A „Mit tegyek az adventi naptárba?” kérdés minden anya számára ismerős, aki nem kész csoki- vagy minijátékkollekciót választ az egyszerűség, illetve a gyerek kedvéért. Mivel nálunk a lányom, Kata nem szereti a csokit, eleve feladja a leckét, hiszen így csak tárgyakat rejthetek neki a számok mögé (meg persze nyalókát, cukorkát, de azt nem igazán szeretnék). Próbáltam olyan tárgyakat begyűjteni neki, amelyekre amúgy is szüksége lenne, mondjuk egy új hajkefére, hajgumikra, cuki zsebkendőkre, filctollakra… Mert az a másik, hogy a haszontalan cuccokból már nagyon elegem van. Újabban egy barátnőm ruhaüzletében szeretek a legjobban vásárolni: ő szuper állapotú használt ruhákat árul, némelyik sosem hordott darab. Teljesen egyetértek a filozófiájával, miszerint annyi ruha van már a piacon, illetve lapul a szekrény alján, hogy ne termeljük tovább a felesleget, hasznosítsuk azt, amit már megvett valaki, de mégsem hordja!

Nemrég egy világutazó párral készítettem interjút: ők a maximális élmény–nulla hulladék jegyében igyekeznek minél kevesebb csomaggal, minél kevesebb műanyag használatával és minél kevesebb szemét termelésével bejárni a Földet. Nagyon plasztikusan mesélték el, mit láttak a peremországokban, ahol a hulladékgazdálkodás még nem megoldott, és a gyerekek, az állatok a szemétben fekszenek, játszanak, élnek. Például, mert a mi szemetünket is odaviszik, vagy mert ők csak most találkoznak azzal a helyzettel, hogy a csokipapír nem bomlik el az utcára dobva. És nem azért dobják el, mert bunkók, hanem mert ahhoz szoktak hozzá, hogy az ételt természetes anyagokba csomagolják (például banán- vagy szőlőlevélbe), amit nyugodtan ott hagyhatnak a földön. Amióta Dórival és Edvárddal beszélgettem, még inkább figyelek arra, hogy kevesebb műanyag palackot vegyek, sehol ne kérjek zacskót, és próbáljam korlátozni az egyszer használatos felesleges apróságok vásárlását.

A fiaim számára épp ezért az adventi naptárba kerestem csomagolásmentes csokikat, és lesz nekik néhány élményajándék is, ami csak egy üzenettel jár („Ma elmegyünk korcsolyázni!”). Persze a huszonnégy napból nem tudom mindegyiken tartani magam ehhez az elvhez, de megpróbálom, és legalább tíz perccel többet gondolkozom rajta annál, mint hogy az első, legegyszerűbb és legtöbb műanyaggal járó verziót választanám. Illetve igyekszem megbeszélni a Jézuskával, hogy ő is eszerint gondolkozzon majd…

Szigeti Hajni

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2018/50. lapszámában jelent meg.