Nem árulok el nagy titkot: mindenkinek mástól. Ahogy a túrós tésztát is másképp esszük, ki sósan, szalonnával; ki pörc nélkül cukrosan, úgy ünnepelni is máshogy szeretünk. De míg a saját csuszaverziónkat nem kívánjuk a többiek torkán lenyomni, addig hajlamosak vagyunk a másik karácsonya felett ítélkezni.
Az indulatok bármin összecsaphatnak. A műfenyősök szerint az élőfások pusztítják a bolygónkat, az élőfások meg azt mondják, ennyi erővel guminővel/férfival is ágyba bújhatnánk. Akik egy hétig járják az országot, ferdén néznek az otthon maradókra, a szűk körben ünneplők szerint a nagy családi együttlét pusztán képmutatás. Gyorsan össze lehet veszni azon, ki hozza az ajándékot – a Jézuska, az angyalkák, vagy mi magunk vásároljuk egymásnak szívből-szeretetből – ahogy a faállítás egyedül üdvözítő szent időpontja is kenyértöréshez vezethet. Komoly demarkációs vonal húzódik a millió meglepetést vásárlók és a „mi csak kézzel készített ajándékot adunk” típusú ünneplők között, ahogy nincs átjárás a „száradjon le a keze annak, aki boltban veszi a kalácsot” házitündérek és az „én a bejglisütés helyett inkább a gyerekeimmel játszom/férjemmel szexelek” asszonyok között sem. Egy csoport van csak, akit mindenki megszól a háta mögött: ők a wellness szállóban ünneplők, de a számok azt mutatják, egyre többen döntenek úgy, hogy nem foglalkoznak a megbélyegzéssel, és a sürgés-forgás helyett a kényelemre szavaznak.
Amikor elhangzik a „Boldog karácsonyt!”, akkor valójában azt kívánjuk, hogy a másik érezze jól magát. Én azt mondom, virágozzon száz virág, hagyjuk a másikat a maga módján boldognak lenni! Az anyukám azt szereti, amikor hazacsődül mindenki a szülői házba, és annyian vagyunk, hogy a saját szavunkat sem halljuk. Én attól kerülök hangulatba, hogy bömböltetem a mások szerint elcsépelt karácsonyi dalokat, és ájulásig sütök. Amikor a körmöm alá kimoshatatlanul beragad a kakaó, és tele az összes fémdoboz, na nekem akkor van itt a karácsony. A sógornőm imád ajándékot venni; november elejétől kezdve jegyzetel, bújja a katalógusokat, rendel, intézkedik, magára vállalja a nagyszülők részéről is a vásárlást, majd csomagol, díszít, ragaszt. És amikor a meglepetés örömöt szerez, akkor az ő arca is csak úgy ragyog. Mindenki mástól boldog; az egyik barátnőm az ajtófélfára akasztott fagyöngytől, a másik az éjféli misétől, a gyerekeim a mézeskalácstól, és így tovább. Nem tudnánk és nem is akarnánk a másik örömforrását megváltoztatni, ezért felesleges a másképp gondolkodókat megszólni, vagy épp győzködni, hogy változtassanak.
Most kezdődik advent, még mindenkinek van ideje végiggondolni, mit szeret a karácsonyban. Párkapcsolatokban, kis családban, nagycsaládban nyilván szükség van kompromisszumokra, de a legtöbbször már az is segít, ha beszélünk róla, és ki-ki bátran elmondhatja, ő mire vágyik. Bőven megéri.
Jónap Rita
(Nyitókép: Thinkstock)
