesszió egyik legeredetibb európai képviselőjeként is emlegetett Gaudí valóban csodát teremtett: szemmel láthatóan minden látogatót ámulatba ejtenek épületei, engem személy szerint az varázsolt el legjobban, ahogy minden építészeti szabályt átlépve egy teljesen új, színes és a végletekig egyedülálló stílust teremtett meg. A fenti képen látható ház előtt órákig képes lettem volna ácsorogni, de valószínűleg még akkor sem fedeztem volna fel minden apró részletet rajta…

Az első számú turistalátványosság  

A világ egyik legismertebb templomának meglátogatása külön sorokat érdemel. Mi kis és forgalmas utcákon kanyarogtunk, mire egyszer csak megpillantottam a magas fák közül kibújó csodát: a Sagrada Famíliát. Bevallom, nem foglalkoztam különösebben ezzel a látnivalóval korábban, tudtam persze, hogy meg kell néznem, de fogalmam sem volt, hogy mire számítsak. Talán kicsit a túlzott marketing miatt éreztem úgy, hogy ide mindenki csak azért látogat el, hogy „lőjön” egy kötelező szelfit, majd továbbálljon. De az emberek nem álltak tovább, ahogyan mi sem. Egyszerűen csak nézelődtünk és próbáltuk felfedezni az épület minden apró részletét, amit – mint korábban írtam a Casa Battló kapcsán – lehetetlenség megtenni. Szerencsére nem kellett hamar befejeznünk a látogatást, a templom melletti Picasso bár és étterem placcáról tovább folytathattuk az épület tanulmányozását. A szám a fülemig ért, mert tudtam, hogy életre szóló élményben van részem: süti a nap az arcom, és a világ egyik legkultikusabb objektuma mellett tölthetem a péntek délutánom.

Hola!

Hamar rám ragadt a köszönési forma, és nem is csak az, hanem a spanyol és katalán emberek nyíltsága, kedvessége, gondtalansága. Nyilván a mediterrán nép sajátja ez az életszemlélet, de azt vettem észre magamon, hogy egyszerűen eltűnt belőlem minden feszültség és frusztráció. Jól esett, hogy mások arcán sem láttam az idegeskedést, és főleg nem azt a búslakodást, valamint kevésbé pozitív hozzáállást, mint amit sajnos itthon tapasztalok. Pedig biztosan ott is vannak nehézségek, problémás helyzetek és megélhetési gondok, de valahogy mégis másképp állnak hozzá a dolgokhoz és magához az élethez az emberek. Azt hiszem a napsütés és a pálmafák is közrejátszanak ebben… :)

Középpontban a tapasok, azaz az apró falatok

Nem vagyok nagy húsevő, ezért is volt számomra mennyei öröm a spanyol konyha. Tortillák és tapasok végeláthatatlan sora, valamint a nachos és patatas bravas ínycsiklandozó ízei csábítottak minden egyes nap. Nem is álltam ellen! Szerencsém volt, hiszen a húgom már nagy szakértője a barcelonai gasztronómiának, és mindig tudta mit és hol „kell” megkóstolni. Ha azt mondom, hogy legszívesebben hazahoztam volna a komplett spanyol étkezési tradíciót, akkor szerintem elárultam mindent.

Tengerpart ősszel is

Sokan hihetik azt, hogy a vízpart környezete ősztől tavaszig „zárva tart”, pedig éppen hogy ebben az időszakban a legszebb! Ezért sem hagyhattuk ki, hogy meglátogassuk a tengert, amit rajtunk kívül nagyon sokan ugyanígy megtettek. A hosszú partszakasz csodás és élettel teli volt, már messziről látszott a terület látképét meghatározó, egyszerűen csak „W”-nek becézett hotel épülete, a homok és a víz pedig elkápráztatott. Nyugalom fogott el, és legszívesebben levettem volna a cipőm, és megmártottam volna a lábam a hullámzó vízben, de ennyire azért nem voltam bátor a novemberi szélben. Akadt viszont, akiben nem volt semmilyen félelem: egyszerűen úszott egy jót a naplementében.

A parkok parkja

Hatalmas zöld sziget terül el a város Ciutat Vella negyedében, ahová nemcsak akkor érdemes ellátogatni, ha egy kis pihenésre és nyugodt percekre vágytok, hanem akkor is, ha szeretnétek a pálmafákban vagy a különleges arannyal díszített barokk hangulatot idéző szökőkútban és izgalmas kőszobraiban gyönyörködni. A Parque de la Ciudadela a nyári szezonon túl is közkedvelt piknikező és kikapcsolódást nyújtó hely, ahová az őszi-téli időszakban is sokan látogatnak el. A turisták nézelődni, a helyiek pedig megpihenni.

A múzeumok királya

A belvárostól kicsit kijjebb található a Plaça d’Espanya, ahová megérkezve teljes ámulatba estem. Hatalmas tér, magas épületek, többsávos utak és körforgalom, balra a Serra de Collserola hegy, jobbra pedig a fenséges és semmihez sem fogható Museu Nacional d’Art de Catalunya, azaz a Katalán Nemzeti Múzeum. Az épületbe ugyan nem mentünk be, de maga a látvány is teljes elégedettséggel töltött el. Közeledve a grandiózus épülethez szökőkút óriások, többszintes vízesés és májusi meleg fogadott. Olyan hely volt ez, ahol több órát is el lehetne tölteni, fel és alá sétálgatva a hosszú lépcsőkön, vagy letelepedve egy nagy pléddel a füves területekre. Ráadásul fantasztikus látvány volt elnézni a messzeségbe.

Montserrat, ahova vissza kell térni

A három nap legemlékezetesebb élménye a montserrati kirándulás volt. A Barcelonától mintegy 50 kilométerre található hegység egy olyan mesebeli hely, ami utólag íródott fel a képzeletbeli bakancslistámra. Már a vonatról izgatottan figyeltem a hatalmas sziklákat, és próbáltam elképzelni, milyen lesz 1350 méter magasba felmenni a jellegzetes sárga hegyi libegővel, azaz az Aeri de Montserrattal. Adrenalinnal megspékelt élmény volt! Amit pedig fent éltem át, az kis túlzással maga volt a csoda. A kilátás, a sziklák meseszerű rajzolata, a mini várost megidéző légkör, a megannyi zarándokút, de még a kézműves sajtokat és mézeket kínáló vásársor is olyan nagy hatással volt rám, hogy ott helyben megfogadtam: ide (is) visszatérek!

Rengeteg élményt gyűjtöttem, és még most is a hatása alatt vagyok az utazásnak, valamint a város varázslatos hangulatának. Vannak olyan helyek, amikre nem jutott idő a három nap alatt, de egyáltalán nem volt hiányérzetem a hazafelé tartó úton. Miközben a habfelhőket bámultam a repülőn, felidéztem minden izgalmas pillanatát a húgommal töltött szülinapi hétvégének, és megígértem magamnak – utólag pedig neki is -, hogy tavasszal újra jövök.

Szöveg: Légrádi Júlia

Fotók: a szerző felvételei