SZILY NÓRA: Hatvankét éve vagy szerelmes. Könyvedben a szívedet igyekezted megérteni. Megfejtetted, hogyan tarthat ilyen sokáig a szerelem?
MÜLLER PÉTER : Ez a szikra és az örök láng kérdése. Minden szikrában benne van az örök láng. Senki sem úgy kezd hozzá, hogy ez elmúlik. Amíg a szikra fölizzik, az ember azt hiszi, hogy találkozott az örökkévaló szerelemmel. Módom volt hatvankét évig készülni erre a könyvre. Más ezt az élményt mostanában ízlelgetni, mint harminc évvel ezelőtt, vagy épp a legelső pillanatban. A legnehezebb dologba kezdtem, amikor a szívemet akartam megérteni. Mert a mai emberből, belőlem is, hiányzik az egyensúly, az összeköttetés az érzés és az értés, a bal és a jobb agyfélteke között. Ez az, ami a férfi -nő kapcsolatot ilyen drámaivá teszi. Hamvas Béla írja, hogy nincsenek találkozások, csak karambolok. Ez lélektanilag a bal és jobb agyfélteke szakadását, széttörését jelenti. Tehát vagy szívvel érez az ember, vagy ésszel ért, pedig e kettő a normális emberben teljes harmóniában kellene hogy legyen. Mint férfi és nő a páros táncban – ugyanúgy a szerelemben is.
NÓRA: Hova tűnt ez a harmónia?
PÉTER: Az emberiség pszichológiai értelemben is végső válságát éli. Ez abban jelenik meg, hogy szeretetképtelen. Hiánycikké vált a szeretet. Ugyanakkor fölerősödött a balféltekés gondolkodás, ami lassan átadja a robotoknak a földi világot.
NÓRA: A ráció.
PÉTER: Igen, a mesterséges intelligencia egy abszolút férfi találmány. A szeretetlenségtől recseg-ropog a sok ezer éves férfiuralom. Ez nem az én felismerésem: Madách Imre megírja Az ember tragédiájában, mely elsősorban Ádám tragédiája. Amikor elkezdtem meditálni a könyvem témáján, két hatalmas kérdést kellett megfejteni. Az egyik, hogy a szerelem szó csak magyarul létezik, pedig van legalább hatezer nyelv. A többi nyelv megálmodói nem tettek különbséget a szeretet és a szerelem között. Nekünk ez természetes, nem is gondolunk rá. „A lélektan nem tud a szerelemről semmit” – mondja dr. Buda Béla, mert magyar kutatások nincsenek, a világ nyelvei pedig összemossák e két fogalmat. Elindultam, és kiderült, hogy az ősi magyar gondolkodásnak a szerelem az egyik alapszava. Erre épül az ősi bölcseletünk, mely egy hatalmas duális világszemlélet. Hasonlít a kínai taoizmushoz, a jin és janghoz, aminek szintén az örök páros tánc a lényege. Azt is meg kellett fejtenem, hogy miért épp a magyar hagyomány ismeri a szerelem szavát és fogalmát. Azért, mert ez az ősi metafizika megelőzte a férfiuralom korszakát. Több mint ötezer esztendőre nyúlik vissza, ahogy a taoizmus is. Másként gondolkodtak még, mint később, amikor létrejött a férfi uralma, mely összetévesztette az uralmat a vezetéssel, és egyre démonikusabbá fajult. Most pedig már tombol.
NÓRA: Mi ennek az ősi magyar szemléletnek a lényege?
PÉTER: Nem alá-fölé rendeltségben gondolkoztak, hanem „én”-ben és „te”-ben. Nem uralkodó volt, és szolgáló, hanem vezető és vezetett. Ami gyönyörűen megjelenik a páros táncban, a mai napig is. Megkérdeztem kitűnő táncospárokat, hogy ez náluk miként működik. Azt mondta a férfi: „Én uralkodom, és ő engedelmeskedik.” A nő ott állt mellette, kis mosollyal a szájszegletében: „Jól mondja a párom, csak nem jól fejezi ki magát. Ő vezet, és én követem.” Ez az ősi magyar szemlélet lényege, hogy nem hierarchiában gondolkodik, hanem valaki, aki érettebb és alkalmas erre, az elöl megy, és a másik követi. Azt mondja: „Fogom a kezed, gyere utánam!” A férfi tudatból el kellene tűnnie annak, hogy én ura vagyok bárkinek is. És fölnézni a nőre, mint fiúnak az anyjára, s férfinek a szerelmére. A könyvem egyik leglényegesebb része II. János Pál pápának a megválasztásánál korábban megfogalmazott négy sora a Hála a nőknek című írásából: „A hála nem elég, tudom. Sajnos olyan beidegződésekkel átszőtt történelem örökösei vagyunk, mely minden korban és mindenütt megnehezítette a nő útját, akinek méltóságát félreismerték, értékeit eltorzították, akit kizártak, sőt rabszolgává tettek. Ez akadályozta abban, hogy valóban önmaga legyen, az egész emberiséget pedig megfosztotta az igazi lelki gazdagságtól.” Igen, másképp kell ránéznünk a nőre. Amíg egy férfi szerelmes, így is tesz! Kicsit magasabban látja, mint önmagát. Fölnéz rá. Az állatvilágban is a kannak kell meghódítania a nőstényt, és meg kell küzdenie a többivel. Vagy ott a tánc, a flamenco például. Milyen az a nő ott! Micsoda fenség van benne! Öntudat! A flamenco táncban a férfi látja, érzi ezt, és próbálja kiérdemelni. Tulajdonképpen ez a látás kettőjükön múlik. A férfinek másképp kell látni a nőt, a nőnek pedig másképp kell látni önmagát, mint ahogy ötezer éve a világ láttatni akarja. Még az emlékezetéből is el kell törölni, hogy az „eredendő bűn” a nők vétke volt, és hogy a nő egy alacsonyabb rendű lény. A nő pedig nem attól válik mássá, hogy egy férfi ránéz, hanem önmagában és eredendően hordoznia kell azt a méltóságot, amit nem mások adnak neki, hanem ő magának.
…
A teljes interjút a Nők Lapja Psziché 2018/8. számában olvashatjátok el.
Szöveg: Szily Nóra
Fotó: Fliegauf Dániel
